Az Air Serbia Belgrád-Moszkva járatáról
Fordulat az Air Serbia november 3-án este visszafordult Belgrád-Moszkva járata ügyében. A belgrádi Legfőbb Ügyészség (VJT) különleges korrupcióellenes osztálya sürgős megkeresést küldött a Korrupcióellenes Szolgálatnak. Információkat kérnek annak érdekében, hogy megállapítsák, fennáll-e hivatalból üldözendő bűncselekmény, tekintettel a médiában megjelent cikkekre a járat visszafordulásáról.
Mi érdekli az ügyészséget?
A rendőrséget többek között arra utasították, hogy hallgassák ki a Nikola Tesla repülőtér vállalati biztonsági igazgatóját, Milan Kuč-ot az esemény minden körülményével kapcsolatban. Különös tekintettel arra, hogy az Air Serbia repülőgépe a tervezett időben felszállt-e Belgrádban, hogy a repülés során visszafordult-e Belgrádba, és ha igen, milyen okból? Ki hozta meg és milyen biztonsági értékelések alapján a döntést a repülőgép visszafordulásáról?

Elrendelték annak kivizsgálását, hogy a konkrét esetben veszélyben volt-e a repülés biztonsága, hogy a felszállás előtt betartották-e az összes biztonsági és egyéb előírt eljárást? Ha nem, mi volt a szabálysértés? Az utasok vagy a szolgálatok bármelyike tett-e bármit a szabályokkal és eljárásokkal ellentétesen, és ha igen, melyek voltak azok?
Azt is meg kell állapítani, hogy vannak-e feljegyzések arról, hogy ki volt a felelős a terület felügyeletéért, ellenőrzéséért és biztonságáért a meghatározott időszakban. Vannak-e biztonsági kamera felvételek? Milyen intézkedések történtek a repülőgép visszatérése után? Ki hagyta jóvá a repülőgép újbóli felszállását, kit tájékoztattak róla, benyújtottak-e az eseményről jelentést bármely hatóságnak, ha igen, kinek?
A belgrádi Harmadik Fokú Ügyészség
Felszólították a belgrádi Harmadik Alapfokú Ügyészség főügyészét, hogy terjessze elő az ügyet, és nyilatkozzon arról, hogy milyen alapon járt el az említett eseménnyel kapcsolatban, figyelembe véve, hogy a Büntető Törvénykönyv 291. cikke szerinti légiközlekedés biztonságának veszélyeztetése bűncselekmény a belgrádi VJT joghatósága alá tartozik. Ezen túlmenően az előírt biztonsági protokollok és eljárások betartásával kapcsolatos bűncselekmények a belgrádi VJT Korrupció Elleni Különleges Osztályának joghatósága alá tartoznak – áll a közleményben.
A november 3-i JU134-es járat
Mint ismeretes november 3-án félútról visszafordult az Air Serbia JU134-es Belgrád-Moszkva járata. A gép 18.25-kor szállt fel a Nikola Tesla repülőtéren és Litvánia felől fordult vissza a kiinduló állomásra, ahol valamivel 22.00 óra után landolt.

A gép visszafordítását a belgrádi repülőtér vállalati biztonsági igazgatója, Milan Kuč rendelte el. A döntés azután született, hogy a biztonsági kamerák felvételei azt mutatták, hogy Aleksandar Vulin nem ment át a biztonsági ellenőrzésen, és egy ismeretlen személy segítette. Így tudott a biztonsági előírások súlyos megsértésével felszállni a repülőgépre.
Aleksandar Vulin a Szocialisták mozgalma vezetője, Aleksandar Vučić politikai szövetségese, számos miniszteri poszt betöltője: volt munkaügyi, honvédelmi és belügyminiszter, néhány évig a titkosszolgálat igazgatója, majd 2024-25-ben miniszterelnök-helyettes. Az Egyesült Államokban a Kremlhez fűződő kapcsolatai miatt tiltólistán van. Nem vele együtt, de a gépen utazott még Dušan Bajatović, a Srbijagas igazgatója és Nenad Popović, a Szerb Néppárt elnöke, oroszországi céghálózattal rendelkező üzletember.
Vulin kedd este nyilatkozott, és szerinte politikai leszámolási kísérletről van szó. Ugyanakkor biztonsági szakemberek úgy vélik, ha bebizonyosodik, hogy Vulin tényleg nem ment át a biztonsági ellenőrzésen, akkor az a repülőtér hibája.
Az EX-YU Aviation News portál szerkesztője, Luka Popović rámutat, hogy egyelőre minden csak találgatás, mert nincsenek megerősített részletek arról, hogy pontosan mi történt.
„Az Oroszországba repülő utasok két biztonsági ellenőrzésen esnek át. Az oroszországi helyzet és a fokozott biztonsági intézkedések miatt először egy standard ellenőrzésen, majd közvetlenül a repülőgépre való beszállás előtt egy másikon. A feltételezések szerint Vulin nem ment át ezeken az ellenőrzéseken, ezért a gépet visszafordították” – magyarázza Popović.
Ő is azon a véleményen van, hogy ha valóban megtörtént, hogy az utas az előírt biztonsági ellenőrzés nélkül jutott fel a repülőgépre, akkor az a repülőtér hibája. Az elmúlt években több hasonló eset is történt a Nikola Tesla repülőtéren, de ilyen súlyos nem. Kevesebb, mint egy hónappal ezelőtt történt, hogy összekeveredtek a tranzit utasok és az induló utasok, és emiatt az egész repülőteret ki kellett üríteni.
Véleménye szerint Vulin, még ha használta is a VIP terminált, nem mentesül a biztonsági ellenőrzés alól. A diplomata útlevél, a VIP terminál használata önmagában nem jelenti azt, hogy az utas elkerülheti a biztonsági ellenőrzést.
Az Air Serbia JU134-es járata a gép és az utasok átvizsgálása után, új személyzettel – az eredeti személyzetnek lejárt a munkaideje – szerda hajnalban, 7 órás késéssel megérkezett Moszkvába.
forrás: danas.rs, nova.rs, rtv.rs


