• Egyéb,  Repülős

    Személyzetek repülőgépek nélkül, repülőgépek személyzetek nélkül

    A Szabad Európa Rádió oldalán találtam, gondoltam, érdekes lehet.   Júniusban két nap alatt 350 járat nem tudott felszállni Seremetyevóról. Ott voltak az utasok, ott voltak a pilóták, de nem voltak légiutaskísérők. Elfogytak. De a pilótahiány is okozott fennakadásokat. Az Aviatorshchina orosz nyelvű repülős oldal szerint július végén a pilóták hiánya miatt Seremetyevóról 68 Aeroflot járatot töröltek és sok járat késett.  Szankciók az orosz légitársaságok ellen A hajózók szerint a nyári csúcsrajáratott szezonban korábban is előfordult személyzethiány, de mindig sikerült megoldani. A helyzet 2022. február 24-én, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, megváltozott. Azóta jelentős szankciók sújtják az orosz légitársaságokat.   A szankciók ellensúlyozásaként a Reuters szerint az orosz kormány 2022 óta…

  • Egyéb,  EX-YU,  Repülős,  Szerbia

    A szerb kormány felszólítja a VINCI-t, hogy “tegyen valamit”

    A belgrádi Nikola Tesla repülőtér üzemeltetője, a VINCI Airports az utóbbi hetek problémái miatt arra indította a szerb kormányt, hogy felszólítsa: „tegyen már valamit!”, és ennek érdekében tárgyalást kezdeményez a repülőtér francia vezetésével. Az elmúlt hetekben sorozatos járatkésések voltak a számítógépes szoftverrel, egyebek mellett a check-in szoftverrel kapcsolatos technikai gondok miatt. Szinte minden második nap volt szoftverleállás. Járattörlésre nem került sor, de jelentős késéseket generált, leginkább az Air Serbia járatainál.   A közlekedési miniszter úgy nyilatkozott, hogy „a repülőtér koncessziós jogosultjának össze kell szednie magát, és ilyen esetekben tartalék megoldást kell biztosítania. Többször kértünk magyarázatot a VINCI-től az ügyben. A közelmúltban felmerülő problémák elfogadhatatlanok, mivel a VINCI a koncessziós szerződés…

  • Repülős

    A magyar légiközlekedés újraindítása – a Maszovlet megalakulása

    A II. világháborúban Magyarország valamennyi repülőtere megsemmisült, a pusztítás következtében nem maradt egyetlen repülőgép, repülőgép kiszolgáló berendezés sem. A semmiből kellett újra megkezdeni a magyar légiközlekedés felépítését. Ezt a teljesen romokban lévő ország saját erőből nem tudta megtenni, külső segítségre pedig csak a Szovjetuniótól számíthatott.  Megalakult a közös vállalat 1946. március 29-én írták alá a megállapodást a Malév jogelődjének, a Maszovletnek (Magyar-Szovjet Polgári Légiforgalmi Rt) létrejöttéről 27 millió pengő alaptőkével. Az alapítólevél értelmében a légitársaság jogosult lett a légiközlekedés szervezésére, utas-, poggyász-, posta- és áruszállítások lebonyolítására belföldön és külföldön egyaránt. A Maszovlet 2700 darab részvénye fele-fele arányban került a magyar és a szovjet állam tulajdonába. Az alaptőkéből csak 40 részvényt…

  • Bosznia-Hercegovina,  EX-YU,  Repülős

    A szarajevói repülőtér és a XIV. téli olimpia

    A szarajevói téli olimpiára érkező sportolók, vendégek fogadása, elhelyezése hatalmas feladatot rótt a szervezőkre. Az nyilvánvaló volt, hogy a repülőtér meglévő kapacitása képtelen lesz ellátni a játékokra érkező forgalmat, ezért megindult a vita, hogy a meglévőt kell-e bővíteni, vagy új helyre, Sokolacba áthelyezni az egészet. Annyira az utolsó pillanatban döntöttek a bővítésről, hogy a repülőtéri munkák az olimpiához kapcsolódó többi projekthez képest legutoljára, csupán egy évvel a megnyitó előtt kezdődtek el. A repülőtér bővítése Ez alatt az idő alatt elkészült a 2600 méterre hosszabbított pálya, párhuzamos gurulóutakat építettek, műszeres leszállító rendszert telepítettek, új utasterminál és torony épült.  Az új repülőtér 1984. januárban nyílt meg, felszereltségével akkor a világ legmodernebb repülőterei…

  • Bosznia-Hercegovina,  Egyéb,  Repülős

    A szarajevói repülőtér jelentős fejlesztése

    Igazi öröm nekem olvasni a szarajevói repülőtér nagyarányú fejlesztéseit. Életem egyik legszebb négy évét töltöttem a bosnyák fővárosban, a repülőtér Lacinak szinte a második otthona volt. Emlékszem a megérkezésünkkori füstös, szétlőtt, tankokkal védett repülőtérre, és emlékszem a négy évvel későbbi modern, kicsi, de barátságos, már új repülőtérre. Új menedzsment a repülőtér élén Az elmúlt három évben az új menedzsment megjelenésével a légikikötő óriási fejlődésen ment keresztül. Először a Közel-Keletre irányuló nagyszámú járatra koncentráltak. Mára Riyadba heti 11, Jeddahba, Kuvaitba heti 12 járat repül, a flyDubai főszezonban napi három járatot üzemeltet Dubaiba. A legtöbb járat Isztambulba közlekedik, három társaság heti 35 járattal. Megállapodtak a Wizz Airrel, a low cost légitársaság bázist…

  • Repülős

    A Wright testvérek első repülése

    Százhúsz évvel ezelőtt, 1903. december 17-én szállt fel a világ első repülőgépe az észak-karolinai Outer Banksból. Ezen a napon hajtották végre a Wright fivérek az egyik első repülést motoros, irányított repülőgéppel. A repülés úttörői Wilbur és Orville Wright feltalálók és a repülés úttörői voltak. Wilbur Wright 1867. április 16-án született Millville közelében, Indiana államban. Egy ötgyermekes család középső gyermeke volt. Apja, Milton Wright az Egyesült Testvérek Krisztusban egyházának püspöke, édesanyja Susan Catherine Koerner. A család később Daytonba, Ohio államba költözött, Orville Wright ott született 1871-ben. Milton Wright püspök sokat volt úton, gyakran hozott kis játékokat a fiúknak. 1878-ban egy kis helikopter modellt. A parafából, bambuszból és papírból készült, az éleken…

  • EX-YU,  Jugoszlávia,  Repülős

    Árverés az Atlanti-óceán fölött

    Az 1980-as években a JAT jugoszláv légitársaság tengerentúli járatainak fedélzetén igazi különlegességet kínáltak az utasoknak. Kevesebb, mint két hónappal az első DC10-es repülőgép érkezése után, 1979. február 16-án egyedülálló eseményre került sor a JU500 Belgrád-New York járat fedélzetén: műtárgy aukcióra 33 000 láb magasságban az Atlanti-óceán felett. Az árverést Jugoszláviában és külföldön egyaránt figyelemre méltó közérdeklődés kísérte. Ez arra ösztönözte a menedzsmentet, hogy több ilyen aukciót szervezzen.  A JAT 1979 és 1989 között – 1989-ben kettőt – összesen 11 festményárverést szervezett. Mindegyiket a New York-i járatokon tartották, kivéve az utolsót. Azt a Belgrád-Los Angeles járaton.   Ezeknek a járatoknak az utasai között számos hazai és nemzetközi művészetkedvelő mellett szép számmal…

  • EX-YU,  Jugoszlávia,  Repülős

    A belgrádi Öreg repülőtér története

    Egyre kevesebben tudják, hogy a Szerb, Horvát, Szlovén Királyság fővárosában a mai Új Belgrád városrészben, a jelenlegi Milutin Milanković és az Omladinski brigad utca között az 1920-as évektől Európa egyik legjelentősebb nemzetközi repülőtere üzemelt. A repülőtér építésének előkészületei A repülőtér építésének az I. világháború után lettek meg a feltételei. A nemzetközi légiközlekedésről szóló első egyezmény 1919 évi aláírásával, valamint a kötelezettségvállalás miatt, hogy a Franco- Roumanie francia-román társaságnak leszállási lehetőséget biztosítanak Belgrád közelében, 1923-ban megkezdődött a terep előkészítése az építkezéshez. A honvédelmi minisztérium ehhez megvásárolt egy körülbelül 20 négyzetkilométernyi pusztaságot, konkrétan legelőt azzal a feltétellel, hogy azon továbbra is legeltethetnek, amikor a pályát repülőgépek nem használják. Habár a környezete mocsaras,…

  • EX-YU,  Repülős,  Szerbia

    Hogyan tovább Air Serbia?

    A szerb kormány megvásárolta az Air Serbia – Etihad Airways közös vállalatból az Emirátus-beli stratégiai partner légitársaságnak még meglévő 16,42 százalékos részesedését. Ezzel az idén tízéves szerb nemzeti légitársaság száz százalékban állami tulajdon lett. Siniša Mali pénzügyminiszter facebook bejegyzése szerint a közös vállalatból való kiválás az Etihad üzleti döntése volt. Az Air Serbia létrejötte 2013. augusztus 1-jén jelentették be, hogy létrejött az Etihad Airways és a JAT Airways közötti stratégiai partnerség, az arab légitársaság a JAT Airways részvények 49 százalékának tulajdonosa lett. Bejelentették, hogy az Etihad is és a szerb kormány is 40-40 millió dollárt fektet be az új légitársaságba, és egyenként legfeljebb 60 millió dolláros forrást biztosít. Megalakult a…

  • Egyéb,  Repülős

    Rekordkereslet pilóták, szerelők és légiutaskísérők iránt

    Júniusban a Le Bourget repülőtéren tartott Air Show-n a kanadai CAE (Canadian Aviation Electronics) cég bemutatta kutatását, előrejelzését a repülési ágazat munkaerő szükségleteiről a következő 10 évben. Kutatásuk szerint szerte a világban 1,3 millió új szakemberre lesz szükség az elkövetkező évtizedben. A kereslet számokban A kereskedelmi repülésben 1,18 millió szakemberre: 252 000 pilótára, 328 000 fő műszaki személyzetre – repülőgépszerelő, repülőmérnök, 599 000 légiutaskísérőre. A business repülésben 106 000 szakemberre: 32 000 pilótára, 74.000 fő műszaki személyzetre. A IATA (International Air Transport Association) adatai szerint a globális kereskedelmi repülési ágazatban a koronajárvány idején 4,8 millió munkahely szűnt meg. Ez a 2019-es világjárvány előtti időszakhoz képest az alkalmazottak 43%-ának elvesztését jelenti.…