Indul a bulgáriai nyár

A Malévnél a külszolgálatra felkészülés úgy történt, hogy kiválasztották a kiküldendő embert kb. fél évvel az indulás előtt, kivették a napi munkából, összeállítottak neki egy felkészülési tervet, amiben a vállalaton belüli és kívüli felkészítések voltak. A kiküldöttnek ismernie kellett a helyfoglalástól a pénzügyön át a forgalomig mindent.

Velünk is ez történt, Laci megkapta a kinevezést a bukaresti repülőtérre, de a kiutazásba belezavart a váltandó kolléga hosszabbítási kérelme. Már csak egy éve volt a nyugdíjig, kérte, hogy addig maradhasson és ezt a vállalat akceptálta. Igen ám, de ott volt a férjem munkából kivéve, felkészülve és akkor megszületett a döntés: nyári szolgálat Várna-Burgasz.

A Malév mindként városba a nyári menetrendben üzemeltetett járatokat, arra az időszakra volt szükség kihelyezett állomásvezetőre. A kiküldetés egy személyre szólt, nem családdal, így volt megállapítva az illetmény is, és ennek megfelelően bérelte a vállalat a lakást is mindkét városban. Ez nem tántorított el minket attól, hogy családostul utazzunk ki. Ági másfél éves volt, mi baj lehet vele, tengerpartra megyünk, napfény, nyaralás, kell ennél több? Kettőnknek, turistáknak 30 naponként ki kellett utazni az országból, de hát azért ez nem okozott nagy gondot a napi járatokkal.

Mindkét városban volt egy kis lakás, Várnában kb. 32 négyzetméteres a nyolcadik emeleten, Burgaszban valamivel nagyobb a hetedik emeleten.

Hogy milyen országba érkeztünk, abból kaptunk némi ízelítőt a városi piacok, élelmiszerboltok kínálatát látva, ami elképesztően szegényes volt, egy normálisan ellátott országból érkezve nem akartam hinni a szememnek. Anyu sem hitte el, amikor mondtam neki, szerinte én nem tudok vásárolni. Aztán kijött látogatóba, elmentünk beszerzése, kimentünk a piacra, és beismerte, hogy itt tényleg nem lehet kapni semmit. Mármint a mi mértékünk szerint. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az éttermekben, a tengerparton viszont minden volt, mai napig nem tudom hogy csinálták, de az Aranyhomokon mindig volt hideg sör.

Aztán döbbenten néztük végig Várna sétálóutcájában, hogy egy délután és éjszaka alatt hogyan cserélik ki a kövezetet, hogyan telepítenek fákat és bokrokat, virágokat és padokat, mert másnap jön drugare Todor Zsivkov látogatni. Nem értettem. Később már igen.

Várnában telepedtünk le, ott központi helyen volt a lakás, tudtam Ágival sétálni menni, a közeli parkba játszótérre, be tudtunk ülni cukrászdába, és a város is szebb volt, mint Burgasz. Oda jöttek a családtagok, rokonok, ismerősök, barátok is, volt, hogy a 32 négyzetméteren heten laktunk. Mert sok jó ember…

Hogy nem volt víz, meg villany? Egy pelenkással? Remek kaland volt, bár néha azért sírni tudtam volna, de fiatalok voltunk, rántottunk egyet a vállunkon, elment a repülő és mi mentünk a tengerpartra és elfelejtettünk mindent. Vagy majdnem mindent.  

Mert a repülők jöttek-mentek, tele voltak, mint a déli busz, nem volt ritka a menetrendszerinti mellett még két sűrítő járat érkezése sem. Nagyon felkapott hely volt abban az időben a bolgár tengerpart és a mi pénzünkhöz rendkívül olcsó is. Özönlöttek az utazási irodák csoportjai, a szakszervezeti nyaralók.

De mi mégsem turisták voltunk, hanem hat hónapig lakosság. Annak minden előnyével és hátrányával együtt.