Az 1995-ös „halálút” nyomvonalán Srebrenicába
Július 10-én érkeznek Potočariba az idén huszadik alkalommal megszervezett Béke menete résztvevői. A több mint ötezer ember három nappal ezelőtt indult el a gyalogos zarándokútra Nezuk községből, hogy lerója tiszteletét az 1995. júliusi srebrenicai népirtásban meggyilkolt férfiak és fiúk ezrei előtt.
A „halálút” nyomvonalán
A világ minden tájáról csatlakoznak a Béke menetéhez különböző nemzetiségű, etnikumú és vallású emberek ezrei. A menet Nezukból indul és három nap alatt teszik meg a kicsivel több mint 100 kilométer hosszú utat Potočariba. Július 8-án indulnak és naponta 25-30 kilométert haladnak. A menet ugyanazon az útvonalon halad, amin Ratko Mladić katonái elől menekültek ezrek abban a reményben, hogy elérik a bosnyák hadsereg által ellenőrzött szabad területeket.
Az út nehéz, hegyes terepen, sűrű erdőkön át vezet. Akiknek ez az út túl nehéz lenne, a szervezők alternatív útvonalat is kijelölnek, emellett pihenőhelyeket állítanak fel, helikopter leszállóhelyeket biztosítanak és garantálják a teljes útvonal aknamentességét.
A pihenőhelyeken találkozhatnak és beszélgethetnek túlélőkkel, az 1995-ös halálút tanúival. Számos helyszínen lehetőségük nyílik megtekinteni a nem is olyan távoli múlt azon helyszíneit, ahol az elfogott bosnyákok tömeges kivégzésére került sor, vagy olyan helyeket, ahol elsődleges vagy másodlagos tömegsírokat találtak.
Srebrenica végjátéka, a holland békefenntartók tehetetlensége
Srebrenica végjátéka a Szerb Köztársaság legfelsőbb katonai parancsnokságának 1995. március 8-án kiadott, Radovan Karadžič által jegyzett hírhedt 7. utasításával kezdődött. Ebben az áll, hogy a Szerb Köztársaság hadseregének „végre kell hajtani Srebrenica és Žepa teljes fizikai szétválasztását, megakadályozva az egyéni kommunikációt ezen enklávék között. Mindennapi katonai aktivitással teljes bizonytalanságot, intoleranciát és kilátástalanságot kell teremteni a régióban…” Nem törődtek vele, hogy ez törvénytelen, mivel Srebrenica és Žepa civil lakossága a genfi konvenció értelmében törvényesen nem lehetett katonai célpont.
A város a háborús bűnökért 40 év börtönre ítélt Radoslav Krstić által vezetett Drina hadtest területi illetékességéhez tartozott, a támadást Ratko Mladić közvetlenül irányította. Az akcióhoz nagy számban csatlakoztak egységek Szerbiából, a hadseregen kívül számos félkatonai alakulat is, köztük a hírhedt Skorpiók.
Az UNPROFOR három hollandiai zászlóalja (DUTCHBAT) 1995. január 18-án érkezett Srebrenicába, összesen 600 katona, akiknek egy része támogató és orvosi személyzet volt, a többi a gyalogság. Júliusig ez a létszám is jelentősen lecsökkent, mert a szerb hadsereg nem engedte be az ellátmányt szállító konvojt a Potočariban állomásozóknak. Felszereltségükkel és létszámukkal nem is lehettek képesek bármiféle, az enklávé ellen induló támadást megakadályozni. A tevékenységük jószerével arra korlátozódott, hogy figyelemmel kísérték a szerb hadsereg mozgását.
A holland zászlóalj parancsnoka a helyzet tarthatatlanságát látva 1995. július 10-én többször kérte a közeli légitámaszponttól, a CAS-tól (Close Air Support) légitámadás megindítását. A parancsnok, a francia Bernard Janvier tábornok az ENSZ BT jóváhagyására várt, annak hiányában habozott megadni az engedélyt, azután meg már késő volt. De nemcsak a Biztonsági Tanács engedélye hiányzott. Ultimátum érkezett Bratunacból a szerbektől: légitámadás esetén kivégzik az összes túszul ejtett ENSZ katonát. Közben megindult a menekülők áradata Potočariba, védelmet kérve a holland zászlóalj parancsnokságától.
1995. július 11-én a Drina hadtest, Krstić és Mladić vezetésével megérkezett Srebrenicába, a város a Szerb Köztársaság hadseregének kezébe került. Huszonötezer nő, gyerek és idős férfi már a Charlie bázison, vagy a közvetlen környékén voltak, reménykedve az UNPROFOR védelmében. A fiatalok, a katonakorú férfiak bíztak abban, hogy esélyük van a túlélésre és az erdőn át megpróbáltak elmenekülni Tuzla irányába a szabad területekre, amit a Boszniai Köztársaság Hadseregének 2. hadteste ellenőrzött.
Kínkeserves menekülés a szabad területek felé
Éjfélig 12-15 ezer férfi gyűlt össze Šušnjari és Jaglići falvak között. Becslések szerint egyharmaduk a bosnyák hadsereg 28. divíziójához tartozott, nem túl jól felfegyverezve, a többiek civilek voltak. Július 12-én éjjel fél 1-kor az emberek elindultak a Tuzlába vezető több mint 100 kilométeres útra. A fegyveres katonák mentek az élen, mintegy folyosót biztosítva a civileknek. Kb. hat óra alatt 25 kilométert tettek meg. A nehéz terep miatt a szerb hadsereg nem támadta meg a menet elejét, de a lassabban haladóknak nem volt ilyen szerencséjük. Őket hosszú kilométereken át gránátokkal támadták, szedve az első áldozatokat. Harminc ember szinte azonnal meghalt és kb. száz megsebesült. Az intenzív támadás után a délutáni órákban a szerb hadsereg az oszlop végén fogságba ejtett kb. ezer embert. Elvették tőlük a személyes tárgyaikat, néhányukat a helyszínen kivégeztek.
A szerbek közben felderítették a lehetséges útvonalakat, nagyrészüket aláaknázták, sokan így vesztették életüket. Pánik és félelem uralkodott el a menetoszlopon, de mentek tovább. Július 13-án hajnalban érték el az aszfaltutat. A fellélegzés nem tartott sokáig, a szerb hadsereg páncélozott harci járművekkel reggel 6 óra körül elvágta a menet útját és foglyul ejtett legkevesebb hatezer férfit. A foglyok többségét gyűjtőtáborokba vitték Novoj Kasabiba, és Sandićibe, egy részét a Jadar folyó partján és a közeli Cerskoban megölték. Az áldozatok többségének a keze hátul szögesdróttal össze volt kötve.
Július 13-án késő délután a Sandićiben lévő táborból elvitték a foglyokat Kravićaba egy raktárba. 18 óra körül megérkezett a parancs a megsemmisítésükre. Becslések szerint puskákkal, kézigránátokkal több mint ezer embert gyilkoltak meg.
A már szétszakadt menetoszlopból egy kb. ötezer fős csoport összegyűlt az Udrć hegyen, de a szerbek nagyon hamar beazonosították a helyet és tüzet nyitottak rájuk. Az állandó támadások miatt a menetnek meg kellett állnia, Snagova falu közelében a szerb hadsereg és a rendőrség különleges egységei jelentős erővel, páncélozott járművekkel, tankokkal vonultak fel, hogy megsemmisítsék a menekülőket.
A menekülők többsége nem élte túl
Július 16-án 14 és 17 óra között kb. 3500 ember elérte a szabad területeket Nezuk falunál. A feltételezett számból, a tizenötezerből, akik a megmenekülés reményében elindultak a „halálúton”, csak valamivel több mint egyötödük jutott el Nezukig. A félelem és a kimerültség, a terep ismeretének, az elégséges étel és szükséges fegyverek hiánya, a moral csökkenése és sok más ok miatt a Jaglić és Šušnjar között július 11-én kialakult oszlop nagy részének nem sikerült a túlélés.
Voltak, akiket megöltek a menetoszlopot megtámadó szerb katonák, a többségüket foglyul ejtették, bezárták, majd meggyilkolták. Csaliként használták az UNPROFOR katonáktól zsákmányolt eszközöket, egyenruhákat, így sokan megadták magukat az “ENSZ katonáknak”, nem tudván, hogy valójában kinek a kezébe kerültek.
A férfiakat, akiket Potoćariban elválasztottak a nőktől, és a menetoszlopból elfogottak egy részét Bratunacba vitték, ahol gyakran eszméletvesztésig verték őket, sokakat kivégeztek. A férfiak két legismertebb megsemmisítő tábora Zvornikban volt. Összekötözött kézzel, bekötött szemmel hajtották fel őket a teherautókra és vitték el mezőgazdasági területekre, ahol emberek ezreit lőtték le és tették őket tömegsírokba. Nők és gyerekek voltak szemtanúi, hogyan estek fogságba férfiak százai. A holland katonák tanúi voltak 5-700 ember meggyilkolásának a Novoj Kasabiban lévő futball stadionban.
Ítélet népirtásért
A hágai nemzetközi törvényszék az első olyan nemzetközi bíróság, amelyik Európában ítéletet hozott népirtásért. 2004 áprilisában Radislav Krstić perében a fellebbviteli tanács megerősítette, hogy 1995-ben Srebrenicában népirtást követték el, és jóváhagyta a bíróság által kirótt 40 év börtönbüntetést. A Srebrenicában elkövetett népirtásért ítélték el Ratko Mladičot és Radovan Karadžićot, a boszniai szerbek katonai és politikai vezetőit életfogytiglani börtönbüntetésre. Az ENSZ Nemzetközi Törvényszéke a srebrenicai vérengzéssel összefüggésben 50 embert ítélt több mint 700 év börtönre.
A Béke menetének résztvevői július 11-én részt vesznek a Srebrenicai Emlékközpont Potočari temetőjében újabb azonosított áldozatok közös temetésén. Idén a népirtás további 14 áldozatának földi maradványait temetik el.
Fotó: AA, ANP
