A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja

1999 óta november 25-e a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja. A boszniai háború alatt lányok és nők ezreit erőszakolták meg. A hágai nemzetközi bíróság 1997-ben Duško Tadić ítéletében mondta ki először, hogy a háború alatt elkövetett nemi erőszak háborús bűncselekmény. Ő volt az első háborús bűnös, akinek vádiratában a szexuális bűncselekmények külön is szerepeltek. A továbbiakban a hágai törvényszéken szexuális bűncselekményekért, mint háborús bűnökért több mint 30 vádlottat ítéltek el.  

Az ENSZ adatai szerint a boszniai háború idején 1992-95 között szexuális bűncselekmények áldozata lett húsz-ötvenezer ember, nők, férfiak, gyerekek, de hivatalosan öt-hatezer áldozatot regisztráltak.

„Ez is azt mutatja, hogy sokan, akár férfi, akár nő, még mindig nem állnak készen és valószínűleg soha nem lesznek hajlandók beszélni róla, szembenézni a társadalmunkban esetlegesen előforduló következményekkel – mondja a „Népirtás áldozatainak és tanúinak egyesülete” elnöke. – Annak ellenére, hogy leírhatatlanok a túlélt borzalmak, az érintettek egyetértenek abban, hogy a boszniai állampolgárok mentalitását ismerve még mindig “szégyenletes” a szexuális támadások vagy nemi erőszak elismerése és bejelentése.” 

1992. augusztus 15-én erőszakolták meg Zehrát a kelet-boszniai városban, Fočan.  

„1992. augusztus 15. volt, szombat este 11 óra. Akkor történt a gyilkosság és az erőszak. Az a szomszéd követte el, akit az apósom támogatott, etetett, mert nagyon szegény család voltak. Megölték az apósomat, az anyósomat, engem megerőszakoltak.”

Támadóját 2012-ben Trebinje kerületi bírósága 14 év börtönre ítélte.

„Most már nem a saját nevét viseli, az ő vezeték-és keresztneve háborús bűnös. Mi, akik átéltük, itt vagyunk, hogy beszéljünk a történtekről. És hangosabban, mint valaha, mert nem szégyelljük, ami velünk történt. Azok szégyelljék, akik ezt tették velünk” – mutat rá Zehra.

Serifa 27 éves volt, amikor a háború elkezdődött Kelet-Boszniában. Egy kis faluban élt Zvorniktól nem messze, a családi háza lett a helyszíne több mint száz nőn és lánygyermeken a szerb hadsereg katonái által elkövetett szexuális erőszaknak. „Itt ütöttek, vertek minket. Ez volt a mi világunk. Nőknek, gyerekeknek. Láttunk erőszakot, gyilkosságot, mindent.” A háborúra való bármilyen visszaemlékezés megrázó a számára. „Élek. Harcoltam azért, hogy éljek a gyermekeim miatt, de ebből a traumából soha nem fogok meggyógyulni. Ez a titkos trauma elkísér a síromig.” 

„Sajnos annak, ami Boszniában történt, nem volt visszhangja a világban, mert tessék, megtörténtek Bosznia után is más országokban”– mondta Nusreta Sivać prijedori büntetőbíró, aki maga is nemi erőszak áldozata volt 1992-ben az omarskai koncentrációs táborban. Saját bőrén érezte a háború félelmét, az állandó megalázást, hogy saját városában „másodrangú” lett, a bírói munkától eltiltástól a fehér csillag viselésének kötelezettségén át az omarskai koncentrációs tábor pokláig. Nusreta Sivać egyike azoknak, akik a II. világháború óta Európában elkövetett legszörnyűbb bűncselekményekre felhívja a világ figyelmét. 

A háborúban soha semmi nem fehér vagy fekete, a bűnöket nemcsak az egyik fél követi el és a másik nemcsak áldozat. Nem volt ez másként a szexuális erőszakkal sem a boszniai háború alatt. Nusreta Sivać muzulmán asszony, de hozzá hasonló borzalmat élt át a bosnyák hadsereg katonáinak részéről Božica Živković-Rajilić szerb történelem-földrajz szakos tanárnő.  Ő ma a „Háború női áldozatai társaságának” elnöke a Szerb Köztársaságban. „Ezzel a fájdalommal élünk.  Aki túléli, a trauma csökken, de elfelejteni nem lehet, ez elkísér a sírig” – mondja. 

Boszniában nincs állami törvény a háború áldozatainak támogatására, beleértve a szexuális erőszak áldozatait is. Az entitásokban vannak törvények, a Föderációban a háború polgári áldozatainak védelméről és a gyermekes családok védelméről, a Szerb Köztársaságban a háborús kínzások áldozatainak védelméről.

Országszerte vannak civil szervezetek, amik pszichológiai, orvosi és gazdasági támogatást nyújtanak a háború és a háború utáni erőszak áldozatainak, beleértve a családon belüli erőszakot, kínzást és embercsempészetet.

Az Amnesty International is kiemelten foglalkozik a háború alatt megerőszakolt civil áldozatok kérdésével. A legfőbb probléma az áldozatok társadalom általi megbélyegzése, amivel gyakran nap, mint nap szembe kell nézniük. A megbélyegzés néha odáig is elmegy, hogy az áldozatokat ítélik el, őket mondják ki bűnösnek.  

Az áldozatok megbélyegzése a legnagyobb akadálya annak, hogy konkrét segítséget kérjenek. Magukra maradnak, ami nehezíti a társadalomba való újbóli beilleszkedésüket és az életük újjáépítését. Megakadályozza őket abban is, hogy hozzáférjenek bizonyos szolgáltatásokhoz.

De a háborús bűnök nem évülnek el. Hiába telt el már több mint egy negyedszázad a háború vége óta, lehetséges a szexuális és egyéb háborús bűnök bejelentése és azok kivizsgálása. Aki ezt megteszi, és a rendőrségen hivatalos nyilatkozatot tesz arról, hogy ő erőszak áldozata volt, megkapja a „háború civil áldozata” státuszt, ami havi kártérítésre és egészségügyi ellátásra jogosítja. Ez azonban csak a Föderációban érvényes, a Szerb Köztársaság nem ismeri el a háború ideje alatti nemi erőszakot háborús bűncselekménynek.

 „Vannak nők, akik még mindig hordozzák a traumát és ezért nem beszélnek. Sok nő új életet kezdett, nem beszél a gyerekei, a férje miatt, egyáltalán nem akar emlékezni az átélt borzalmakra, attól tartva, nehogy elveszítse mindazt, amit a háború után felépített.”

Az ENSZ erőszak elleni bizottsága 2019. augusztus 29-én hozott határozatot, ami szerint a bosnyák államnak jóvátételt kell fizetni és nyilvánosan bocsánatot kérni a háború szexuálisan megerőszakolt áldozataitól, ezen túlmenően ingyenes orvosi és pszichológiai ellátást kell számukra biztosítani. Bosznia a mai napig nem fizette ki a jóvátételt és nem kért bocsánatot az áldozatoktól. Majdnem három évtizeddel a háború után a szexuális erőszak áldozatai megbélyegzettek és jogfosztottak.