A berlini kongresszus, a Balkán újrafelosztása

Boszniai életünk alatt nap, mint nap szembesültem az Osztrák-Magyar Monarchia kézzel fogható örökségével, elégedetten nyugtáztam a helyiek elismerő szavait a történelem azon időszakáról, és jószívvel olvastam az egyik bosnyák politikus kijelentését, miszerint Bosznia-Hercegovina újabb kori történelmében kétszer negyven év volt békés és fejlődő, a Monarchia és a titói négy évtized.

A kongresszus

143 évvel ezelőtt, 1878. június-júliusban ült össze a berlini kongresszus, ahol az akkori nagyhatalmak, Németország, az Osztrák-Magyar Monarchia, Oroszország, Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország és az Oszmán Birodalom egy új világtérképet rajzoltak.

A legfontosabb kérdés a Balkán-félsziget volt, a résztvevő országok megállapodtak a San Stefano-i béke egyes rendelkezéseinek felülírásában. A kongresszus egyértelmű nyertese a Monarchia volt, ami nemcsak arra szerzett jogot, hogy okkupálja Bosznia-Hercegovinát, hanem arra is, hogy a Szerbia és Montenegró között húzódó Novipazari szandzsák területén is helyőrségeket tarthasson fenn. Ezzel sikerült meggátolni Szerbiát abban, hogy kijusson az Adriai-tengerre.

A Monarchián kívül egyes balkáni népeknek is igazi ünnep volt a döntés. Szerbia, Montenegró, Románia területe megnövekedett, függetlenséget kaptak, a bolgárok hercegséget, míg másoknak, elsősorban a muzulmánoknak, ugyanaz a döntés szenvedést hozott, az elvándorlás és a bizonytalan jövő kezdetét jelentette.

A „harmadik” csoportba, a „jó és a rossz együtt”-be tartozott Bosznia-Hercegovina, ami az okkupációval együtt is kapott egyfajta jogrendszert, amiben a muzulmánok élete biztonságban volt, szemben a szerbiai, montenegrói, macedóniai, bolgár, görög és a Balkán más részein élő muzulmánok keserű sorsával.

Az okkupáció

Az osztrák–magyar haderő 1878. július 29-én kezdte meg Bosznia-Hercegovina megszállását. A lakosság nem egyszer fegyveres ellenállása miatt Szarajevó elfoglalására csak augusztus 29-én került sor.

A Szarajevói Történeti Intézet tudományos munkatársa az évfordulóra emlékezve azt írja, hogy a berlini kongresszus döntésének ürügye a rend és a béke megteremtése volt. Bécs azt várta, hogy a bevonulókat katonai parádéval fogadják, ám ellenállásba ütköztek és nemcsak a muzulmánok részéről. Az ellenállás három hónapig tartott, több ezer áldozatot követelt. Ez volt az oka, hogy a katonai uralmat még négy évig fenn kellett tartani, a civil hatalmat 1882-ben vezették be. 

Bosznia-Hercegovina 415 év török uralom után került a Monarchia fennhatósága alá. A muzulmán lakosságnak a keresztény hatalom alá kerülés tartós következményekkel járó óriási kulturális sokkot jelentett. Az emberek jelentős része elindult kelet felé, anélkül, hogy vissza akart volna térni, másik részük megbékélt a sorsával és hamar megtalálta a közös politikai vagy kereskedelmi nyelvet a megszállókkal.  

Az Osztrák-Magyar Monarchia része

A császári és királyi seregeket nagyon elmaradott ország fogadta. A 15-16. században Bosznia az Oszmán Birodalom részeként virágzó tartomány volt, Szarajevó akkor élte fénykorát. A birodalomban különleges státuszt kapott, lakói olyan előjogokat is élveztek, amit más országokban élők nem. Örökölhetők voltak például a birtokok, a bosnyák nyelv a hivatalos diplomáciai nyelvek közé került, maga a szultán is beszélte.

