EX-YU,  Szerbia

A szerb turisták idei slágere Albánia

Egyes szerb politikusok nehezményezik, hogy az országban egyre többen választják úticélnak az albán tengerpartot.

A szerb turisták hagyományosan kedvelt nyaralóhelye Görögország, de az idei szezon igazi slágere az albán partvidék. Az utazási irodákat elárasztják a foglalások. Az érdeklődés óriási lett, amikor az első turisták visszatértek Albániából és megosztották benyomásaikat. Tele vannak dicsérettel, a házigazdák kedvesek, a tenger gyönyörű, és ami a legfontosabb – az árak megfizethetők.

Míg 2018-2019-ben három-ötezer között volt az Albániába utazók száma elsősorban Szerbia déli részéről, Novi Pazar környékéről, addig 2020-ban már mintegy húszezer Szerbiából érkezett turistát regisztráltak Albániában. Az ügynökségek szerint a tendencia folytatódik, idén hatvan-hetvenezer turistára számítanak.

Saranda

Ez év januártól a szerb állampolgárok csak biometrikus személyi igazolvánnyal utazhatnak Albániába, és albán állampolgárok Szerbiába. Ezt államközi megállapodás írja elő, amit e két ország kormánya kötött a “mini Schengen” kezdeményezés keretében.

Aleksandar Vučić, szerb elnök, Zoran Zaev észak-macedón miniszterelnök és Edi Rama albán miniszterelnök 2019. októberben Újvidéken írt alá szándéknyilatkozatot a három ország közötti “mini Schengen” létrehozásáról, ami a tőke, az áruk, a szolgáltatások és az emberek szabad mozgásáról rendelkezik.

Ennek ismeretében, és azután, hogy Szerbia és Albánia idegenforgalomért felelős miniszterei közös bizottság létrehozásáról állapodtak meg, még inkább furcsának tűnik a koalíciós partner Egyesült Szerbia (JS) párt honlapján olvasható bejegyzés. Eszerint Albánia  “mindennek a tettese és felbujtója, amit a koszovói albánok elkövettek a koszovói szerbekkel” és nem feledhetik az első világháború alatti „albán golgota” kétszázezer szerb áldozatát, ezért felkérik a szerbeket, hogy ne töltsék a nyarat Albániában.

Durres homokos tengerpartja

Idegenforgalmi szakemberek viszont azt mondják, hogy az ilyen politikusi nyilatkozatok tucatjai és százai sem lehetnek hangosabbak és erősebbek, mint a több tízezer turista, akik már ebben az évben voltak, és a csaknem félmillió ember, akik az elmúlt öt évben voltak Albániában.  Még az sem befolyásolja a szerb turistákat, hogy az albán tengerpart eléréséhez a legrövidebb út Koszovón keresztül vezet.

Albánia partvonala mintegy 400 kilométer – kétharmada az Adriai-tengerhez, egyharmada a Jón-tengerhez tartozik.

“Albániában minden megtalálható, ami a tökéletes vakációhoz szükséges – vendégszerető házigazdák, gyönyörű, kristálytiszta tenger, hosszú homokos strandok és az árak, amelyek sokkal kedvezőbbek a többi üdülőhelyhez képest” – mondja egy belgrádi turisztikai ügynökség munkatársa.