Családi,  Repülős

A mi maléves Zsigulink

Lada találkozó van ma az Aeroparkban, a Facebookon szembejön egy Malév festéses Zsiguli kombi képe, amit élményautózásra használnak a parkban és elgondolkoztam a mi maléves Zsigulink történetén.   

1986-ban, a romániai kiküldetéskor nem volt saját autónk, kaptunk egy szolgálati 1200-es Zsiguli kombit. A jármű osztályon jó érzékkel olyan autót választottak, ami „csak” Malév festéses volt, felirat nélküli. Kezdetben én ezt nehezményeztem, aztán rájöttem, hogy jobb így. Az autó ezzel a festéssel meglehetősen feltűnő volt, de a románok többségének fogalma sem volt róla, hogy a magyar légitársaság kocsija, viszont a különböző szolgálatok remekül szemmel tudták tartani.

A mi Zsigulink remekül tudott konspirálni is.
Csíkszereda, az Új Hargita szálló előtt

Volt, hogy bántották. Amikor a bukaresti bulevardul Magherun, a nyelvet még nem nagyon értve, nem húzódtam le elég gyorsan a Ceausescu konvoj elől, egy rendőrségi autó megállított és a kiugró rendőr akkorát csapott a motorháztetőre a gumibotjával, hogy az behorpadt.

Egy másik alkalommal a ház előtt parkolt, és valaki betörte az „elefántfület”, kilopta belőle a rádiót. Mi egyszerű lopásnak hittük, a férjem bejelentette a rendőrségen, mivel leltári tárgy rongálásáról és eltulajdonításáról volt szó, és nem kicsit lepődtünk meg, amikor kiszállt helyszínelni egy alezredes vezette csapat. Nálunk tapasztaltabbak szerint a „fiúk” a rádió elvitelével túllőttek a célon.

Puskagolyóval lőtték be a szélvédőüvegét az 1989-es forradalom idején
az Otopeni repülőtéren

Egy nyári hazautazásnál a román-magyar határ előtt egy faluban valami miatt nem tetszhettünk, jóllehet szinte mi voltunk egyedül az úton (bár lehet, hogy pont ezért) és egy hatalmas kővel bedobták a szélvédőt. Szerencsére senkinek nem történt baja, én csak arra tudtam gondolni, hogy érjünk minél gyorsabban a határra és hagyjuk magunk mögött Romániát, de szerencsére a higgadtabb férjem rámutatott, hogy így biztosan nem engednek ki minket, kell valami igazolás, hogy nem okoztunk balesetet. Csak tudnám, hogy honnan tudta? Mindegy, elmentünk a legközelebbi rendőrségre, ahol néhány órás várakozás után voltak hajlandók engedélyezni, hogy elhagyjuk az országot.

Nem kővel, puskagolyóval lőtték be a szélvédőüvegét, amikor az 1989-es forradalom idején az Otopeni repülőtéren várt minket vissza. A többi lövést a mögöttünk parkoló Interflug Wartburg felfogta.

A mi Zsigulink remekül tudott konspirálni is. Gyakran mentünk látogatóba Csíkszeredába, voltak ott barátaink, a szüleik Csikszentkirályon éltek. Mi leparkoltuk a maléves autónkat a szeredai Új Hargita szálloda előtt, és a továbbiakban az ő Daciajukkal közlekedtünk. Ennek persze volt előzménye. Egyszer olyan köd volt szinte végig az úton, hogy az egyik rendőrposzt nem vette észre az autónkat és mire Csikszentkirályra értünk, Botondék már tudták, hogy a fél megyét riadóztatták, hogy eltűntünk. Onnantól nem kockáztattuk, hogy egyszer náluk lássák meg ezt szép kék autót, de azért a szekusok őrző tekintete mellett egyszer elvittük szalonnasütésre a Hargitára.  

Egyszer elvittük szalonnasütésre a Hargitára.  

A mi Zsigulink a szívünkhöz nőtt, szerettük, nekem még akkor is Ladám volt, amikor már nyugati kocsival jártunk. Amikor 1990-ben visszaadtuk, az egyik szemem sírt, a másik nevetett. Sajnáltam, hogy meg kell válni tőle, de örültem, mert lett saját autónk.  

kiemelt kép: Pinterest fotó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük