96 éves korában elhunyt Biljana Plavšić, háborús bűnökért elítélt boszniai szerb vezető

Október 1-jén Belgrádban meghalt Biljana Plavšić. 1992 és 1995 között, a boszniai háború idején a szerb entitás, a boszniai Szerb Köztársaság alelnöke volt. A hágai székhelyű, a volt Jugoszláviával foglalkozó nemzetközi büntetőtörvényszék (ICTY) 2003 februárjában 11 év börtönbüntetésre ítélte, miután bűnösnek vallotta magát a bosnyákok, horvátok és más, nem szerb nemzetiségűek üldözésében.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a magasfokú iskolázottság, a tudományos elismertség és a kulturális műveltség automatikusan humanizálják az embert. Azt hisszük, hogy aki életét a kutatásnak és a fiatal generációk oktatásának szenteli, az képtelen a tömeges erőszak hidegfejű ideológusává válni. Biljana Plavšić életútja a legradikálisabb és legelborzasztóbb cáfolata ennek a jóhiszemű tévhitnek.

Egyetemi dékánból háborús bűnös

Értelmiségi, gazdag, városi családban született 1930-ban a boszniai Tuzlában. Apja kiemelkedő biológus, a szarajevói Nemzeti Múzeum Természettudományi Tanszékének igazgatója és botanikai gyűjteményének kurátora volt.

A háború előtt Plavšić tudós, biológia professzor, a Szarajevói Egyetem Természettudományi és Matematikai Karának dékánja volt. Fulbright-ösztöndíjas, amely alatt két évig kutatott a New York-i Cornell Egyetemen. Később elektronmikroszkópiára szakosodott Londonban, majd növényi virológiát kutatott Prágában és Olaszországban. A legmagasabb szinteken jegyzett kutató volt, aki több mint száz tudományos cikket publikált ismert folyóiratokban.

Ezt  a kiemelkedő akadémiai karriert követte a megdöbbentő háborús szerepvállalás. A boszniai háború idején a legbrutálisabb etnikai tisztogatás nyílt pártfogójává vált. 1992-ben ő hívta Bijeljinába Arkan félkatonai egységeit, akik kegyetlen mészárlást hajtottak végre a helyi civil lakosság körében. Plavšić a mészárlás helyszínén, a véráztatta utcán szó szerint átugrott egy meggyilkolt bosnyák áldozat holttestén, hogy megcsókolja a félkatonai parancsnokot, és gratuláljon neki az „elvégzett munkájához”.

A hágai törvényszék népirtással, illetve népirtásban való bűnrészességgel, kiirtással, gyilkossággal, politikai, faji és vallási alapú üldöztetéssel, deportálással, embertelen cselekményekkel, emberiség elleni bűncselekményekkel, a háborús törvények és szokások megsértésével vádolta. 2001 januárjában önként jelentkezett. A bíróság előtt 2002-ben bűnösnek vallotta magát a politikai, faji és vallási alapon elkövetett üldöztetésben, azaz emberiség elleni bűncselekményekben. Ezzel a hidegvérű taktikai lépéssel sikerült elkerülnie a népirtás miatti vádat, amely legalább 25 év börtönbüntetést vont volna maga után.

A vádalku eredményeként mindössze 11 évet kapott. Ő volt az egyetlen nő a 161, a hágai ügyészség által vád alá helyezett személy között, és a legmagasabb rangú nő, akit valaha tömeges bűncselekmények miatt bíróság elé állítottak bármely nemzetközi büntetőbíróság előtt.

2003 júniusában Hágából Svédországba szállították büntetése letöltésére. Svédországi börtönévei alatt mintaszerű magaviseletet tanúsított: sétált, sütött-főzött, így büntetése kétharmadának letöltése után, 2009-ben szabadlábra helyezték.

Visszatért Belgrádba, élete végéig ott élt, politikai tevékenységet nem folytatott. Időnként interjúkat adott nacionalista, kormánybarát, oroszbarát vagy szélsőjobboldali médiumoknak. Elvált volt, gyermekei nem születtek.

Hamis megbánás, cinikus vádalku

A szerb politikai elit nem ismeri el a hágai törvényszék legitimitását, és Plavšićhoz hasonlóan úgy vélik, hogy a bíróságot „a szerbek üldözésére” hozták létre. Így aztán a bíróság által elítélt, majd büntetésük letöltése után Szerbiába visszatérő háborús bűnösöket hősként fogadják, és/vagy megkapják a legmagasabb állami kitüntetést.

A bíróság becsapása Plavšić részéről teljes volt. Szabadulása után gátlástalanul visszavonta korábbi megbánását. A svéd Vi magazinnak, valamint Olivera Simić jogász-kutatónak a vele folytatott hét évnyi közvetlen interjún alapuló, Madam War Criminal: Biljana Plavšić, Serbia’s Iron Lady (Hurst, 2025) című könyvében nyíltan elismerte: vallomása csupán színjáték volt a tárgyalás lerövidítésére.

“Feláldoztam magam. Nem tettem semmi rosszat. Bűnösnek vallottam magam az emberiség elleni bűncselekményekben, hogy tárgyalhassak a többi vádpontról. Ha nem tettem volna, a tárgyalás három, három és fél évig is eltarthatott volna. Koromat tekintve ez nem lett volna elfogadható lehetőség!”

Plavšić soha nem változtatta meg a meggyőződését. A szerbek egy része elítélte azért, hogy a bíróság előtt bűnösnek vallotta magát. „Soha nem kellett volna bocsánatot kérnie és beismernie, hogy a szerbek bűncselekményeket követtek el” – mondták. Vélhetően a számtalan negatív reakció is közrejátszott abban, hogy határozottan tagadja bűnösségét és végül visszavonja a megbánását. Vágyott arra, hogy visszaszerezze korábbi népszerűségét.

Az etnikai tisztogatás “természetes jelenség”

A már említett Olivera Simić által írt könyvben a szerző arra a következtetésre jutott, hogy Plavšić soha nem bánta meg tetteit. Többször is elismételte, hogy „ugyanezt tenném újra. Meg kellett védenem a népemet. Ha bármilyen módon hozzájárultam a Boszniai Szerb Köztársaság, a szerb államunk létrehozásához, és tudom, hogy hozzájárultam, akkor nincs ok a megbánásra.”

A könyvben arról beszélt, hogy a politikába lépését az a vágya motiválta, hogy megakadályozza a “szerb nép eltűnését”. A második világháború alatt tömegesen gyilkolták a szerbeket koncentrációs táborokban, zsidókkal, romákkal és másokkal együtt és Plavšić félt egy ilyen mészárlások megismétlődésétől, amikor az 1990-es években elkezdődött a háború Bosznia-Hercegovinában. Meggyőződése volt, hogy népe megmentése érdekében bármilyen erőszak megengedett. Ennek jegyében a nemszerb lakosság elüldözését és legyilkolását „természetes jelenségnek” nevezte, az etnikai tisztogatás politikáját az etnikai és faji felsőbbrendűség elméleteivel igazolva.

Radikalizmusa még Šešeljt, Miloševićet és Karadžićot is sokkolta

Szélsőséges, genetikai alapú nacionalizmusa és nyers retorikája még a korszak legkeményebb szerb diktátorait és soviniszta vezetőit is megdöbbentette. Sehogy sem illenek egy tudós, egyetemi professzor profiljába. Például: „12 millió szerb van, hadd pusztuljon el közülük hatmillió. A másik fele megint élvezni fogja a munka és a küzdelem gyümölcsét”.

Plavšić azt állította, hogy a szerbek genetikailag felsőbbrendűek más népekkel szemben, a boszniai muszlimokról szólva azt állította, hogy ők „genetikailag deformált anyag, amely átvette az iszlámot”.

A háborúkat nem az írástudatlanok szervezik

Biljana Plavšić esete azt mutatja, hogy semmilyen szakértelem, komoly tudományos munka vagy formális oktatás nem védheti meg az embert a gonosztól. Nem ő az egyetlen bűnöző, aki az intellektuális elithez tartozik, ez a társadalmi osztály készítette elő a talajt a háborúknak és a bűncselekményeknek, nacionalista és soviniszta ideológiai történeteket alkotva. A bűnözők és népirtó tettek elkövetői között pedig nem műveletlen fanatikusok ültek: Radovan Karadžić elismert pszichiáter, Momčilo Krajišnik közgazdász professzor, Nikola Koljević pedig neves egyetemi professzor, nemzetközileg jegyzett Shakespeare-kutató volt.

A háborúkat, a tömeges bűncselekményeket, az etnikai tisztogatást, a mészárlást és a népirtást nem írástudatlan bolondok szervezték, hanem úgynevezett tanult emberek. Emberi alakot öltött, tanult szörnyek. Ez valószínűleg a világ legveszélyesebb jelensége. Biljana Plavšić egy svéd börtönből tett nyilatkozata is ezt bizonyítja, amikor arról panaszkodott, hogy „egyetlen másik elítélt sem olvasott még könyvet életében, mégis egyenlőként kezelnek minket”. Normális esetben szerinte azoknak, akik olvasnak, nagyobb jogaik vannak, például joguk van népirtást elkövetni.

Jobb lett a világ

Miután kiszabadult a börtönből, Plavšić nyíltan kijelentette, hogy beismerő vallomása csak bohózat volt, egyszerűen hazudott, hogy enyhébb büntetést kapjon. Büszke volt rá, hogy becsapta a bíróságot, hogy enyhébb büntetést kapjon a számtalan büncselekményért, amit elkövetett. A boszniai háború alatt gyilkosságok, tömegsírok, koncentrációs táborok, élő emberek elégetése, etnikai tisztogatás, pusztítás, nemi erőszak, népirtás kísérte útját.

Soha nem kért bocsánatot, a megbánásnak jelét sem mutatta. Nemcsak hogy nem érezte magát bűnösnek a tettei miatt, de teljesen meg volt győződve azok helyességéről. „Nem, nincs ok a megbánásra. Meg kellett védenem a népemet” – mondta.  Biljana Plavšić halálával a délszláv háború sötét korszakának egyik utolsó kulcsszereplője távozott az élők sorából.

Mérhetetlen gonosz asszony volt. Október 1-je után egy kicsit jobb lett a világ.