Az egykori Jugoszlávia titka 280 méterrel a föld alatt

Nézem a Hadházy Ákosnak a hatvanpusztai földalatti bunkerról feltett képeit, és eszembe jut egy régebbi írásom az egykori jugoszláv elnök, Joszip Broz Tito szinte paranoiás félelméről a harmadik világháborútól. A hidegháború alatt anyagi és emberi erőforrásokat nem kímélve elképesztő katonai építkezések folytak teljes titokban. Mert az autokrata vezetők hűséges kísérője a paranoia.

Atombunker 280 méterrel a föld alatt

A Željava földalatti repülőtérhez hasonlóan Tito atombunkere is Bosznia-Hercegovina területén, Konjič mellett található a hegyekben. Tito érzelmi okokból választotta a helyszínt. Bízott a bosnyákokban, a II. világháború idején három évig bujkált a partizánokkal a boszniai hegyekben. Sok évvel később gyakran tért vissza vadászni.

Az építkezést teljes titokban, 26 éven keresztül – 1953 és 1979 között – építették Konjičtól észak-keletre. Konjič a Neretva folyó két partján a hegyek között fekszik.  Az objektum a jugoszláv néphadseregben hivatalosan a D-0 ARK nevet viselte, de egyszerűen csak Isztambul kódnévvel emlegették. Nukleáris csapás esetén az óvóhely befogadhatta volna Titót és feleségét, valamint az ország 350 legfontosabb politikai és katonai vezetőjét. Védelmet nyújtott volna egy 25 kilotonnás nukleáris csapás ellen, miközben optimális élet- és munkakörülményeket biztosított volna hat hónapon keresztül.

Az építkezéshez felhasznált valamennyi anyagot hazai katonai gyárakban készítettek, ahogyan a többi titkos katonai létesítménynél. A munkások csak egy-egy munkafolyamatot végezhettek, senki nem ismerte a teljes területet. Bekötött szemmel szállították őket az építkezésre, és csak akkor vehették le, ha már bent voltak.

A konjiči komplexum horribilis költségével a harmadik legdrágább katonai beruházás volt az egykori Jugoszláviában a bihači repülőtér 8,5 milliárd, a spliti Lore kikötő 5 milliárd dolláros költsége után a 4,6 milliárd dollárral.

Az építkezés befejezése után a bunker létezéséről csak 16 ember tudott. Három tábornok és 13 katona, akik a létesítményt üzemeltették. Mindannyian esküt tettek a helyszín titkának megőrzésére.

Titkos katonai objektum

Az objektum három részből áll. A föld felszínén van három ház, amik víkendháznak álcázva rejtették a lejáratokat a belső terekbe vezető alagutakba. Ha átmegyünk az első ház folyosóján, három, egyenként 1,2 méter széles fémajtót találunk, ezek mögött van az alagút, ami a bunkerbe vezet 280 méter mélyre 202 méter hosszan.

A bunker összesen 25000 m2 alapterületű, amiből 6800 m2 lakóterület. Tizenkét blokkból állt: a legjelentősebb a 6-os, a kommunkációs blokk, a 8-as, a Tito blokk, a 9-es, a klíma blokk, a 10-es, az üzemanyag tároló és a 11-es, a víztároló. Voltak műveleti szobák, két nagy konferencia terem, öt operatív központ, két konyha, öt nagy fürdőszoba, több mint 100 hálószoba, kábeltévé. Egészségügyi blokk kis kórházzal, műtővel, röntgengépekkel.

Az objektum külső és védett részét alagutak kötik össze, amiknek célja az atomcsapás hatásának elnyelése volt. A védett területen 21 rendszert építettek a műszaki karbantartásra.

A bunkernak saját vízrendszere, 3db 540KW-os aggregátora, levegőszűrője és minden egyéb technikai berendezése megvolt, hogy biztosítani lehessen az életet több mint 200 méterrel a föld alatt. A világítást 6000 neonlámpa szolgáltatta. A hatalmas klímaberendezések állandó 21-23 fokot, 60-80%-os páratartalmat biztosítottak. Az üzemanyagtartály kapacitása 50 tonna volt, a medencében 170 köbméter vizet tároltak, a folyóvíz természetes forrásból jött a hegyből. Minden rendszernek volt másolata, ha az első meghibásodna.

A bunker mélyén volt a „háborús” szoba. Hatalmas asztal körben piros telefonokkal, printerekkel, és katonai térképek olvasását segítő neonlámpákkal. A falon most is Tito fényképe függ. 

A földalatti város közepén van a többitől eltérően elegáns, minden kényelemmel felszerelt lakosztály, a Tito blokk. Semmi nem változott, mindent megóvtak, a pecséteket, az ajtókon a jugoszláv zászlókat, még a WC papírokat is. A falakon több Jugoszlávia térkép, a Tito házaspár hálószobáiban még a matracok is ott vannak a 70-es évektől nylonnal letakarva. Minden ugyanúgy.

A bunker fölött 170 méterrel jött ki a felszínre a vészkijárat a Zlatar-hegyre. A környező magaslatokon, a Kiseren és a Zlataron lévő rádió-relé központok biztosították az összeköttetést a külvilággal. 

„A föld alatt volt a test, míg a környező hegyekben volt az objektum feje. Soha, még a háború alatt sem szakadt meg a kommunikáció”– mondta Serif Grabovica, Bosznia-Hercegovina Föderáció hadseregének nyugállományú ezredese.

Bár sem Josip Broz Tito elnöknek, sem Jugoszlávia politikai vezetésének nem volt szüksége a D-0 ARK bunkerre, azt folyamatosan készenlétben tartották arra az esetre, ha katasztrófa történne. A létesítmény csak 1979-ben készült el, Tito ekkorra már nagyon rossz egészségi állapotban volt, és a következő évben, 1980-ban, 88 éves korában meghalt. Így ő személyesen egyszer sem látogatta meg a bunkert, ám az elválaszthatatlanul hozzá kötődik.  

A bunker funkciója a boszniai háború után

1992-1995 között a bunkert a boszniai hadsereg stratégiai helyszínné alakította és orvosi bázisnak használta.   

2011 óta a Tito bunker művészek találkozóhelye Európából és a világból. Az első „D-0 ARK Underground” modern művészeti biennálét 2011. május 27-től szeptember 27-ig tartották. 44 művész jött össze a világ 18 országából. Az azóta megrendezett négy biennálé eredményeként létrejött egy 32 ország 107 művészének 131 műalkotásából álló gyűjtemény Tito bunkerében. Szakértők szerint ez a gyűjtemény a délkelet-európai régió legjobb kortárs művészeti gyűjteménye, amelynek becsült értéke 8 millió euró.

2014 júniusában Tito bunkerét nemzeti örökségi emlékhellyé nyilvánították, és a Bosznia-Hercegovina Nemzeti Emlékműveinek Megőrzéséért Felelős Bizottság felvette a védett kulturális és történelmi emlékeinek listájára. Az objektum a Föderáció honvédelmi minisztériumához tartozik, a karbantartásról, védelemről állagmegóvásról öt katona gondoskodik, egyikük a fent már említett Serif Grabovica ezredes.

Az ő története nem kevésbé érdekes, mint magáé a bunkeré. A folytatásban megírom.