• EX-YU,  Szlovénia

    Szlovénia függetlenségének 30. évfordulóját ünnepli

    Harminc évvel ezelőtt, 1991. június 25-én este a ljubljanai Köztársaság téren a Szlovénia Volt Jugoszláv Köztársaság zászlaját felváltotta az új szlovén állam zászlója. Az ide vezető út az 1990. áprilisi választásokon kezdődött. Az egész Jugoszláviát jellemző politikai sokszínűsödés először Szlovéniában, a „legnyugatosabb” köztársaságban bontakozott ki. A választáson a köztársasági elnök Milan Kučan  lett, kormányt a hatpárti tömörülés, a DEMOS (szlovén demokratikus ellenzék) kereszténydemokrata jelöltje, Lojze Peterle alakíthatott.   Az új, többpárti parlament még az év decemberében népszavazást írt ki, amin több mint 90 százalékos részvétel mellett a voksolók elsöprő többsége Szlovénia függetlenségét támogatta. A szlovének célja az volt, hogy a népszavazástól számított hat hónapon belül kivívják a köztársaság függetlenségét lehetőleg…

  • EX-YU,  Repülős,  Szlovénia

    Város a város alatt. A maribori Luftfahrtwerke Steiermark

    Sokan, még maguk a mariboriak sem tudják, hogy a város alatt van a volt Jugoszlávia egyik legnagyobb alagútlabirintusa. Az alagút néhány éve látogatható, a 12 fokos, állandóan nedves alagútba kilencven lépcsőfokon jutnak le 15 méter mélyre az érdeklődők. De mit is rejtett az alagút? Az alagútrendszert a német hadsereg építette a második világháború idején. Eredetileg menedékhelyként szolgált volna a szövetségesek bombázása ellen, később azonban igazi földalatti gyárrá lett. Az építőknek, az ott dolgozóknak szigorúan tilos volt róla beszélni, és hogy ezt ne felejtsék el, a munkakönyv hátsó borítója is erre figyelmeztetett: „Tedd a kezed a szádra és ne beszélj!” A német hadsereg 1941. április 6-án foglalta el Maribort, a Dráva-menti…

  • EX-YU,  Repülős,  Szlovénia

    Jugoszlávia első női pilótája a Jumbo balülésében

    Nem volt könnyű eljutnia álma megvalósításához Jugoszlávia első női kereskedelmi pilótájának. Karrierje kezdetén valódi szélmalomharcot vívott az előítéletekkel csak azért, mert nő.   A kezdetek A szlovén Marjana Dežnak 17 éves korában Lesceben kezdett el vitorlázó repülni, és 1976-ban elhatározta, hogy repülős iskolába megy. Abban az időben csak két pilótaiskola volt, az egyik a JAT akadémia Belgrádban, a másik mindenki más számára Zágrábban. A nagymama kivételével az egész család ellenezte a döntését, apja azt mondta, ha Ljubljanában marad, mindent megkap, ha elmegy Zágrábba, akkor magának kell eltartania magát. A nagymama azonban az apa kijelentésére, miszerint nincsenek nők a repülésben azt mondta: “Mit számít, hogy nincsenek? Itt a mi Marjanánk, ő…

  • Egyéb,  EX-YU,  Szlovénia

    Síugró sánc Ljubljana közepén

    A II. világháború után egy évvel alakult meg Ljubljanában az Enotnost sportklub, az ország legsikeresebb síklubja. Mindenütt folyt az újjáépítés, a várost télen vastag hótakaró borította. Roznik és Tivoli kerületekben, a Šišenski-hegyen több volt a síelő, mint a sétáló. A Šišenski-hegy tetején a Galet-rét népszerű sípálya volt, a sportklub ott szervezett szlalomversenyt. A pálya olyan rövid volt, hogy a sízők 28 másodperc alatt teljesítették, de ennek ellenére rendkívül népszerű volt. A versenyeket több tízezer néző figyelte, nem akarták kihagyni, hogy a fővárosban láthatják a legjobb alpesi sízőket. Ahol az Enotnost síklub tagjai edzettek, két síugró pálya állt rendelkezésükre, az egyik 15, a másik 30 méteres volt. Méretük miatt a versenyzők…

  • Egyéb,  EX-YU,  Repülős,  Szlovénia

    Eladták az Adria Airways márkanevet

    Elkelt az Adria Airways márkanév. Tulajdonosa az Egyesült Arab Emírségek állampolgára, Munif Otman Tarmum lett, aki 33 400 eurót fizetett érte. Ez volt a harmadik próbálkozás az eladásra, az eredeti vételi ár 100 000 euró volt, februárban ennél lényegesen kevesebbért kelt el az öt védett nevet, a logót és a domain nevet tartalmazó csomag. A védjegy és a logók 2024-ig érvényesek, a nemzetközi lajstromozás 2026-ig. Az arab üzletember számos pénzügyi alapban és vállalatban töltött be fontos vezetői pozíciókat. Társalapítója volt az Abu Dhabi Equity Partners Fundnak (ADEP), amely évekkel ezelőtt 25 millió dollárt fektetett 70 000 szarvasmarha tenyésztésébe Brazíliában. Az Egyesült Arab Emírségek Állami Vagyonkezelő Alapjának igazgatóságának elnöke, korábban az Abu Dhabi Befektetési…

  • EX-YU,  Szlovénia

    A legjobb építészeti alkotások között a ljubljanai Iszlám Központ

    Az ArchDaily nemzetközi építészeti portál tizenkét éve választja meg az év épületét az olvasók javaslatai alapján. Idén többezer javaslat érkezett, amiből 15 nyertest választottak ki, akik a legjobb építészeti teljesítményekért járó díjakat kaptak. 2021-ben a ljubljanai Iszlám Központ épülete nyerte a díjat a vallási épületek kategóriájában. A központ tavaly a rangos Plečnik-díjat is elnyerte, amit Szlovénia legjobb építészeti projektjének ítélnek oda. Az Iszlám Közösség 2008-ban vásárolt földterületet mecset építésére a szlovén fővárosban. Az alapkövet 2013. szeptember 14-én rakták le, a mecset 2020. júniusban nyílt meg. „A történelmi elődökhöz, a 19. századi szarajevói mecsetek példájához hasonlóan, ahol a gazdag adományozók által épített mecsetek voltak az új városrészek „magva”, az új komplexum…

  • EX-YU,  Repülős,  Szlovénia

    Új légitársasága lesz Szlovéniának

    Új légitársaságot hoznak létre Szlovéniában SouthEast Airlines néven.  Az új társaság székhelye Trbovljében van, alapítói és vezetői között pilóták és mérnökök, szerelők, pénzügyi és egyéb légiközlekedési szakemberek vannak. Az egyik alapító Blaž Berdnik Airbus A320-as oktató kapitány, 22 év repülési tapasztalattal a háta mögött. Kezdetben charter járatokat kínálnak és szolgáltatásokat ajánlanak más légitársaságoknak, mint repülőgép és/vagy személyzet  kölcsönzés, karbantartás stb. Húsz hónapja dolgoznak a projekten, idén januárban jelentették be hivatalosan a szlovén légügyi hatóságnál az új légitársaság létrehozásának szándékát. A társaság a tervek szerint egyelőre egy 180 férőhelyes Airbus A320-as repülőgéppel kezdi meg működését, és ebben az évben még egy Airbus A320-assal szeretnék bővíteni a flottát. Első körben három-négy személyzetet…