Augusztus 5. a horvátoknak a győzelem napja, a szerbeknek gyásznap – A Vihar hadművelet
Alig három évtizeddel ezelőtt Magyarország közvetlen szomszédságában egy olyan offenzíva zajlott, amely alapjaiban rajzolta át a Balkán térképét. 1995 augusztusában a délszláv háború egy drámai és véres végkifejletéhez érkezett: megkezdődött a Vihar hadművelet ( Operacija Oluja ). Ez a villámgyors katonai akció nemcsak a horvát függetlenségi háború lezárását kényszerítette ki, hanem egy humanitárius katasztrófa elhárításával és egy másik előidézésével örökre belevéste magát a régió kollektív emlékezetébe.
Európa legnagyobb szárazföldi hadművelete 1945 óta
1995. augusztus 4-én kezdődött a délszláv háború és a II. világháború utáni Európa legnagyobb szabású szárazföldi csatája. A frontvonal több mint 630 kilométeren húzódott: Észak-Dalmáciától a boszniai határon át egészen a Dráva folyóig.
A Vihar hadműveletet a nemzetközi közösség utolsó diplomáciai kísérletének, a széleskörű autonómiát kínáló Z-4 tervnek a bukása tette elkerülhetetlenné, amelyet a szerb vezetés kategorikusan elutasított. A horvát hadsereg (HV) és a rendőrség speciális egységei összesen mintegy 200 ezer főt mozgósítottak. 1995. augusztus 4-én hajnal 5 órakor indítottak támadást Bosansko Grahovo-tól délre.
A támadás első óráiban Franjo Tudjman horvát elnök üzenetet küldött a szerb nemzetiségű horvát állampolgároknak, amiben felhívta a szerb félkatonai alakulatok tagjait, hogy adják át fegyvereiket és ennek ellenében amnesztiát ígért. Mindazokat, akik nem vettek részt a felkelésben felhívta, hogy maradjanak otthonaikban és várják a horvát kormányt.
A horvát egységek augusztus 5-én délelőtt felszabadították Knint, a szakadár állam fővárosát, és pont délben kitűzték a horvát zászlót a knini várra. Knin mellett több települést is felszabadítottak a szerb megszállás alól, és a horvát csapatok elérték Horvátország és Bosznia-Hercegovina nemzetközileg elismert határát.
Egy nappal később, augusztus 6-án ott találkozott a horvát hadsereg 1. sz. alakulatának és a boszniai hadsereg 5. sz alakulatának parancsnoka, Marijan Mareković és Atif Dudaković tábornokok.
Augusztus 7-én a horvát védelmi miniszter, Gojko Šušak bejelentette a Vihar hadművelet befejeződését. Čedomir Bulat ezredes, a Krajinai szerb hadsereg 21. egységének parancsnoka 14 órakor Topuskoban megadta megát, ezzel véget ért a katonai akció operatív része.
A hadművelet során a horvát erők négy éve a szerbek által megszállt területet szabadították fel Észak-Dalmáciában. Ez volt a senki által el nem ismert Krajinai Szerb Köztársaság. Ezután lehetővé váltak felszabadítási akciók Bosznia-Hercegovinában is.
A horvát hadsereg saját adatai szerint 196 katonájuk halt meg a hadművelet során, legkevesebb 1100 megsebesült és 15 eltűnt, a szerb oldalon a veszteségek „nagyságrendekkel” nagyobbak voltak.
Vitatott történelmi esemény
A katonai művelet megítélése a két fél szempontjából teljesen eltérő: a horvátok hatalmas győzelemként élik meg. Felszabadították a megszállt területeket, kicsivel kevesebb, mint 10.500 négyzetkilométernyi területet, azaz az ország csaknem egyötödét. Ezzel lehetővé vált 1991-ben elmenekült 150 ezer horvát és más nemszerb lakos visszatérése. A hadművelettel lehetővé tették, hogy a boszniai hadsereg megtörje Bihać ostromát, amivel megakadályoztak egy újabb humanitárius katasztrófát, egy Srebrenicához hasonló népirtást.
Szerb részről a Vihart úgy értékelik, mint egy szervezett etnikai tisztogatást, amelynek következtében 150-250 000 szerb kényszerült otthona elhagyására, többségében horvátok lakta területekről. A menekültek jelentős részét saját vezetőik is távozásra szólították fel. A bevonuló horvát egységek és civilek részéről számos fosztogatás, gyilkosság és házrombolás történt a szerb lakosság ellen.
Ugyanakkor az vitathatatlan, hogy a hadművelet gyakorlatilag véget vetett a horvátországi háborúnak. Megszűnt a Krajinai Szerb Köztársaság, összeomlott a horvátországi szerb front. Alapvetően megváltozott a háború katonai egyensúlya Bosznia-Hercegovinában is, lehetővé váltak a boszniai háború lezárásához vezető események.
A „Tiszta háború” mítosza: szembenézés a mocsokkal
A háború utáni hivatalos narratívák gyakran próbálják a konfliktusokat a „jó és a rossz” küzdelmeként lefesteni, de a valóság ennél sokkal összetettebb. Milan St. Protić szerb történész kíméletlen őszinteséggel mutat rá, hogy a háború természete nem ismer makulátlan lelkiismeretet.
A kérdés jogi és erkölcsi síkon is kettős. Miközben a hágai Nemzetközi Törvényszék (ICTY) 2012-ben másodfokon felmentette Ante Gotovina és Mladen Markač horvát tábornokokat a „közös bűnös terv” vádja alól, a terepen elkövetett egyéni bűncselekmények – gyilkosságok, fosztogatások – ténye vitathatatlan marad. Protić szerint senki sem jöhet ki egy ilyen mészárszékből „tiszta kézzel”, és a szerb oldalnak is be kellene ismernie, hogy a Milošević-féle politika katasztrófába hajszolta saját népét. „Nincsenek tiszta háborúk… A háború emberellenes dolog. Senki sem tud kijönni belőle tiszta kézzel és tiszta lelkiismerettel.”
„Műpátosz” és a szembenézés hiánya
Minden év augusztus 5-én a Balkán két ellentétes arcát mutatja. Horvátországban ez a Győzelem és a Hazafias Hála Napja. Szerbiában és a Boszniai Szerb Köztársaságban ugyanekkor gyásznapot tartanak. Mrkonjić Gradban a szerb elit által tartott megemlékezés Protić szerint „műpátosz”, politikai manipuláció. Hiszen a mai szerb vezetés, nemkülönben Aleksandar Vučić éppen annak a Milošević-i politikának a közvetlen utódja, amely 1995-ben cserbenhagyta a horvátországi szerbeket.
A Vihar hadművelet 84 órája nemcsak a háborút zárta le Horvátországban, hanem a katonai egyensúly megváltoztatásával kikényszerítette a Daytoni békemegállapodást is. Bár a fegyverek elhallgattak, a csaták az emlékezetben tovább zajlanak. Vajon képesek lesznek-e valaha a balkáni nemzetek egy olyan közös narratívát találni, amely elismeri a másik fájdalmát is, vagy örökre foglyai maradnak saját, szembenálló igazságaiknak?
A válasz a nemzetek őszinte szembenézésében rejlik, amelyre harminc év után is égető szükség lenne.
