A repülést szolgálták 4.

“Egészen közel lakom a repülőtérhez. A 18. kerületben, Vecsés határánál. Itt élek születésemtől kezdve. Számomra a felszálló gépmadarak látványa megszokott kép volt kicsi gyermekkorom óta, csak úgy, mint a repülőtérről jövő ilyen-olyan, hol morajló, hol süvítő zajok, amelyek az éjszaka csendjében még sejtelmesebben hangzanak. Nem beszélve a repülőtérről érkező éjszakai fényorgiáról, ami időnként szintén hozzátesz a hangulathoz. Az itteni életünk megtanította, hogy képesek legyünk megkülönböztetni a zajforrások okait. Egy-egy jól ismert és rutinosan ismétlődő „zajból” pontosan tudjuk, hogy a gép most fordul rá a kifutóra, most éppen bemelegít és hamarosan rákapcsol, majd rohanni kezd a pályán, aztán máris szökken a magasba, és a következő pillanatban már láthatóvá is válik a konyhaablakunkból, amint meredeken emelkedik a felhők fölé.

Szép, nyári napokon a kertben pihengetve, a hintaágyon ülve sokszor nézzük még mai napig is a felszálló repülőgépeket. Bámuljuk az azúrkék égen egymásba futó, egymást keresztező, majd vattacukorként szertefoszló kondenzcsíkokat. Hidegebb ott fent a levegő – jegyezzük meg, mert körülbelül ennyit tudunk a jelenségről. Meg még annyit, hogy ez voltaképpen vízgőz, amely jégként kondenzálódik a hajtóművekből kibocsátott koromrészecskékre, és hogy ennek előfordulásához párásabb és hidegebb légköri körülményre van szükség odafenn. Micsoda misztikum!

És ha még csak ennyiből állna a repülés csodája… nekünk közönséges földi halandóknak talán tényleg ennyi, de mi mindent tudhatnak azok a szerencsés bennfentesek, akiknek életük szerves része volt a légi közlekedés. Mi csak csodálattal nézünk fel egy pilótára, vagy egy légiutas-kísérőre, akik arra tették fel életüket, hogy idejük legnagyobb részét a levegőben töltsék el. Minden tisztelet az övék. No meg persze a többieké, akik szintén részesei voltak a hajdani MALÉV csapatának. Nagyon nehéz lehetett feldolgozni, hogy többszáz ember munkahelye szinte egyik pillanatról a másikra szűnt meg. Elfogadni talán sosem tudták, mert joggal érezhették úgy, hogy megfosztották őket valamitől, ami az életük részét képezte, ami már-már a bőrükbe ivódott. Ott élt bennük, a mellkasukban lüktetett. És ott is maradt örökre.

Még a mai napig is, amikor az égre emelem tekintetemet – vagy amikor a családdal együtt kilátogatunk a spotter-dombra –, elfog egy megmagyarázhatatlan vágyakozás egy titokzatos és rejtélyes utazás után. Gondolataimat a sejtelmesség szele fújja át. Ilyenkor mintha nem is e világi érzések kerítenének hatalmukba. Vagy mondhatnám úgyis, olyan, mintha egy mátrixba csöppennék, és az a gép ott fönn az égen, talán épp egy másik dimenzióba tart. Gyerekes képzelgések lennének? Titkos vágyak? Lehetséges. Egy-egy süvítő gépmadár láttán sokszor teszem fel magamban a kérdést: Vajon hová tart az a gép? Kik utaznak rajta? Milyen céllal utaznak? Nyaralni mennek a tengerpartra, vagy csak egy üzleti látogatásra? Esetleg beteg gyermeket szállítanak egy távoli kórházba? Találgatunk, persze semmit nem tudunk.

Nem úgy, mint Veréczi Zsuzsa, akinek három könyve jelent meg eddig a repülést szolgálókról. Tudtam, hogy itt nem fog leállni. Tavaly a könyvheti dedikálásán meg is kérdeztem, hogy lesz-e folytatása a Repülést szolgálták sorozatnak. Zsuzsa mosolygós szemében ekkor sokat sejtető csillogást pillantottam meg, és rögtön tudtam a választ, mondania sem kellett; maradt még benne bőven történet, amit papírra kell vetnie. És íme, megszületett a sorozat IV. kötete, amit a kedves olvasó épp a kezében tart.

Zsuzsát hosszú évek óta ismerem, barátságunk régi időkre nyúlik vissza. S bár nekem személyes repülős történetem nincsen, és a repteret is csak utazásaim céljából látogatom, mégis örömmel tettem eleget Zsuzsa megtisztelő felkérésének, hogy én írjam az előszót készülő IV. könyvéhez.

Nem is maradt más hátra; Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kapcsolják be az öveket, hamarosan felszállunk!”

(N.Fülöp Beáta író,kiadótulajdonos V.F.Zs: A repülést szolgálták 4.)

A könyv 2024-ben jelent meg.