Bosznia-Hercegovina,  EX-YU

Egy beteg elme a háborúban

Gondolatok Radovan Karadžić parlamenti felszólalásaiból

“Ha háború lesz, annak Szarajevóban kell kezdődni és végződni.” “Szarajevó Centar önkormányzat egész területe szerb föld”.

Ilyen és ehhez hasonló kijelentések vannak a Szerb Köztársaság háborús elnökének, a hadseregének legfőbb parancsnokának, Radovan Karadžić háborús bűnösnek parlamenti felszólalásaiban.

A „Népirtás jegyzőkönyvei” c. kiadványt a Srebrenica Emlékközpont jelentette meg a közelmúltban. A Szerb Köztársaság parlamentje 1991 és 1996 közötti üléseinek jegyzőkönyveit tartalmazza. Ezek a dokumentumok korábban is nyilvánosak, de szinte hozzáférhetetlenek voltak. A formátumuk nem tette könnyűvé az ilyen tartalmak keresését, és az Emlékközpont megismerve azok tartalmát, fontosnak tartja nyilvánosságra hozásukat.  

A pszichiáter Radovan Karadžić 1992. decemberben lett a Szerb Köztársaság első elnöke.

1992. március 27-én az úgynevezett Szerb Nép Közgyűlésének bosznia-hercegovinai ülésén Karadžić a felszólalásában arról beszélt, hogy “népünket felfegyvereztük”. A Közgyűlés Szarajevóban alakult meg, de székhelyét hamarosan Paléba, a fővárostól mintegy tizenöt kilométerre költöztették.  

„Amikor visszatértek az önkormányzataitokhoz, különösen az újonnan alakultakhoz, kérlek benneteket, tegyétek a kötelességeteket, amihez törvény szerint jogotok van: azonnal alakítsátok meg a válságstábokat, hogy megpróbáljátok az embereket rendbe állítani, hogy megvédhessék magukat.”

Az 1992. május 12-i banja lukai ülésen ezt mondta Szarajevóról:  

„Megtartunk minden kerületet, minden lakótelepet, megtartjuk az ellenségeinket is a saját környezetükben, mert így nem jöhet nekik katonai segítség sem emberben, sem fegyverben.”

Egy 1992. szeptemberi ülésen ismét a már ostrom alatt álló Szarajevóról beszélt:  

„(Az ostromlóknak) Szarajevó szálka a szemükben. Szarajevó nekik annak szimbóluma, hogy nincs államuk. Amit Szarajevó körül teszünk, az valójában nem klasszikus ostrom, az mindenekelőtt a mi területeink védelme, hogy megakadályozzuk őket abban, hogy államot hozzanak létre, és hogy az az illúziójuk legyen, hogy az államuk létezik.”

Szarajevó ostroma, amely egy város leghosszabb ostroma a modern hadviselés történetében, 1425 napig tartott 1992. április 5-től 1996. február 29-ig. Ez alatt a négy év alatt 13 952 embert öltek meg.

Amit Szarajevó körül teszünk, az valójában nem klasszikus ostrom, az mindenekelőtt a mi területeink védelme.

Az ülés során Karadžić azt is elmondta, hogy “a legfelelősségteljesebb emberek Szerbiában és Jugoszláviában egy pillanatra sem bánták meg, hogy támogatnak minket, és semmi jelét nem adják annak, hogy felülvizsgálják kapcsolatukat velünk.”

Karadžić fő stratégiája a szerb területek egyesítése volt. A szerb többségű területeken az általa alapított Szerb Demokrata Párt vezetése szerint mások számára nincs hely. “A szerb nép meghatározott történelmi céljai felé halad, amihez joga van.”

„Kell a területnek az a vitatható része. Nem ismerhetjük el azt a területet a horvát állam részeként, mert Horvátország és más részei közötti határt becstelenül húzták meg. Ez stratégiai határ, a Nyugat határa az ortodoxia felé. Határ a szerbek, az oroszok ellen, határ a keleti világ, az ortodoxia ellen.”

Annak érdekében, hogy vágyait megvalósítsa, hogy megszüntesse a szerb államok közötti határt a Drina folyón, úgy döntött, hogy folyosót létesít és irányelveket ad ki, melyek alapján 1995. júliusban végrehajtották a srebrenicai népirtást.

Mint tudják, sikeresek voltunk Srebrenicában és Žepában, ehhez kétség sem férhet.

1995. március 8-án kiadta a 7. irányelvet Srebrenica és Žepa enklávék számára, és elrendelte a muzulmán lakosság eltávolítását. Az irányelv a következőképpen rendelkezik:

„A lehető leghamarabb történjen meg Srebrenica és Žepa teljes fizikai szétválasztása, megakadályozva ezzel az enklávék közötti személyes, egyes emberek közötti kommunikációt is. Naponta tervezett és spontán harci tevékenységekkel a helyieket a további túlélésről teljes bizonytalanságban, kilátástalanságban tartani.”

Az 1995 augusztusában Paleban tartott ülésen, röviddel a srebrenicai népirtás után azt mondta:

„Mint tudják, sikeresek voltunk Srebrenicában és Žepában, ehhez kétség sem férhet. Természetesen sok hülyeséget követtek el utána, mert sok muzulmán katona bujkált ​​az erdőkben, akkor voltak veszteségeink, de magában az akcióban nem.”  

1995. októberben a banja lukai ülésén tartott felszólalásából:

“Én, mint legfőbb parancsnok álltam a Žepa és Srebrenica elleni terv mögött, főleg a srebrenicai mögött, mert Žepa magától értetődött. Uraim, elveszítettük volna a háborút, ha ott lett volna Žepa 90ezer felfegyverzett muzulmánnal. Elvesztettük volna a háborút. Személyesen felügyeltem a tervet a vezérkar tudta nélkül. Véletlenül találkoztam Krstić tábornokkal, és azt tanácsoltam neki, hogy menjen egyenesen a városba, és hirdesse ki Srebrenica elestét, és majd azután fogunk a törökök után menni az erdőbe. Jóváhagytam radikálisabb feladatokat, és nem bántam meg.”

A Népi Gyűlés 1996. szeptember 14-ig tevékenykedett. 63 rendes és négy rendkívüli, ünnepi ülést tartottak.

A pszichiáter Radovan Karadžić 1992. decemberben lett a Szerb Köztársaság első elnöke, 1996-ban, miután aláírta lemondását, elmenekült. Az Interpol elfogatóparancsot adott ki ellene, 2008-as letartóztatásáig Dragan Dabić néven bujkált.  

Életfogytiglani börtönre ítélték.

2019. márciusban a hágai nemzetközi bíróság népirtás, emberiség elleni bűncselekmények, valamint a háborús törvények vagy szokások megsértése miatt életfogytiglani börtönre ítélte.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük