Több mint futball: miért lett Bosznia-Hercegovina a világ legkedveltebb válogatottja?

A Frankfurter Allgemeine Zeitung írt cikket a boszniai válogatottról A világ legnépszerűbb válogatottja címmel. Hogy mitől lett az? Van egy dal, ami meghódította Amerikát és a világbajnokság nemhivatalos himnuszává emelkedett. A Dubioza Kolektiv bosnyák együttes tizenhárom éves szerzeménye, az „I’m from Bosnia, take me to America”  március vége óta kíséri a bosznia-hercegovinai válogatottat. Együtt nőtt a csapattal, messze a Balkán határain túl. Ezt énekelték a szurkolók a stadionokban, a bárokban, az utcákon San Franciscotól Seattle-ig, Torontótól Los Angelesig.

A dal többet jelent egy egyszerű slágernél: benne van a boszniai diaszpóra sorsa és a honvágy kettőssége. Az amerikai álom utáni vágyakozás és a szülőföld iránti szeretet. Ahogy a válogatott sikere is sokak számára sokkal többet jelent, mint maga a futball.

A diaszpóra válogatottja

Szergej Barbarez szövetségi kapitány két éve egy tudatos stratégia, a diaszpóra modell mentén kezdte építeni csapatát. Olyan tehetségeket keresett, akik bár külföldön születtek, szívükben bosnyákok maradtak. Ermedin Demirović Hamburgban, Kerim Alajbegović Kölnben, a csapat új csillaga, Esmir Bajraktarević pedig az amerikai Wisconsinban született és nőtt fel.

A kettős identitás Bajraktarević sorsában csúcsosodott ki. Március 31-én az Olaszország elleni sorsdöntő góljával juttatta ki a boszniai válogatottat a világbajnokságra, a nyolcaddöntőben pedig szülőhazája, az USA ellen lépett pályára. A választás számára sosem volt kérdés, mögötte mély családi sebek húzódnak. Négy nagybátyja és a nagyapja is életét vesztette a srebrenicai népirtásban. Neki a címeres mez nemcsak sport, hanem tisztelgés előttük és sorstársaik előtt. Maradéktalanul megfelel Barbarez szövetségi kapitány legfőbb válogatási szempontjának:

„Olyan játékosokat szeretnék, akikben őszinte vágyat érzek Bosznia-Hercegovinát képviselni, akik büszkén viselik a mezét. Olyanokat, akik hisznek abban, hogy ez a válogatott képes nagyobb versenyeket megnyerni. Meg akarom változtatni az emberek hozzáállását; azt akarom, hogy újra szeressék ezt a csapatot.”

Egység a pályán, megosztottság a politikában

Amíg a nyugat-balkáni ország politikája a szétforgácsolódásról és a Boszniai Szerb Köztársaság szeparatista törekvéseiről szól, a válogatott egy „jobb Bosznia” vízióját kínálja. A keretben a vallási és nemzetiségi hovatartozás nem választóvonal, hanem erőforrás: a muszlim Edin Džeko, a katolikus Nikola Katić és az ortodox Jova Lukić egymásért küzdenek.

Ez az egység éles kontrasztban áll a politikai vezetés megosztó retorikájával. A szurkolók számára a csapat sikere azt bizonyítja, hogy az összetartás még működhet egy olyan országban, amely túlélte a háború borzalmait. Ermedin Demirović szavai rávilágítanak a sport társadalmi súlyára: „Sokan ma is szinte semmiből élnek, és boldogok, ha megengedhetnek maguknak napi egy kávét. Aztán mi jövünk, és elhozzuk nekik a világbajnokságot.”

Edin Džeko: A szarajevói ostromtól a világszínpadig

A 40 éves csatár a gyerekkorát az ostromlott Szarajevóban töltötte, ahol a folyamatos gránáteső miatt gyakran a pincékbe kényszerült, pedig inkább focizni szeretett volna.

A The Players’ Tribune hasábjain megjelent interjúban a következő üzenetet küldte a jövő generációjának: „Minden lehetséges. Még Bosznia-Hercegovinát is el lehet vinni a világbajnokságra.”

Zlatan Ibrahimović és a globális szolidaritás

A bosnyák válogatott menetelése során a csapat egyik leghangosabb szurkolója a svéd focilegenda, Zlatan Ibrahimović lett. A FOX televízió szakértőjeként dolgozó egykori klasszis láthatóan elérzékenyült a Katar elleni 3-1-es csoportköri győzelem után, amely életben tartotta a továbbjutási reményeket. „Ez az ország annyi szenvedésen ment keresztül. Nagyon megérintett, hogy most ezt az örömöt látom. Libabőrös leszek, mert onnan származik az apám. Egyszerűen boldog vagyok.”

A globális szimpátiát csak felerősítette az Abigail Velez (ABC7) részéről érkező lenézés, aki kijelentette, hogy „Ami Boszniát illeti, még egy térképen sem tudnám megmutatni. Fogalmam sincs, hol van, és egyáltalán nem is érdekel.” Ez az ignorancia végül bumerángként csapódott vissza. A közösségi hálón rázúduló elítélő kommentek tömege bocsánatkérésre szorította, a csapat számára pedig extra motivációt jelentett, hogy bebizonyítsák, nemcsak léteznek, de helyük van a világelitben.

Amikor a nézettség történelmet ír: 24 millió szem a képernyőn

Bár a válogatott a nyolcaddöntőben végül 2-0-ra alulmaradt az Egyesült Államokkal szemben, a vereség ellenére is sporttörténelmi mérföldkőhöz érkeztek. A mérkőzés hivatalosan is az amerikai televíziózás legnézettebb angol nyelvű futballközvetítése lett. A FOX Sports és az amerikai labdarúgószövetség által közzétett hivatalos adatok szerint ezt a párharcot hihetetlen, 24,429 millió néző követte nyomon.

Bosznia-Hercegovina neve, zászlaja és himnusza soha nem kapott még ekkora, 24 milliós figyelmet az Atlanti-óceán túloldalán. A bosnyák futball globális márkává vált, amely egy egész kontinenst képes volt a képernyők elé szegezni.

Szomorúság és büszkeség

A kiesés utáni pillanatokban a szomorúság és a büszkeség egyszerre volt jelen San Francisco stadionjában. Szergej Barbarez könnyek között búcsúzott a hatezer helyszíni szurkolótól, Edin Džeko pedig hangsúlyozta: emelt fővel térhetnek haza.

És ezt a szurkolók is így gondolják. A vereség utáni első reakciók a közösségi médiában közvetlenül a mérkőzés után persze a csalódottság kommentjei voltak, amit aztán egyre nagyobb számban váltott fel az elismerés: „Ők a mi győzteseink, új lapot írtak a bosznia-hercegovinai futballtörténelemben. Ők a mi hőseink, és méltóképpen fogadjuk őket.”  

„Nagyon büszkévé tettek minket, a lehető legjobb módon népszerűsítették az országot, felébresztették az emberekben a hazaszeretetet és a diaszpóránkhoz való tartozás érzését. Örömkönnyeket csaltak a szemünkbe. Gyönyörű volt bosznia-hercegovinainak lenni az elmúlt hónapban, különleges érzés.

Köszönünk mindent.“