Egy csipet Bosznia

Az első találkozás

Korábban egyikünk sem járt Jugoszláviában, nem nyaraltunk az Adrián, nem éltek rokonaink a Vajdaságban, nem volt semmi tapasztalatunk az országról, de úgy gondoltuk, hogy egy város, ami ilyen történelmi múlttal rendelkezik, amelyik téli olimpiát rendezett, tudhat valamit. A kiküldetési ajánlat elfogadása előtt kimentünk „terepszemlére”.

Kétezer méter magas hegyek között, vakító napsütésben szálltunk le Szarajevóban. Nagykövetség már 1997 óta volt Boszniában, az ő segítségüket kértük a szállásfoglalásban, de arra nem gondoltunk, hogy a repülőtéren Kocsis Kálmán nagykövet fog várni miket a következő szavakkal: „maguknak már rég itt kéne lenniük”.

A barátságos fogadtatás előtt azonban néhány sokkon átestünk. Meglepő volt, hogy leszállás után nem jött busz a géphez, hanem az addig csak filmen látott módon, gyalog mentünk az épületbe. Ma már ez milyen nevetséges, a low cost légitársaságok szolgáltatásainak ismeretében! A repülőtér megdöbbentő volt, különösen annak ismeretében, hogy néhány héttel azelőtt a közép-kelet-európai országok kormányfőinek tanácskozására rendbe hozták. Magán viselte a háború nyomait, az egész épületet megülte a nehéz égésszag, a falak leginkább feketék voltak, a mennyezeten a vastag csövek, vezetékek szabadon futottak.

A repülőtéren három határőrfülke fogadta az utasokat

Az utasokat három határőrfülke fogadta, az egész egy lepusztult, vidéki vasútállomásra emlékeztetett. A repülőteret akkor a francia SFOR alakulat őrizte, az egyik barakkra egy Champse Elysée utcatáblát szegeztek ki. Katonai kézben volt a légiforgalmi irányítás is, a katonai gépek még évekig elsőbbséget élveztek. A polgári járatok engedélyét is a NATO adta ki, a járatindítások előkészületi időszakában szinte napi kapcsolatban voltunk a Honvédelmi Minisztériummal és közvetve a NATO vicenzai légibázisával a szükséges határozatokért.

Francia SFOR katonák biztosították a repülőteret

Repüléstechnikailag Szarajevó a nehéz repülőterek közé tartozik. Ez elsősorban földrajzi fekvése miatt van így, kétezer méter magas hegyek között, egy völgyben fekszik. Leszállni csak egy irányból lehet, a pálya másik végénél szintén egy hegy magasodik, de szükség esetén ez az irány felszállásra használható. Az uralkodó szél miatt előfordult, hogy erre szálltunk fel, a kapitány minden alkalommal felhívta az utasok figyelmét a szokatlan meredek fordulóra  rögtön az elemelkedés után. Nem volt véletlen, hogy Szarajevóba a Malév járatait szinte kizárólag oktató kapitányok repülték. És akkor még nem szóltunk a hegy mögött, fölött alattomosan fújó szelekről, a hirtelen jövő viharokról, az átbukó széllökésekről és a hatalmas ködökről, amik néha napokra megülték az egész várost.

Hotel Italia Pofalici

A repülőtér megrázó élménye után a szálloda kellemes volt. A városközpont felé kb. félúton, a Pofalici negyedben, a Hotel Italiaban foglalt nekünk szobát a nagykövetség. Kellemes, kulturált, kedves hotel volt szívélyes személyzettel. Ami mint malévesnek rögtön feltűnt, az osztrák légitársaság nyomasztó jelenléte. A portát, a társalgót, a szobákat, sőt az éjjeli szekrényeket mindenütt az Austrian Airlines járatait ismertető reklámanyag lepte el. Kezdtem érteni a nagykövet úr első szavait.

A Tito laktanya egy teljesen szétlőtt épülete

Átöltöztünk és elindultunk gyalog a városba. És megkaptam a sokadik sokkot. A Tito laktanyát. Az épületnek nem volt egyetlen ép ablaka sem, egyetlen négyzetméter sem a falon, amin nem volt golyónyom, a tető fele hiányzott, mindenütt homokzsákok és szögesdrótok voltak. A golyótépte, rozsdás kerítés mentén sétáltunk a belváros felé, ahol már egészen más kép fogadott.

A város élni akart. A Bascarsija

Két napot töltöttünk Szarajevóban, ismerkedtünk a várossal, a hangulatával és úgy határoztunk, hogy vállaljuk a boszniai kiküldetést a gyerekekkel együtt. Mind a négyen úgy gondoljuk, jól döntöttünk.           

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük