EX-YU,  Montenegró,  Repülős

Privatizálják a montenegrói repülőtereket

A montenegrói kormány 30 évre koncesszióba adná az ország két nemzetközi repülőterét, Podgoricát és Tivatot. A szakszervezetek, a dolgozók, légiközlekedési szakemberek, gazdasági szakértők is határozottan ellenzik a lépést.

A privatizáció története

Nem először kerül szóba az Aerodromi Crne Gore állami vállalat üzemeltetésében lévő két repülőtér bérbeadása. 2019-ben a Szocialisták Demokrata Pártjának (DPS) kormánya már kiírt egy pályázatot. Akkor négy ajánlattevő jutott túl az előminősítő szakaszon: a francia-török ​​Groupe ADP Consorcium-TAV és az Aeroports de Paris konzorcium, az indiai GMR Airports Limited, a dél-koreai Incheon Nemzetközi Repülőtér, valamint a luxemburgi székhelyű Corporacion America Airports vállalat. A koncessziós díj 100 millió euró, a beruházás összege 200 millió euró volt.

A DPS kormány 2020 augusztusában megbukott, a pályázati eljárást a Covid-járvány miatt felfüggesztették. 

Most Milojko Spajić miniszterelnök kormánya ismét kiírta a pályázatot. Az ajánlattevőknek május 9-ig kell benyújtani a pályázatukat, és június 9-én várható eredmény. Jelenleg három pályázó van a látótérben: a dél-koreai Incheon Nemzetközi Repülőtér, a luxemburgi Corporación América Airports és a francia-török ​​Aeroports de Paris TAV konzorcium.

Nik Đeljošaj gazdaságfejlesztési miniszter azt mondta: „Ha az ajánlatok jók az állam, annak fejlődése és a turizmus szempontjából, akkor mindegyiket megfontoljuk. Ha az ajánlatok nem jók, akkor egy másik lehetőséget választunk, az állami befektetést.”

Szinte mindenki ellene van

A Szabad Szakszervezetek Szövetsége és a közlekedési szakszervezet is ellenzi a repülőtér eladását. Azt szorgalmazzák, hogy országos népszavazáson döntsenek a kérdésről, és követelik, hogy a kormány vonja be a szakszervezeteket és a munkavállalókat a tárgyalásokba.  

„Hallottuk a közlekedési miniszter nyilatkozatát, miszerint Bar kikötője egy részének eladása nagy hiba volt… Ezért nem szabad megengednünk, hogy 15 év múlva valamelyik új miniszter arra a következtetésre jusson, hogy a repülőtér koncesszióba adása hiba volt” – mondta az egyik szakszervezeti vezető.

Ellenzik Tivat és Zeta önkormányzatai, amelyeknek területén a repülőterek vannak. Teszik ezt annak ellenére, hogy Spajić miniszterelnök április 12-én bejelentette, hogy a koncessziós díjat a két önkormányzat új, nagyszabású projektjeire fordítanák. Hogy ez mekkora összeg, az a közeljövőben nagymértékben módosulhat. A kormány ugyanis beadott egy törvénymódosítást, ami a jelenleg hatályban lévő 70 százalék kártérítési kötelezettséget 20 százalékra csökkentené. Ezzel milliókat vennének ki az önkormányzatok zsebéből. A térség parlamenti képviselői, a polgármesterek nem tartják kizártnak, hogy komoly radikalizálódás várható Zeta és Tivat térségében. Felmerül a repülőtér blokádja, a repülőgépek lefoglalása is.

Gazdaságilag sem indokolt

A Fidelity Consulting tanácsadó cég úgy véli, hogy a repülőtér működésének eredményei nem indokolják a bérbeadást. Az üzemeltető állami cég a tavalyi évet közel 11 millió eurós nyereséggel zárta, 2023-ban pedig a nettó nyereség 10 millió euró volt.

„Ha a repülőtér 2023-as kilencmillió eurós nyereségét megszorozzuk a koncesszió 30 éves időtartamával (a meglévő forgalommal), akkor a következő 30 évben 270 millió eurós nyereségünk lenne” – írta a Fidelity. Emellett rámutatnak, hogy az Eurocontrol légi forgalom növekedésére vonatkozó előrejelzései a következő években alátámasztják azokat az érveket, hogy a repülőtereknek továbbra is állami irányítás alatt kell maradniuk.

Tivat

Az Aerodromi Crne Gore vállalat saját erőből is képes finanszírozni a szükséges 150 millió eurós beruházást ahhoz, hogy a montenegrói repülőterek egyenlő szintre kerüljenek a versenytárs Tiranával, Dubrovnikkal és Pristinával.

Montenegró a turizmustól függ, GDP-jének mintegy 25 százalékát a turizmus teszi ki. Az ország közúti és vasúti infrastruktúrája katasztrofális, hajók szinte nincsenek. Az európai célpontoktól messze van, így az utazók arra kényszerülnek, hogy repülővel érkezzenek Montenegróba.

Balkáni tapasztalatok

Alen Šćuric horvát légiközlekedési elemző nem túl kedvező képet fest a térség koncesszióba adott repülőtereiről. Zágráb lassítja a növekedést, hogy ne kelljen befektetnie a terminálbővítésbe. Belgrádnak rengeteg problémája van, szinte hetente történnek „mega-problémák”. A pristinai koncessziós tulajdonos konfliktusba került a hatóságokkal, a szkopjei nem teljesítette a repülőterekbe történő beruházásokra tett ígéreteit.

Ezzel szemben Split, Dubrovnik és Szarajevó repülőterei kiváló eredményeket produkálnak. Sokkal jobbakat, mint a régió koncessziós repülőterei. Ezeknél a repülőtereknél jelentős növekedés tapasztalható az utasok és az útvonalak számában, szemmel látható profitot termelnek, míg a koncessziós repülőterek tavaly veszteségesek voltak – mutat rá az elemző.

Egyesek most azt hiszik, hogy Montenegróban más lesz, mint Horvátországban, Szerbiában, Szlovéniában, Koszovóban vagy Macedóniában. És szinte mindenki, az ellenzők is úgy látják, hogy a kormány részéről ez már „egy lezárt történet”.

2024-ben Montenegró repülőterein több mint 2 874 084 utas fordult meg. Tavaly a podgoricai repülőtér 36 százalékkal több utast fogadott, mint 2019-ben. Ez a COVID-19 világjárvány előtti év volt, míg a tivati ​​repülőtéren a tavalyi világjárvány óta először fordult elő, hogy több mint egymillió utas fordult meg.