A fénykornak Savoyai Jenő törökellenes hadjárata vetett véget 1697-ben. Akkor Szarajevó 85 százaléka megsemmisült. Ezután mintha megállt volna felettük az idő, a város és az egész ország csak halvány árnyéka volt egykori önmagának, a Monarchia részeként indult újabb fejlődésnek.

Boszniának a Monarchiában is különleges státusza volt, Ausztria és Magyarország mellett a birodalom harmadik önálló egysége, de velük nem egyenrangú.

Bosnyák történészek is kiemelik, hogy az országnak a legnagyobb előnye abból származott, hogy bevezették a Monarchia egész területén meglévő közigazgatást. Bevezették a telekkönyvi nyilvántartást, ami még a jelenkori privatizáció alapját is képezi. A török városstruktúrát kerületek váltották fel, emeletes bérházakat kezdtek építeni az addigi földszintes kis házak helyett.

Bécs terve az volt, hogy Szarajevót a tartomány európai színvonalú fővárosává teszi és ehhez nem kevés anyagi erőt is áldozott. A Monarchia negyven éve alatt a városban ötven középületet, hivatalokat, iskolákat és kórházakat építettek, megindult a villamos közlekedés, az áramszolgáltatás, a csatornázás, védőfallal erősítették meg a várost kettészelő, és a nagy esőzésekkor rendszeresen kiöntő Miljacka folyót, rakpartot építettek, gyárak, üzemek létesültek.

A Monarchia közös pénzügyminisztere, Kállay Benjámin 1882-től húsz évig töltötte be a tartomány kormányzója tisztet. Megbecsülése a mai napig töretlen, érdemeit soha, senki nem kérdőjelezte meg. Elismeréssel beszélnek róla, azon törekvéséről, hogy az itt élő népek kölcsönös tiszteletben éljenek. Ő volt az, aki bevezette a női orvosok praktizálását, hogy a muzulmán nők is tudjanak vizsgálatokra menni.   

A berlini döntés hatása

Boszniai történészek rendszeresen értekeznek arról, vajon a berlini döntés pozitív vagy negatív hatással volt-e Boszniára?

Egyetértenek abban, hogy óriási jelentősége van, hogy a döntés következtében létrejöttek nemzetek feletti, többnemzetiségű, multikulturális, nagy állami szervezetek, közösségek, birodalmak, amik egészen az I. világháború végéig fennálltak. Minden, ami a háború után jött, nagyon különbözött a régi világtól.

A mai napig tartó súlyos veszteségként élik meg a Szandzsák elcsatolását. A Szandzsák évszázadokon át szerves és elválaszthatatlan része volt a bosnyák államnak, legyen szó a középkorról vagy arról az időszakról, amikor Bosznia az Oszmán Birodalom provinciája (sandžak/vilajet) volt.

A 19. század végén azzal együtt, hogy Bosznia történelmi, hagyományos nevét Bosznia-Hercegovinára módosították, a berlini kongresszus döntött a Szandzsák területi és politikai elcsatolásáról is, ami a mai történészek szerint a balkáni háborúkhoz vezetett. 1913-ban a bukaresti békével tovább folytatódott a Szandzsák darabolása, amikor is a déli részét Montenegróhoz csatolták. Ez a muzulmánok elvándorlásának újabb hullámát eredményezte arról a területről. A Szandzsák ma Szerbiához tartozik.  

Ferenc József 1908. október 6-án proklamálta Bosznia-Hercegovina bekebelezését, nyilvánosságra hozta a Novipazari szandzsák kiürítésére vonatkozó döntését, ezzel határozottan véget vetett az Oszmán Birodalom időszakának.  

A Szarajevói Történeti Intézet tudományos munkatársa az 1878-as  berlini döntésekről úgy vélekedik, hogy talán abban az időszakban, amikor meghozták, úgy tűnt, hogy valami megoldódott, de sokkal inkább bevezetést jelentettek a “brutális” 20. századba. Elvezettek a balkáni háborúkhoz, a két világháborúhoz, az 1990-es évek polgárháborúihoz, Jugoszlávia felbomlásához.

Az írás megjelent 2018. 07.11-én a Forbes magazinban.