EX-YU,  Szlovénia

A legjobb építészeti alkotások között a ljubljanai Iszlám Központ

Az ArchDaily nemzetközi építészeti portál tizenkét éve választja meg az év épületét az olvasók javaslatai alapján. Idén többezer javaslat érkezett, amiből 15 nyertest választottak ki, akik a legjobb építészeti teljesítményekért járó díjakat kaptak.

A ljubljanai Iszlám Központ

2021-ben a ljubljanai Iszlám Központ épülete nyerte a díjat a vallási épületek kategóriájában. A központ tavaly a rangos Plečnik-díjat is elnyerte, amit Szlovénia legjobb építészeti projektjének ítélnek oda.

A központ tavaly a rangos Plečnik-díjat is elnyerte

Az Iszlám Közösség 2008-ban vásárolt földterületet mecset építésére a szlovén fővárosban. Az alapkövet 2013. szeptember 14-én rakták le, a mecset 2020. júniusban nyílt meg.

„A történelmi elődökhöz, a 19. századi szarajevói mecsetek példájához hasonlóan, ahol a gazdag adományozók által épített mecsetek voltak az új városrészek „magva”, az új komplexum ilyenné válik Ljubljana ezen részén”– mondta a Bevk Perovic építészeti iroda az ArchDaily-nek.

Az Iszlám Kulturális Központ és a ljubljanai mecset valamivel több, mint 12 000 négyzetméteren épült, a mecset háremje 5000 négyzetméteres. Az istentiszteleti hely 1400 hívőt tud befogadni.

A komplexum területén helyezkedik el többek között egy vallási iskola, egy kulturális iroda, egy lakóház a közösség alkalmazottai számára, egy étterem, sportcsarnok, valamint Szlovénia első mecsetje a 40 méter magas minarettel, amihez földalatti parkoló is tartozik.

A beruházás értéke közel 34 millió euró

Az új komplexum központi eleme a téren ülő és a tér felé teljesen kinyíló mecset, amely a gyülekezet nagy összejöveteleikor lehetővé teszi az imaterület külső kibővítését.  

A beruházás értéke közel 34 millió euró, a havi fenntartási költsége kb. 12 000 euró, amit a komplexum területén található parkolóhelyek, éttermek, sportcsarnokok és egyéb létesítmények bérbeadásával fedeznek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük