Az egykori katonai csoda – Željava

Van egy falu Bosznia-Hercegovina és Horvátország határán, a Plješivica- hegy lábánál, a Plitvicei-tavak és Bihać közelében: Željava. Titkos katonai objektum, földalatti repülőtér épült itt a volt Jugoszláviában. 1990-ig negyven stratégiai objektumot építettek országszerte, amik akkor az államnak 90 milliárd dollárba kerültek. Željava volt a legdrágább projekt.

Jugoszlávia felbomlása után különleges jogi helyzet alakult ki: a radarállomás, a földalatti objektum egy része, az 1-es, 3-as, 4-es pályák egy része Horvátországhoz, míg a 2-es, 5-ös pályák telekkönyvileg Boszniához, Bihaćhoz tartoznak.  

Az előkészületek

Jugoszlávia a második világháború után sem a NATO-hoz, sem a Varsói Szerződéshez nem csatlakozott, az el nem kötelezett országok tagjaként maga kívánt gondoskodni védelméről. A katonai-politikai vezetés 1954-ben döntött egy földalatti objektum megépítéséről. Egy bizottságnak volt a feladata felkutatni a megfelelő helyeket, előkészíteni a terepet, megteremteni a technikai feltételeket és összeállítani a kivitelezés dokumentációját. A hely kiválasztásának legfontosabb feltétele volt, hogy megfelelően lehessen védeni, ugyanakkor kellő távolságra legyen a legfontosabb stratégiai célpontoktól.  

A választás a Plješevica-hegyre esett. Elhelyezkedése ideális volt egy ilyen típusú létesítményhez, annak ellenére, hogy a tereprendezési munkák nagyon nehezek voltak. A hely meglepetésszerű megközelítése, megtámadása lehetetlen volt.

Az építkezés

Nem túl hosszú előkészület után a repülőteret 1958-ban kezdték építeni. A résztvevő munkásokról részletes feljegyzések készültek: milyen családból származik, milyen a politikai meggyőződése, stb. Az építkezéshez kizárólag hazai anyagokat használtak. Olyan jugoszláv vállalatok dolgoztak itt, akik hasonló létesítmények építésében szereztek tapasztalatot pl. Líbiában, Irakban, Iránban vagy Algériában.

Többmillió köbméter földet és sziklát bányásztak ki a Plješevica-hegy oldalából, amit aztán egy hatalmas sima terep létrehozására használtak fel. Az építkezést az 1968-as csehszlovákiai események meggyorsították, még abban az évben átadták.   

A grandiózus földalatti objektumnak Klek, vagy hivatalosan O-505 volt a neve. A méretei lenyűgözőek: az alagút, a hangárok, a raktárok, a kiszolgáló helyiségek hossza összesen 3500 m. Négy bejárata, három hangárja volt, ezek 58 repülőgép tárolására szolgáltak. A hangárok egy „M” betűt formáltak, a szárai 400, 500, 350 méter hosszúak, 8 méter magasak, 20 méter szélesek voltak. Az „M” betű kereszteződéseiben a belmagasság elérte a 12 métert.

A földalatti repülőtér működése

Željavát a katonai repülős zsargonban „Lyuk”-nak nevezték. Suad Hamzić őrnagy, a jugoszláv légierő vadászpilótája a MIG-21-es kiképzés után került ide Batajnicáról.

“Szigorúan szabályozott volt a mozgás az objektumban, a katonai rendészek mindent és mindenkit ellenőriztek. Különleges belépőnk volt, a színe meg határozta meg, hogy ki hol tartózkodhat. Amikor én, mint a 352. egység helyettes parancsnoka, vörös átlóval áthúzott belépőt kaptam, az valójában korlátlan mozgást biztosított, de mivel nem volt ott dolgom, soha nem láttam, hogy néznek ki pl. a raktárak, ahol a gépek fegyverzetét őrizték, vagy az üzemanyag raktár.” 

A repülőteret éjjel-nappal szigorúan őrizték, lehetetlen volt megközelíteni. Az ott szolgálatot teljesítőket arra képezték ki, hogy vészhelyzet esetén a vadászgép két perc alatt felszállhatott. Minden pillanatban készen álltak reagálni a jugoszláv légtér megsértésére.

A gépeket bent elektromos vontatókkal mozgatták. A csarnokokat a MIG-21-es típusnak megfelelően építették. Minden állóhelynek saját üzemanyagtöltő kivezetése volt. A bázist kerozinnal egy 10 km hosszú saját csővezetéken látták el a Bihać melletti Pokoj-hegyben lévő katonai raktárból. A belső biztonságot, izolálást 56 páncélozott ajtó biztosította, amik a repülőteret érő esetleges támadás esetén felfogták volna a robbanásokat. A repülőtérnek saját konyhája és étterme volt, alattuk természetes vízforrással. A bázison 30 napig lehetett volna élni teljesen elzárva a külvilágtól.

Elektromos szemek és fülek figyeltek a Plješevica-hegyen lévő radarral. Az S-613-as angol radarokkal 400 km hatósugárban belátták egész Olaszországot, Ausztriát és Magyarország jó részét.

A repülőteret rendkívül erős légvédelmi rendszerrel védték. A légierő kezdetben amerikai gyártmányú Thunderbolts és Thunderjet repülőgépeket használt. Időközben Jugoszlávia és a Szovjetunió között a helyzet nyugvópontra jutott, így amikor ezeket a gépeket le kellett cserélni, Josip Broz Tito harminc darab MIG-21-es beszerzése mellett döntött.

A bázis pusztulása

A jugoszláv légierő tisztjei már a háború előtt öt évvel készültek a repülőtér esetleges lebontására, arra az esetre, ha lehetetlen lesz megvédeni. Lyukakat fúrtak a repülőtér falába, hogy szükség esetén robbanóanyagot helyezzenek beléjük.

Először a repülőtér kiürítésére vonatkozó parancs érkezett meg, mert Bosznia-Hercegovina csonka Jugoszláviához való csatlakozásának ötlete kudarcot vallott, és egyértelművé vált, hogy itt is megkezdődik a háború. 1992. májusban a gépek Belgrádba repültek, a többi felszerelést Bihaćon keresztül kezdték elszállítani, amit a városvédők megpróbáltak megakadályozni, a jugoszláv néphadsereg azonban Bihać bombázásával fenyegetett, így megszületett a megállapodás, és a hadsereget kivonták a városból.

A hónap folyamán mindenki elhagyta a repülőteret, és azt mintegy ötven tonna robbanóanyaggal berobbantották. A robbantások kora reggel kezdődtek, felébresztették a helyieket. Akkor már mindenki számára világos volt, hogy az elit légibázis története örökre végetért.

Željava ma

A valamikor katonai csoda ma egy közönséges, nedvességgel és mérgező gázokkal teli barlang. Egy ideje néha szóba kerül a repülőtér esetleges felújítása és polgári célokra történő felhasználása, ám ez óvatos becslések szerint is legalább 2,7 milliárd euróba kerülne, így politikusok olcsó populista szófordulatának értékelik. A környező lakosságot inkább azok a mendemondák aggasztják, miszerint Željava nukleáris hulladéklerakóvá válhat.

Sokan vannak, akik azt tartják reálisnak, hogy a repülőtér, ahogy jelenleg is, egyfajta múzeummá alakul, és turisztikai attrakcióként, valamint a jugoszláv nosztalgikusok gyülekezőhelyeként szolgálhat. Nosztalgiázók most is rendre felkeresik, a valaha itt dolgozók, szolgálatot teljesítők évente egyszer összegyűlnek és piknikeznek a jugoszláv katonai repülés egykori büszkeségének romjainál.  

fotók: aeroclub sarajevo facebook oldal