Misszionáriusok és bőrlabdák: A balkáni futball története

A jelenleg zajló labdarúgó világbajnokságon két egykori jugoszláv tagköztársaság, Horvátország és Bosznia-Hercegovina nemzeti válogatottja is kiharcolta a részvételt.

Úri passzió, nem munkássport

A futball európai térhódítása során egy különös társadalmi mutáció ment végbe. Míg Nagy-Britannia, Hollandia és Belgium kikötővárosaiban, a skandináv országokban, Észak-Németországban a foci a bányászok és gyári munkások sportja volt, egyfajta szelep a kemény fizikai munka után, addig a kontinens belseje felé haladva a játék „polgárivá” vált.

A munkásosztálynak esélye sem volt a sportolásra: a napi 17 órás munkaidő után az életben maradás volt a cél, nem a kikapcsolódás. Ezzel szemben a helyi polgárság és a felső középosztály fiataljai – ellentétben brit kortársaikkal, akik a konzervatív vadászatot vagy a krikettet preferálták – valóságos intellektuális kihívásnak tekintették a futballt és lelkesen fogadták.

 „Futball-misszionáriusok”

A sportág elterjesztése nem szervezett kampányoknak, hanem néhány megszállott fiatalnak volt köszönhető. Ők voltak a „futball-misszionáriusok”, akik külföldi tanulmányaikról Svájcból, Németországból, Ausztriából hazatérve nemcsak diplomát, hanem focilabdákat és egy új hitet is hoztak magukkal.

Azokat a diákokat és egyetemistákat nevezték „futball-misszionáriusok”, akik külföldi tanulmányaik során váltak a játék rabjaivá. Számukra a bőrlabda nem csupán sporteszköz, hanem egy modern világ ígérete volt, amit hazatérésük után szent meggyőződéssel hirdettek.

Magyarországra az első „footballt” gróf Esterházy Miksa hozta be 1876-ban, diplomáciai szolgálatából hazatérve. A Monarchia délszláv részére 1893-ban érkezett meg, amikor a horvát sport atyjaként tisztelt Dr. Franjo Bučar diákként Stockholmból Zágrábba hozta az első futball-labdát. Lefordította horvátra az első német futballszabályokat és 1893-ban publikálta a zágrábi Sport magazinban. Horvátországban ma a legmagasabb állami sportdíj a Franjo Bučar-díj.

Klubalapítási láz Szabadkától Szkopjéig

A misszionáriusok munkája gyorsan beérett, és az 1890-es évektől kezdve a régió városaiban gombamód kezdtek szaporodni a klubok. A folyamat északról délre gyűrűzött: Wagner Zoltán szabadkai egyetemista 1896-ban hozott labdát Budapestről, két évvel később, 1898-ban pedig már meg is alakult a Szabadkai Sport Egylet labdarúgó szakosztálya.

Ezután a többi balkáni város sem akart lemaradni. 1900-ban a ljubljanai németek megalakították a Leibaher Sportvereint, 1903-ban Zágrábban alakult az Első Labdarúgó és Sport Klub, Belgrádban az SK Soko és Kragujevácon az SK Šumadija.

A szarajevói Első Gimnázium (Prva Gimnazija), Bosznia-Hercegovina legrégibb középiskolájának diákjai is ebben az évben honosították meg a tartományban a labdarúgást egy zágrábi tanulmányi kirándulást követően. 1913-ban megalakították a Cetinjén található Lovćen montenegrói munkássportklubot. Szkopjében 1919-ben jegyezték be az első futballklubot SK Napretka néven.

Az első hivatalos mérkőzés

Az első hivatalosan feljegyzett labdarúgó mérkőzést Délkelet-Európában és a Balkánon 1898. június 29-én Mariborban játszották. A mérkőzést a közeli teznoi Katonai Képző Központban játszotta a Grazi Egyetem és a Grazi Műszaki Egyetem hallgatóiból álló két csapat. Maribornak akkor nem volt egyeteme.

A Marburger Zeitung tudósítása szerint a mariboriak óriási érdeklődést mutattak a focimeccs iránt. A mérkőzés előtti napon az újság terjedelmes cikkben ismertette a labdarúgás alapvető szabályait, amik nagyon hasonlítottak a maiakhoz. A különbség annyi volt, hogy a játékidő nyolcvan percet tartott, a játéktér hossza 100-180 méter, szélessége pedig 60-80 méter volt. A kapu magassága 2,50 méter volt, a távolság az egyik oszloptól a másikig körülbelül 11 lépés.

A mérkőzésről hosszasan írt a Grazer Tagesblatt is, megemlítve, hogy a nézők között ott voltak a politikai és társadalmi élet kiválóságai, köztük a polgármester Alexander Nagy is. Érdekes momentum, hogy a heves esőzések miatt a labdarúgó mérkőzés kivételével a szervezők minden sporteseményt lemondtak.    

A „Dunai stílus” és a Bajnokok Ligája elődje

Az 1920-as évekre a térség futballja egyedi karaktert kapott. Bécs, Budapest és Zágráb kávéházi kultúrájában született meg a „Dunai stílus”. Ez a játék szakított a brit „rúgd és fuss” (kick and rush) típusú, fizikai erőre épülő harcmodorral. Ehelyett a rövid passzokra, a kifinomult labdaérzékelésre és a játékosok labda nélküli, intelligens mozgására épített. Mintha csak egy sakkjátszmát vittek volna ki a gyepre.

Hugo Meisl, az akkori idők legismertebb európai labdarúgó edzője, az osztrák „álomcsapat” létrehozója hívta életre a Mitropa-kupát (Közép-európai Kupa), amely a mai Bajnokok Ligája előfutára volt.

A Mitropa-kupa 1927 és 1939 között élte aranykorát. A régió legjobbjai, a Rapid Wien, a Ferencváros és az Újpest mellett a jugoszláv klubok is bizonyítottak. A BSK Beograd 1939-ben az elődöntőig menetelt, és bár az 1940-es évet a második világháború kitörése miatt egy „csonka” tornával kellett befejezniük, a balkáni foci addigra visszavonhatatlanul az európai elit részévé vált.

A külföldről egyetemisták által táskákban hazahozott bőrlabda története a Balkánon egyedülálló ívet írt le. Ami úri huncutságnak indult az egyetemi klubokban és aulákban, az mára nemzeti indentitásképző erővé vált.