Bréma egykori polgármesterének reménytelen küldetése Mostarban
A boszniai háború pusztításai közül is kiemelkedett Mostar tragédiája. A Neretva-parti városban a horvátok és bosnyákok közötti városi hadviselés különösen brutális volt. Nem kímélte az embereket, az épületeket és nem kímélte a többmint négyszáz éves Öreg-hidat sem. Ebben a mélyen megosztott, romokban heverő környezetben az Európai Unió a Washington által közvetített azonos nevű békemegállapodást követően úgy döntött, hogy egy független, semleges külföldi tisztviselőre bízza a várospolitika irányítását és az etnikai ellentétek feloldását.
1994-ben az EU Hans Koschnickot, Bréma korábbi sikeres polgármesterét nevezte ki Mostar európai adminisztrátorává. A tapasztalt német politikus arra vállalkozott, hogy újraegyesítse és újjáépítse a szétrombolt várost. Küldetése azonban szinte azonnal a politikai és katonai szélsőségek kereszttüzébe került.
A kényelmes nyugdíj helyett a pokol kapuja
Hans Koschnick az igazságosság és az etnikai megbékélés iránti elkötelezettségét otthonról hozta magával. Brémában született 1929-ben. Gyermekkorát meghatározta a náci rezsim elleni családi kiállás. Apja a Forradalmi Szindikalista Ellenzék nevű kommunista szakszervezet vezetője volt, akit a nácik 1933 májusában, közvetlenül a hatalomra jutásuk után letartóztattak, majd hazaárulás vádjával börtönbe és a sachsenhauseni koncentrációs táborba zártak. Édesanyja is börtönben töltött egy évet az ellenállási mozgalomban való részvételéért. Szabadulása után sem volt hajlandó belépni a náci szakszervezetbe (DAF), és a náci köszöntést sem alkalmazta, ami miatt a munkavállalását teljesen ellehetetlenítették.
A náci elnyomás az ifjú Koschnickot sem kímélte, apjához hasonlóan ő is megjárta a sachsenhauseni koncentrációs tábor poklát. Később fiatal fiúként besorozták, a háború vége Brüsszelben, brit hadifogságban érte. 1950 májusában csatlakozott a Német Szociáldemokrata Párthoz (SPD). Bréma városházáján haladt előre a ranglétrán, míg 1967 és 1985 között a Szenátus elnöke és a tartományi jogú város polgármestere lett. Ötször nyert választást. Polgármesteri hivatali ideje alatt megalapította a Brémai Egyetemet, kibővítette a kikötőt, és a Mercedes gyár idetelepítésével több ezer új munkahelyet teremtett. Leköszönése után a szövetségi parlament, a Bundestag tagjaként szolgált.
1994-ben, 65 évesen már a megérdemelt nyugdíjas éveit tervezhette volna, a felkérésre mégis elvállalta Mostar európai adminisztrátori tisztségét. Szilárdan hitt abban, hogy a fasizmus és a nacionalista pusztítás utáni világban a hidak építése és a megbékélés a legfontosabb emberi és politikai kötelesség.
Két merénylet árnyékában
Koschnicknak már az első évben szembesülnie kellett azzal, hogy nem minden oldal fogadja szívesen, sőt az életére törnek. Küldetése során két súlyos merényletkísérletet élt túl. 1994. szeptember 11-én a Neretva folyó két partját összekötő első ideiglenes híd átadását ünnepelte volna vendégeivel ideiglenes rezidenciáján, a Hotel Ero erkélyén. Günther Bergmann, a GSG 9 terrorelhárító egység egykori tisztje, Koschnick testőre így emlékezett vissza: éjfél körül pezsgősdugók durrantak, majd egy csattanást követően robbanás rázta meg a szálloda nyugati oldalát. Egy közelről kilőtt RPG-7-es páncéltörő rakéta telitalálattal megsemmisítette Koschnick szobáját. A csapást HDZ és HVO szélsőségesek mérték az európai adminisztrációra.
Bátorságát és rendíthetetlen hitét mutatta, hogy bár a szobája romokban hevert, azt mondta testőreinek, hogy nem rejtőzhet el. El kell végezni a feladatát. Alig néhány órával a robbanás után a megbeszélt reggeli időpontban átkelt az új ideiglenes hídon, felavatta azt, átment a bosnyák többségű Kelet-Mostarba, majd miután visszatért a nyugati oldalra, megkönnyebbülten csak annyit mondott munkatársainak: “Fiúk, jól csináltuk! Túléltük.”
Alig másfél évvel később újabb merényletet kíséreltek meg ellene. 1996. február 7-én az EU mostari központja előtt a gépkocsiját dühödt horvát nacionalista tömeg vette körbe, elállta az útját, és azzal fenyegetőztek, hogy kirángatják a járműből. A robusztus, német páncélozott autónak köszönhette az életét: a gépkocsi páncélzata hét golyót fogott fel. A zavargások során 13 eu-s rendőrautó és 6 adminisztrációs jármű megsemmisült.
A semleges béketeremtőből a nacionalisták ellensége
A boszniai konfliktusban a nemzetközi diplomácia egy feloldhatatlan dilemmával szembesült. A három szembenálló fél közül kettő, a szerbek és a horvátok el akartak szakadni a közös államtól, míg a harmadik fél, a bosnyákok a független és egységes Bosznia-Hercegovina megőrzéséért küzdöttek. Ebben a helyzetben a semleges béketeremtő pozíciója szinte lehetetlenné vált. Bárki, aki a város és az ország egysége, integrációja mellett emelt szót, a nacionalisták szemében automatikusan a bosnyákok “szövetségesévé” vált.
Koschnick Ejup Ganićcsal és Javier Solanával, a NATO főtitkárával közösen 1996 februárjában benyújtotta a város Átmeneti Statútumát, amit a horvát fél elutasított. A három kelet-bosnyák és a három nyugat-horvát városi önkormányzat létrehozása mellett a törvény egy közösen igazgatott „központi övezet” létrehozását is előírta. Ezt a horvát vezetés, különösen a terület mérete miatt, elutasította.
Az elképzelés a kezdetektől heves ellenállásba ütközött a horvát nacionalisták részéről. Nyugat-Mostar akkori horvát polgármestere, Mijo Brajković és köre Koschnickban csak egy olyan embert látott, aki brüsszeli pénzeszsákkal érkezett. Azt szerették volna, ha a pénzt leteszi a küszöbre és azonnal távozik. Koschnick azonban az EU mintegy 200 millió márkás újjáépítési keretét a háborús károk arányában fektette be. Mivel a harcok során a bosnyák többségű keleti oldal szenvedte el a legpusztítóbb rombolást, a források nagyobb része is oda áramlott. A horvát nacionalista vezetés ezt politikai elfogultságnak, a bosnyákok nyílt favorizálásának nevezte. Minél inkább dicsérték Koschnickot Európában, annál inkább gyűlölték a helyi szélsőségesek.
Koschnick elveit jól tükrözi az Oslobođenje lapnak adott nyilatkozata:
“Egy város csak akkor működhet, ha a polgárok etnikai és vallási hovatartozásuktól függetlenül készek benne élni. Nem kell szeretniük, de tisztelniük kell egymást. Tudni kell, hogy a gyerekeknek közös jövőre van szükségük”
Diplomáciai árulás, az EU cserbenhagyja a saját elveit
A második merényletkísérlet és a szervezett zavargások után a politikai nyomás elviselhetetlenné vált. 1996. február 12-én Mijo Brajković levelet írt Karl Bildtnek, a nemzetközi közösség főképviselőjének, kérve Koschnick tervének felülvizsgálatát. Ugyanezen a napon Mate Granić horvát külügyminiszter Zágrábba hívta Koschnickot és Klaus Kinkel német külügyminisztert a javaslat megvitatására.
