A szarajevói villamos meséje
A mese 1884 szilveszter éjszakáján kezdődött. A legenda szerint azért, hogy Pest vagy Bécs utcáin nehogy valami hiábavaló dolog jelenjen meg, az osztrák-magyar hivatalnokok úgy döntöttek, hogy kipróbálják a lóvasutat elsőként Szarajevóban, amit Kállay Béni kormányzó is erősen támogatott. 1884. augusztus 28-án megkezdődött az építkezés, a sínek lefektetése. A tartományi kormány megrendelt négy darab villamoskocsit a grazi Weitzer cégtől.
A lóvasút
1885. január 1-jén ünneplőbe öltözött sokaság várta fázósan a faszerkezetű, lóvontatta villamost. A vagonon körben az ablakokon csipkés függönyök voltak, szinte úgy nézett ki, mint egy módos ház verandája. Miután az utasok felszálltak, megszólalt a csengő és Johann Hanke indulásra ösztökélte fehér lovát. A lóvasút a Ferhadijától a Marin Dvoron át ment a Vasútállomásig. A legenda szerint Ferhadiján ott maradt 28 pár cipő!
Attól naptól megindult a rendszeres járat. Ilyen csoda addig még nem volt Közép-Európában. A 3,1 kilométeres út megtétele 13 percig tartott, a viteldíj 5 krajcárba került. A lóvasút egyszerre 28 utast szállíthatott.
Egy sínpár készült, a lóvasút azon közlekedett oda-vissza. Amikor megérkeztek az egyik végállomásra, kifogták a lovat, a vagon ellenkező oldalán újra befogták és ugyanazon a sínen ment vissza. Előírás volt, hogy egy ló két kanyarnál többet nem teljesíthetett. A Városi Tanács a kalauz viselkedését is szabályozta: nem lehetett alkohol- vagy hagymaszagú, és mindig megfelelő öltözékben kellett megjelennie.
Az első járat reggel 5 órakor indult, pontosan egy órával az első vonat indulása előtt. A villamosjegy sötétvörös színű volt, háromnyelvű – bosnyák, német és török – felirattal. A mostani Strossmayer utcában volt a remíz, a lovak pihenőhelye.
A lóvasút a művészeket is megihlette. Egy zeneszerző az első villamos indulásának tiszteletére megkomponálta a Szarajevói villamos című gyors polkát zongorára, míg egy német festő akvarellben örökítette meg a lóvontatta villamost a szarajevói utcán.
A villamos vasút
1895. május 1-én a lovakat felváltotta az áram, a lóvasút helyett valóban villamos kezdett közlekedni. Annak a vonala már hosszabb volt, a villamosokat a Siemens szállította. A helyieknek eleinte nem volt bizodalmuk az „elektromos sárkányban”, ám lassan megszokták és már a következő évben 3800 utast szállított, ami Szarajevó akkori lakosságának 15%-a volt. Fokozatosan épültek az új vonalak, 1897-ben már villamossal elérhető volt a város jelképének számító Városi Tanács is.
Volt dohányzó és nem dohányzó kocsi, sőt egy időben külön kocsi volt a nőknek és a férfiaknak, de ezt gazdasági okokból hamar megszüntették. A „császári és királyi bosnyák vasút” minden módon igyekezett az utasok kényelmét keresni, továbbra is életben voltak a szigorú öltözködési és higiéniai előírások a vezető és a kalauz számára, emellett 1891-ben kiadtak egy rendelkezést, hogy ha a városban színházi előadás van, az utolsó villamos 10 óra helyett fél órával később indul.
A villamos a háború alatt
1992. április 6-án Szarajevó ostroma kezdetén a villamos százéves történetében először megszűnt működni, A hónap végéig még kitartott, a május 2-i bombázások után állt le, de továbbra is védelmet nyújtott. Az útkereszteződésekben állt, hogy felfogja a mesterlövészek golyóit, hogy védelmet nyújtson a gyalogosan közlekedőknek. Sok ilyen „villamosfal” vált a gránátok áldozatává.
A szarajevói villamos soha nem közlekedett olyan gyorsan, mint a háború alatt. Elszáguldott a megállók mellett, mert a Miljacka folyó túlpartjáról folyamatosan lőtték. A helyiek hittek benne, hogy ha jár a villamos, akkor megváltozik a valóság. Hitték, hogy a béke villamoson érkezik. És a villamos segítette, védte a benne hívőket.
A villamos pontosan az ostrom hatszázadik napján, 1994. március 15-én indult meg újra. A háború után a legrémesebb állapotban lévőket feldíszítették zászlókkal, graffitikkel, az EU csillagaival és az élet lassan visszatért a városba.