Amikor a szarajevói stadion fölött nem labdák, hanem golyók repültek

A háború sújtotta városokban az emberek igyekeznek a mindennapjaikat kicsit élhetőbbé tenni, akárcsak rövid időre is kizárni a külvilág borzalmait. Nem volt ez másképp harminc évvel ezelőtt Szarajevóban sem, ahol a város Grbavica kerületében lévő stadion felett a labdák helyett a golyók repültek.

A városnak két jelentős, rivális labdarúgó klubja van, az FK Sarajevo és a kékek, az FK Željezničar. Utóbbiak otthona a Grbavica stadion.  A Željezničar az egyik legrégebbi hagyományokkal rendelkező klub az egykori Jugoszlávia területén. Tavaly ünnepelte fennállásának századik évfordulóját. Az egyik legnagyobb sikert 1972-ben érte el, amikor megnyerte a „nagy négyes”, a Crvena Zvezda, a Partizan, a Dinamo és a Hajduk által uralt nemzeti bajnokságot. 1985-ben UEFA Európa-kupa elődöntőt játszottak. Az ellenfél a Videoton csapata volt.

Szarajevó három és fél évig tartó ostroma alatt a stadion szinte teljesen megsemmisült. A létesítmény mögötti erdőben volt a bosnyák hadsereg, a szemközti lelátó mögötti területen a Boszniai Szerb Köztársaság (VRS) hadserege. A frontvonal szó szerint a pálya közepén húzódott.

Amikor a szeretett stadion lángokban áll

Az 1992. április 5-re Szarajevóba tervezett Željezničar–Rad mérkőzést 35 perccel a mérkőzés kezdete előtt törölték, mert lövések hallatszottak a stadion közelében.

Alig egy hónappal később, május 4-én égett a Grbavica stadion nyugati lelátója. Felgyújtották. A harminc-negyven méteres hatalmas lángokban megsemmisültek az ott őrzött trófeák és a klub ereklyéi, a dokumentumok, minden.  

“Az egész történelmünk égett ott  abban a pillanatban, és a terület, ami a sport és a verseny szimbóluma kell legyen, hadszíntérré változott” – mondta Bulend Biščević korábbi csapatkapitány.

A háború következő három és fél évében Grbavica szinte teljesen megsemmisült. A régi fából készült tribün, az eredményjelző, az adminisztrációnak helyet adó létesítmények  megsemmisültek, rengeteg lövedék zuhant a pályára. Elpusztult a klub hatalmas archívuma.

A focisták és a mesterlövészek

Az ostrom alatt mérkőzések nem voltak, a stadion romokban hevert, de a Željezničar labdarúgói továbbra is rendszeresen edzettek. Ezt nem volt könnyű megszervezni. Voltak játékosok, akiket besoroztak, vagy önkéntesként védték a várost. Ha harcolni kellett, akkor harcoltak, és amikor nem, akkor mentek és edzettek egy iskolában. Biščevićet foglyul ejtették a boszniai szerb hadsereg katonái. Május 2-tól augusztus 22-ig volt fogságban, amikor a Bristol hídon kicserélték az édesapjával. Soha nem mondott erről többet.

Komoly feladat volt épségben eljutni az edzések színhelyére. Az iskolához vezető út a mesterlövészek vonalán vezetett, emiatt nem lehetett a legrövidebb úton megközelíteni, másfél kilométert is kellett kerülni, hogy biztonságban odaérjenek.  

„Ezért mindig az volt a kérdés, hogy odaérsz-e az edzésre, ha elindultál, aztán ha elmész, hazaérsz-e?” – emlékezik Dino Muharemović középpályás, aki az 1990-es és 2000-es években kétszáz alkalommal játszott a csapat színeiben. A város másik felén lakott, másfél óra volt gyalog, amíg odaért az edzésre, és ugyanennyi vissza. De akkor abban a teremben csak foci volt és semmi több.

„Voltak jól ismert útvonalak, ahol a mesterlövészektől biztonságban lehetett mozogni, és el lehetett jutni az edzésekre. Ez volt a menekülésünk a mindennapok és a körülöttünk zajló rettenet elől. Amikor lejössz a terembe és felveszed a labdát, ami abban a pillanatban a legfontosabb számodra a világon, teljesen megfeledkezel mindenről, ami kint történik, és játszol.”  

Romeltakarítás és edzések

A háború befejezése után a Željo játékosai visszatértek Grbavicába, vagy legalábbis oda, ami megmaradt belőle. Rémísztő volt az elpusztult stadion látványa, Biščević csapatkapitány jól emlékszik arra, hogy „csak a kapukból lehetett megállapítani, hogy ez egy futballpálya, minden más bozót, árkok voltak… Igazi harci zóna.” Először a játékteret vizsgálták át, ami “úgy nézett ki, mintha a Marson lenne”, hogy nincsenek-e aknák. Aztán elkezdődött a romeltakarítás, a helyreállítás, amiben a gyerekektől az első csapat tagjaiig mindenki részt vett. Mindenki hozott valami szerszámot, takarítóeszköz, vödröket, kinek mi volt.  

Amíg nem sikerült a pályát alkalmassá tenni a focira, addig a játékosok a „Wembleyben” edzettek. Ez egy földes segédpálya volt az ifjúsági csapat számára, amit a híres angol stadionról neveztek el. Télen, amikor esett a hó, nem lehetett ott edzeni, mert minden csak sár volt, nyáron pedig akkora volt a por, hogy nem kaptak levegőt. „De tavasszal és ősszel, amikor esett egy kis eső, elplanírozták egy kicsit, az nekünk tényleg a Wembley volt” – mondta Muharemović.

Grbavica a háború után – a rangadó

1996. május 2-ra tűzték ki a háború utáni első mérkőzést. A Željezničar az FK Sarajevo csapatát fogadta.

A rangadó előtt két nappal tartották az első edzést a főpályán. Biščević úgy emlékszik, hogy az egy nagyon érzelmes pillanat volt.

Minden készen állt egy nagy futball rangadóra. Érkeztek a bordó színbe öltözött Sarajevo játékosok és szurkolók. A stadion zsúfolásig megtelt, az újságírók szerint kb. húszezer ember volt kint. Ott volt az államelnökség akkor elnöke, Alija Izetbegović is.

A mérkőzés eredménye 1:1 lett, a Željo gólját Biščević lőtte, míg Muharemović akkor lépett pályára először a felnőtt csapatban. „Valóra vált az az álmom, hogy a Grbavicában játsszak a felnőtt csapatban közönség előtt, de bizonyos értelemben szörnyű is volt, mert ilyen környezetben és ilyen körülmények között történt.”

Elmondása szerint a béke megkötése után igyekezett nem gondolni a háborúra, erre törekszik ma is, harminc évvel később. „Néha eszünkbe jut néhány részlet, de inkább nevetünk azon, hogyan kölcsönöztünk egymásnak tornacipőt” – mondja röviden.

1996. május 2-án egy kicsit még jobban visszatért az élet Szarajevóba.

forrás: BBC

fotók: Željezničar