Három évtizeddel a srebrenicai népirtás után még mintegy 1000 áldozat után kutatnak
Nem könnyű olvasmány, talán nem is egy szép, napsütéses nyári napra való. De 1995. július 11-e is szép napsütéses nyári nap volt, amikor a szerb hadsereg Ratko Mladić vezetésével bevonult Srebrenicába és a következő napokban elkövették a második világháború utáni Európa legvéresebb tömeggyilkosságát, a bosnyákok elleni népirtást. 8372 bosnyák férfit és fiúgyereket gyilkoltak meg.
Emlékezés a népirtás áldozataira
Harminc évvel a tömeggyilkosságok után ezrek gyűltek össze a Srebrenicai Emlékközpontban, hogy megemlékezzenek a népirtás áldozatairól. Közülük idén hetet temettek el.
Husein Avdić a fiát temette el. Senajid koporsójában egyetlen csont van, az egyetlen megtalált maradvány. Husein ennek ellenére a temetés mellett döntött, mondván, szüksége van egy helyre, ahol meglátogathatja a fiát.
Az idén eltemetett legfiatalabb áldozatok Senajid Avdić és Hariz Mujić voltak, akik mindketten 19 évesek voltak, amikor 1995 júliusában meggyilkolták őket. Egy nőt is örök nyugalomra helyeztek, Fata Bektićet, aki halálakor 67 éves volt. Fata és családja 1995 nyarán a Srebrenicát megszálló Boszniai Szerb Hadsereg elől menekült. Potočari felé vette az irányt, hogy az ENSZ békefenntartó bázisán keressen védelmet. Az akkumulátorgyárban állomásozó holland zászlóalj felé menve mindenkinek sikerült átkelnie a Potočariba vezető úton, kivéve Fatát.
„Elindultunk az erdőn keresztül, anyám lóháton volt. Épp amikor leértünk volna a bázisra, egy gránát robbant fel mellettünk, és földdel borított be minket. Anyám leesett a lóról, a helyszínen azonnal meghalt” – emlékezett vissza lánya.
Az ENSZ-bázison kértek segítséget, onnan jöttek férfiak, akik eltemették az anyját. Fata Bektić földi maradványait 2021 júniusában találták meg egy sírban Potočari közelében, a DNS elemzés és az azonosítás pedig idén januárban fejeződött be.
A pénteki temetéssel eddig a népirtás 6772 áldozatát temették el az Emlékközpontban, köztük 27 nőt. A legfiatalabb Fatima Muhić, aki 1995. július 13-án született, míg a legidősebb Šaha Izmirlić, aki 1901-ben született. További 250 áldozatot a túlélő családtagok kérésére helyi temetőkben helyeztek végső nyugalomra. Még mindig keresnek mintegy 1000 áldozatot.
És az idő nem nekik dolgozik.
„A legnehezebb dolog elmondani a családnak, hogy 30 évvel a srebrenicai népirtás után sem találták meg szeretteik maradványait – mondta Emza Fazlić, a Bosznia-Hercegovinai Eltűnt Személyek Intézetének (INOBiH) szóvivője. – Nem adjuk fel ezt a folyamatot, és nem adjuk fel azokat a családokat sem, akik még mindig keresik szeretteiket.”
Idén a megemlékezések kezdete óta a legalacsonyabb számú áldozatot temették el. Ez nem az emlékezés iránti érdektelenségről szól, hanem arról a súlyos igazságról, amit az áldozatok családjai nap mint nap megélnek. Feldarabolt testekről, egymástól több tíz kilométerre fekvő elsődleges, másodlagos és harmadlagos sírokról, a soha véget nem érő várakozásról.
Az egyik legnehezebb döntés
A tuzlai Podrinje Azonosítási Projektben (PiP) vannak a népirtás további kilenc áldozatának maradványai, akiket DNS módszerrel és családtagjaik által már azonosítottak, de még mindig nem kapták meg a beleegyezésüket a temetésükhöz.
Az egyik legnehezebb döntés határozni a temetésről úgy, hogy az áldozatnak csak néhány maradványát találták meg. A családok tudják, hogy akár már másnap is kaphatnak egy hívást, hogy egy újabb csontot találtak, egy újabb darabot abból, ami valaha az apjuk, testvérük, férjük vagy fiuk volt. Abban a pillanatban a fájdalom újult erővel tér vissza: a testet újra ki kell ásni, a csontokat hozzá kell adni, és újra el kell temetni. Ez rettenetes megpróbáltatás elé állítja a családokat. Az ilyen újbóli exhumálások, amik minden évben a srebrenicai kollektív temetés után történnek, rendkívül fájdalmasok az áldozatok családtagjai mellett az egész közösség számára.
„Abban a pillanatban a család szembesül az elkövetett bűncselekmények szörnyűségével. Szembesül azzal, hogy mi történt szeretteikkel, hogy testüket feldarabolták, nem egyszer, hanem többször is. Először megölték és egy sírba temették őket, majd mintha ez nem lett volna elég, újra megölték őket. Holttestüket kivették, feldarabolták és több helyre vitték. Akár több tíz kilométerre is egymástól.”
A csontvázak hiányosságai miatt a családok inkább további maradványokra várnak. Meg kell várni azt a pillanatot, amikor készen állnak, vagy amikor hogy hosszú ideje nem találnak további maradványokat.
A Podrinje Azonosítási Projektben további 45 áldozat DNS módszerrel azonosított maradványa van, de az ő esetükben a családok nem végezték el a hivatalos azonosítást.
Egy 27 évvel ezelőtt kihantolt áldozatot temetnek
Az egyik idén eltemetett áldozatot 1998-ban exhumálták. „A család csak most, 2025-ben talált erőt arra, hogy beleegyezzen a temetésbe, és végre kimondja, hogy a kisszámú földi maradványt tegyék a sírba” – mondta az Intézet szóvivője.
Huszonhét évig vártak a csontok a hullaházban, a család reménykedett, hogy találnak további maradványokat. A döntés, hogy végre eltemetnek ilyen kisszámú csontot, az emberi tűrőképesség végső határát jelzi.
Az eltűnt személyek felkutatása nem áll meg
Nagy számban találták meg eddig az 1995-ös népirtás áldozatait, de a továbbiakban nem lehet azt várni, hogy az eredmények a korábbi évekhez hasonlók lesznek.
Az eltűnt személyek felkutatásának folyamata nem állt meg, igaz, most már lassan halad, de minden évben hoz eredményeket. Nem lehet azt várni, hogy a korábbi évekhez hasonlóan többszáz maradványt találnak. Minden mutató csökken. Az azonosítások, a sikeres exhumálások száma, a sírok helyéről szóló pontos információk száma. Nehéz ellenőrizni az információ hitelességét és az idő múlásával egyre nehezebb meghatározni a helyszíneket is. Gyakran előfordul, hogy a tanú, aki meg akarja mutatni egy sír helyét, a helyszínre érve elbizonytalanodik, mert a terep szerkezete megváltozott.
Egyedülálló intézet
A Bosznia-Hercegovinai Eltűnt Személyek Intézete (INOBiH) egyedülálló a világon, mivel azért hozták létre, hogy a konfliktusban érintett összes fél együttműködjön az eltűnt személyek felkutatásában háborús események idején. Az intézet globális vezetővé vált a kriminalisztika, különösen a DNS azonosítás alkalmazásában. A Nemzetközi Eltűnt Személyek Bizottságával (ICMP) való együttműködésnek köszönhetően Bosznia-Hercegovina hatalmas sikereket ért el az eltűnt személyek felkutatásában és azonosításában.
A Bosznia-Hercegovinában az elmúlt háborúban eltűnt több mint 32 000 áldozat közel 80 százalékát megtalálták. Több mint 7600, az 1990-es évekbeli háború során eltűnt személyt még mindig keresnek. A hullaházakban körülbelül 1300 azonosítatlan, teljes és hiányos maradvány található.
Bosznia-Hercegovinai Köztársaság kormánya már 1992 áprilisában elkezdte rögzíteni az agresszió során eltűnt személyeket. És ez rendkívül fontosnak bizonyult. Az intézet korábbi vezetője ezért ugyanezt tanácsolja minden konfliktusban álló országnak. Azonnal kezdjék meg a rögzítést, az adatok gyűjtését, nemcsak a tábornokokét, hanem az egyének vagy embercsoportok eltűnésének körülményeit, helyszínét és időpontját is.
Az Intézet munkájának példátlan sikere a világon, hogy ilyen nagyszámú eltűnt személyt találtak meg, exhumáltak, azonosítottak és adtak át családjaiknak.
Több ezer eltűnt nő
A srebrenicai népirtás több mint 8000 férfi és fiú áldozata mellett kevesebb szó esik az eltűnt nőkről. A Bosznia-Hercegovinai Eltűnt Személyek Intézete szerint 1992 és 1995 között 3838 nő tűnt el a srebrenicai háború során, 59 a júliusi népirtás során.
Kada Hotić, a „Srebrenicai és Žepai Enklávék Anyáinak Mozgalma” egyesület tagja elmondta, hogy nehéz meghatározni, hogy hogyan haltak meg.
„Mindegyiknek megvan a saját története. Sokakat elvittek, a fiatalabbakat megerőszakolták, majd megölték… Sokan útközben haltak meg. Akik túlélték, traumatizáltak, és nehéz leírni a fájdalmukat. Ez rosszabb, mint a halál.”
2024-ben az ENSZ Közgyűlése július 11-ét a srebrenicai népirtás nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Magyarország egyetlen EU tagállamként az ENSZ határozat ellen szavazott.
Forrás és fotók: AA, RSE