Néhány nappal később, 1996. február 18-án Rómában európai csúcstalálkozót tartottak. Az ülést Suzana Anjeli olasz külügyminiszter vezette, aki a korabeli beszámolók szerint nyílt arroganciát tanúsított a bosnyák féllel szemben, miközben teljes mértékben nyitott volt a horvát igényekre. És a nemzetközi diplomácia elkövette a legnagyobb hibát, meghajolt a fegyveres erőszak előtt, engedtek a horvát nacionalista nyomásnak. Karl Bildt aktív közreműködésével a római megállapodásban drasztikusan lecsökkentették a Koschnick által tervezett „központi zóna” méretét. A nacionalisták győzelme teljes volt: Brajković február 20-án köszönőlevelet küldött Bildtnek a központi zóna megcsonkításáért.
Ennek a visszakozásnak két következménye volt. Először is, az EU aláásta saját adminisztrátorát a helyszínen. Másodszor, határozatlan időre megerősítette a város de facto megosztottságát. Kelet-Mostar bosnyák polgármestere, Safet Oručević keserűen nyilatkozott: „Miért törték ki a német diplomaták Hans Koschnick adminisztrátorunk nyakát?”
Hans Koschnick mélyen megalázva úgy érezte, hogy az Európai Unió cserbenhagyta. 1996. február 26-án az EU külügyminiszterei előtt bejelentette lemondását. Mostari távozása után sem vonult vissza a közélettől: 1999-ig a német szövetségi kormány Bosznia-Hercegovina újjáépítéséért felelős különbiztosaként szolgált tovább, majd külpolitikai tanácsadóként és humanitárius szervezeteknél dolgozott. Rendkívüli munkásságát Carl von Ossietzky-éremmel, Otto-Hahn-éremmel és Theodor-Heuss-díjjal ismerték el, emellett Nobel-békedíjra is jelölték.
Fáklyás ugrás a sötét Neretvába, végső tiszteletadás egy hídépítő előtt
Hans Koschnick 2016. április 21-én, 87 éves korában hunyt el Brémában. Bár a nagypolitika annak idején hátba szúrta, Mostar polgárai nem felejtették el, mit tett a városukért. Halálát követően a mostari Béke és Többnemzetiségű Együttműködés Központja megható megemlékezést szervezett az újjáépített Öreg-hídnál.
Egy tapasztalt helyi ugró, Admir Delić égő fáklyával a kezében ugrott a német zászló színeivel megvilágított hídról a sötét Neretvába. Az ugrást azon az estén nem kísérte taps, az emberek csöndben tisztelegtek egy olyan férfi emléke előtt, aki a háború poklában is a hidak újjáépítéséért küzdött. Az Öreg-híd alatt összegyűlt polgárok között egyöntetű volt a tisztelet: “Koschnick mindent megtett Mostar békéjéért”, “Szerette Mostart”. A brémai állami gyászünnepségen a Brémai Szenátus elnökének meghívására Sergio Šotrić német-bosnyák üzletember képviselte a mostari polgárokat.
Többnemzetiségű városvezetés és városi tanács
Hans Koschnick mostari küldetése a modern történelem egyik legdrámaibb, tanulságokkal teli béketeremtési kísérlete volt. Egy olyan államférfié, aki a rombolás és a nacionalista düh közepette is az emberségben és a hídépítésben hitt.
2004-ben az angol Paddy Ashdown főképviselő befejezte amit Koschnick elkezdett. Utat nyitott egy közös, többnemzetiségű városi tanács és egy olyan városi közigazgatás létrehozása előtt, amelyben horvátok, bosnyákok, szerbek és kisebbségi képviselők több mint 20 éve dolgoznak együtt. A polgármester azóta horvát, a városi tanács elnöke pedig bosnyák. A közigazgatás, hat részlegével, teljes mértékben többnemzetiségű.
Három évtizeddel a Hans Koschnick elleni második sikertelen merényletkísérlet után Mostar a Balkán egyik legfontosabb turisztikai célpontjává vált. Többezer menekült és lakóhelyét elhagyni kényszerült személy tért vissza, így Mostar Bosznia-Hercegovina második legsoknemzetiségűbb városa Brčko után.
Koschnick fáradhatatlan elkötelezettsége a megbékélés és a béke iránt kifizetődő volt.
forrás: Slobodna Bosna, Radio Sarajevo, Deutsche Welle, Berliner Zeitung
