• Beszélgetőkönyvek

    A repülést szolgálták 4.

    “Egészen közel lakom a repülőtérhez. A 18. kerületben, Vecsés határánál. Itt élek születésemtől kezdve. Számomra a felszálló gépmadarak látványa megszokott kép volt kicsi gyermekkorom óta, csak úgy, mint a repülőtérről jövő ilyen-olyan, hol morajló, hol süvítő zajok, amelyek az éjszaka csendjében még sejtelmesebben hangzanak. Nem beszélve a repülőtérről érkező éjszakai fényorgiáról, ami időnként szintén hozzátesz a hangulathoz. Az itteni életünk megtanította, hogy képesek legyünk megkülönböztetni a zajforrások okait. Egy-egy jól ismert és rutinosan ismétlődő „zajból” pontosan tudjuk, hogy a gép most fordul rá a kifutóra, most éppen bemelegít és hamarosan rákapcsol, majd rohanni kezd a pályán, aztán máris szökken a magasba, és a következő pillanatban már láthatóvá is válik a…

  • Beszélgetőkönyvek

    A repülést szolgálták 2.

    “Aki a repülést szolgálókról könyvet ír, az ugyancsak a repülést szolgálja, deennél is többet: egy hagyományt, egy világot, amit a jelek szerint végképp amúlthoz kell sorolnunk, sok mindenben a megőrzendő múlthoz. Veréczi Zsuzsamásodszor vállalkozik arra a feladatra, hogy az egykori Malév (és az LRI) történetét a történet részesei szemével elevenítse meg, legyen az illető pilóta vagyforgalmi főnök, tranzitos vagy szerelő, fedélzeti mérnök vagy légiforgalmi irányító, határőr vagy kormányjáratok biztonsági főnöke.És persze a pilóták és a légiutaskísérők. Köztük legendás figurák, akik évtizedekre meghatározták ezeknek a szakmáknak a csúcsait. Az ő történeteik talánsokak számára a legérdekesebbek, veszélyes vagy „csak” különleges járatokról,pokoli időjárás vagy háborús viszonyok közepette, akár politikusokkal, akár csibékkel a fedélzeten.De…

  • Beszélgetőkönyvek

    A repülést szolgálták 3.

    „Veréczi Frick Zsuzsa régóta folytatja ezt a sort, rengeteg fontos, izgalmas, és nem utolsó sorban személyes történetet jegyzett le az elmúlt években az eddig elkészült két kötetben, hiszen sokan vannak, akik a repülést szolgálták és szolgálják. Ferihegyet azért is szokták – a hatalmas méretén túl – egy különálló kisvárosként emlegetni, mivel városnyi ember munkahelye ez a 15 négyzetkilométeres terület. És a benne élők közül mindenki hozzáteszi a maga részét, hogy a napi üzem gördülékeny legyen. A sorra születő hangulatos interjúkból, beszélgetésekből – ahogy azt már megszoktuk – nemcsak egy-egy különleges, vagy ritkának számító munkakört ismerhetünk meg, hanem mögötte azokat az embereket, akik közül sokan kalandos módon, vargabetűkkel színesített úton, vagy…

  • Beszélgetőkönyvek

    A repülést szolgálták 2.

    „A történetek legtöbbje a Malév varázslatos világáról szól, és érthetővé teszi, miért volt annyira fájdalmas veszteség a talán nem is annyira váratlan megszűnése, mennyire több volt mind a cég, mind a repülőtér, mind maga a repülés a „közönséges” munkahelyekhez képest. A kötet értékes része a néhány interjú a vége felé a mai utasszolgáltatás titkairól: sok a legenda akár a diszkontokról, akár a mostani óriás légitársaságokról, a legdöbbenetesebb talán az, ahogy a légiutaskísérők a „fapadosoknál” kell, hogy dolgozzanak, de az is világossá válik, mennyire nem luxus a ötcsillagosoknál pörögni a prémium osztályokon sem.” (Márványi Péter újságíró, V.F.Zs.: A repülést szolgálták, a repülést szolgálják – 2. könyv) A könyv 2019-ben jelent meg.

  • Beszélgetőkönyvek

    A repülést szolgálták

    Évtizedekig a Magyar Légiközlekedési Vállalat dolgozója voltam, közben kikacsintgattam az írás, az újságírás felé. Bosznia-Hercegovinából és Koszovóból tudósítottam a Magyar Nemzetet, az akkor induló Heti válasz folyóiratot, majd a Népszabadságot. Társszerzője vagyok a K.und K. kalandozások, avagy a Habsburg Birodalom nyomában (Népszabadság Zrt. Budapest, 2007.) cím könyvnek. „Jelent meg könyv pilótákról, légiutaskísérőkről, de én szerettem volna egy olyan könyvet megjelentetni, ami megmutatja, hogy milyen sok ember munkája szükséges ahhoz, hogy a repülőgép biztonságosan elinduljon. Szeretnék bepillantást engedni a különféle szolgálatok munkájába, akiket a nagyközönség – természetesen – a legritkább esetben ismer. Szeretném megmutatni, hogy a 70-es, 80-as években milyen sikeres, európai, egyes területeken világszínvonalú vállalat dolgozói voltunk. Hogy ez nosztalgiázás?…