Családi,  EX-YU,  Koszovó,  Repülős

Augusztus 20. Koszovóban

Nézném a királyi televízióban a vízi- és légi parádét, de nem jön. Már évek óta nem jön, most – nagyon helyesen – a koronavírus miatt nem, de azért hiányzik a régi. Mert én még ezen szocializálódtam, aztán még azután is volt, amikor már egyesek szerint nem is lehetett volna. Sőt, még olyan is volt, hogy a nemzeti légitársaság repülője húzott át a Duna felett. Emlékszem, annyi engedélyt kellett hozzá beszerezni, szerintem még a pilóták lábméretét is meg kellett adnunk.

Nézhetném a katonai eskütételt, de mégsem, inkább előkerestem ezt az írást, mert még mindig mosolyogva gondolok arra a majdnem húsz évvel ezelőtti augusztus 20-ra Pristinában. Emlékszem, hogy a hétéves kisfiam a Duna TV-ben milyen csillogó szemekkel nézte a parádét (na, tessék, ő is ezen szocializálódott!). Mondjuk, szerencsénk volt, hogy éppen volt villany, és ment a TV, de ez egy másik történet.

Nem áprilisi tréfaként 2003. április elsején elindult a Malév menetrendszerinti járata Koszovóba és a férjem – ahogy szokott -, egy aktatáskával átment Szarajevóból, hogy beindítsa az állomást. Akkor a megcélzott utazóközönség a nemzetközi közösségek tagjai és a külföldön, elsősorban Észak-Európában és az észak-amerikai kontinensen élő albán diaszpóra volt.  

A pristinai repülőtér bejáratánál 2003-ban

Az első járat sokat tapasztalt kapitányát, L.Attila Fokker típusfőpilótát is meglepte, amikor a pristinai torony a bejelentkezéskor magyarul üdvözölte a járatot. A repülőtér irányítását a KFOR békefenntartók biztosították, ahol magyar légiforgalmi irányítók is teljesítettek szolgálatot. A Malév akkor az osztrák, a török, a szlovén, a svájci és a bolgár mellett a hatodik külföldi légitársaság volt, amelyik menetrendszerűen közlekedett Koszovóba. Az egykori jugoszláv tartományt súlyos harcok után 1999 júniusában Belgrád az ENSZ felhatalmazással és orosz részvétellel felállított KFOR erőknek kényszerült átadni és a szerb katonáknak két hét alatt el kellett hagyniuk a területet. 

Pristina kopár hegyek között egy völgyben terül el, sehol egy fa, erdő, ezért minden poros, piszkos. A repülőtér környéke akkor elhanyagolt volt, a gurulóút mellett derékig ért a gaz és mindenütt, még a szántóföldeken is kommunális szemét, műanyag flakonok ezrei voltak. A repülőtéri bekötőúton állt egy kapu, ahol elhelyeztek egy ládát és volt felette egy tábla: a fegyverekben lévő lőszereket itt kérik kiüríteni! Harcedzett balkániként ezen én már meg sem lepődtem. A légikikötőt turbános indiai békefenntartók felügyelték, a jegykezelés teljesen automatizált volt, a fogadóépület azonban nagyon kicsi és minden kényelmi felszereléstől mentes olyannyira, hogy még egy üveg vizet sem lehetett vásárolni. 

Pristinai utcakép

Nem volt könnyű hónapokig úgy élni, hogy mi hárman Szarajevóban, illetve Budapesten, a férjem egyedül Pristinában. Különösen Öcsinek hiányzott az apukája, ezért minden ellenérzésemet félretéve, ha csak alkalom volt rá, kiutaztunk. Már volt rendes lakás, erről is született egy írás, mert a Balkánon a lakásválasztásnak egész más kritériumai vannak, mint itthon. Öcsit egyáltalán nem érdekelte a mindent ellepő por, a kosz az utcákon, a végtelenségig ingerszegény környezet. Neki egy volt a fontos, hogy ott van az apja.

Azon az augusztus 20-án is együtt nézték a budapesti vízi- és légiparádét, hozzáértően megbeszélték a felvonuló repülők típusát, tulajdonságait. Szép nap volt.   

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük