Kirándulás a Partiumba
A hét éves romániai kiküldetés alatt erre a területre Nagyvárad és Kolozsvár kivételével nem jutottunk el. Így örömmel szerveztem meg kis maléves csapatunknak ezt a kirándulást.
Szeptember 7-én reggel a már hagyományossá vált indulási helyről, a Lurdy-ház melletti Shell kúttól indultunk ötnapos partiumi kirándulásunkra. Az Emlékőrzők 27 fős csoportjával vágtunk neki az útnak.
A szecesszió fővárosa, Nagyvárad
Az első megálló a magyar szecesszió fővárosának is mondott Nagyváradon volt. Az egész utazásra jellemző volt, hogy ki-ki saját tempójában nézte meg a látnivalókat.
Várad Szent László városa. A 11. században alapította meg a Váradi püspökséget, ezzel a város az ország egyik legfontosabb egyházi központja lett. Közösen megnéztük a székesegyházat, és az utcákon mindenütt ünneplőbe öltözött diákok csoportjával találkoztunk, akik az új tanév megnyitójára igyekeztek, vagy onnan jöttek. A gyönyörű szecessziós paloták között, a Körös-partján tett séta betetőzése volt a Fekete Sas palota. A kacskaringós belső udvaron át kijutottunk a sétáló utcába, ahol a csoport egy része már a Tiltott Csiki Sörözőben pihent. Tavaly Csíkszeredán voltunk a Csiki sörgyárban, ahol kóstolhattunk különféle söröket is. Az ott megkóstolt meggysör nekem bizony nem ízlett, itt kicsit aggódva rendeltem csapolt 1,2 százalékos málnasört, de mondhatom, nagyon finom, üdítő volt. Köszönőviszonyban sem a csíkszeredai társával.
Kolozsvár felé még egy pihenőre megálltunk a Királyhágón, a fél busz feltankolt pálinkával. A helyi termelő a régi időkre emlékeztetve az autó csomagtartójából kínálta az áfonyaágyon érlelt almapálinkát.
Két éjszakát voltunk a Sunny Hill hotelben. A szálloda négycsillagos, ami azért enyhe túlzás. A vacsora szót sem érdemel, ezzel szemben a reggeli! Na, az igazi négycsillagos volt! Ritkán láttam ilyen felhozatalt, ekkora választékot. Én kávéfüggő vagyok, úgyhogy reggel 7 órakor már munkára buzdítottam az android vezérelt kávégépet. Reggelenként csak Mária előzött meg J A gép mindent tudott, éppen csak – szerencsére – a fekete nedűt nem itta meg helyettem.
Impozáns látványosság a tordai sóbánya
A második nap fő attrakciója a tordai sóbánya volt. A parajdi sóbánya bezárása óta Románia legimpozánsabb turisztikai látványossága. A könnyebb megközelíthetőségért a régi bejáratot választottuk. A leírások szerint 900 méter hosszan kell besétálni a lifthez, a valóságban kb. 750-800 méter volt, és ezután panorámalift vitt le a mélybe. Persze, ha lett volna köztünk olyan vállalkozó szellemű és fiatal csontozattal rendelkező, akkor lépcsőn is megtehette volna fel-és le a 13 emeletnyi utat.
Útközben egy beugróban a Visszhangok termében kipróbáltuk a visszhangot. Vajon mit kiabáltunk? Természetesen többször is azt, hogy Malév, márhogy a föld mélye is tudja, hogy honnan jöttünk és vajh’ ki tudja miért, azt, hogy pálinka. A lifthez lesétáltunk a Gazdagok lépcsőjén, ami a bánya legrégebbi faépítménye. Nevét onnan kapta, hogy állítólag Ferenc József császár ezen a lépcsőn ereszkedett le. A bányászok nem használhatták, mert ez a jog csak a gazdagoknak volt fenntartva. És most a turistáknak.
Lenyűgöző látvány volt a bánya belseje. A sóbányászat Tordán már a rómaiak idejében is jelen volt, a magyar királyság idején királyi monopólium lett. Minden munkát emberi és állati erővel végeztek. A bányászok kézi eszközökkel, csákánnyal és vésővel dolgoztak, így alakították ki az aknákat. A kibányászott sót csilléken szállították a kiemelő szerkezethez. A bányában dolgozó lovak soha többet nem jutottak fel a felszínre.
1932-ig folyt bányászati tevékenység, majd a második világháború idején óvóhelyként szolgált, később sajtraktárnak használták. A jelenlegi turisztikai látványosságokkal teli kialakítás az Európai Unió, a román kormány és Torda városa összefogásával jött létre.
Mert látványosság bőven van. A falakon a sókristály képződmények, a csillogó rétegek, a Rudolf bányában az óriáskerék, a játszótér, a biliárdasztalok, a minigolf, kávézók és ajándékpavilonok. És természetesen, a bánya mikroklímáját, páratartalmát kihasználva kellemes perceket kínálnak a relax fotelek. Gyógykúrákra is használják asztmás, légúti betegek kezelésére.
A Tordai hasadékot a társaság egy része kihagyta, nem vállaltuk a hosszú gyaloglást, de akik végigmentek, azt mondták, nagyon is megérte a fáradtságot.
Igazi gyöngyszem: Torockó és Nagyenyed
Még tudtuk fokozni a szépséget, mert Torockó volt a következő megálló. Egy igazi gyöngyszem. Ahogy kiszálltunk a buszból és megláttam a Székelykő falu fölé magasodó hatalmas sziklatömbjét, az jutott eszembe, milyen különleges élmény lehet ezt látni ébredés után a hálószoba ablakából. A falu az Unesco világörökség része, annak minden kötelezettségével együtt. Nem épülhet csak azonos stílusú ház, csak fehérre lehet meszelni és a zsalugáterek csak zöldek lehetnek. Gyönyörű látvány!
A következő megálló már csak hab volt a tortán: Nagyenyed. A Bethlen Kollégium gyönyörű épülete, a kollégium falaiból áradó történelem, az egykori, híressé vált diákok hosszú sora tiszteletet ébreszt. Erdély szellemi központját Bethlen Gábor alapította 1622-ben.
Az évszázadok alatt szoros kapcsolat volt a nagyenyedi és a sárospataki református kollégium tanárai, diákjai között, egyik a másikára jelentős befolyással volt. A csoportunkban lévő egykori pataki diákok különösen örömmel sétáltak a kollégium udvarán.
Itt született Mátyás király: Kolozsvár
Harmadik napon voltunk Kolozsváron. Nem véletlenül írom így. Nem láttuk Kolozsvárt, csak voltunk Kolozsváron és igyekeztünk némi benyomást szerezni. Nagyváros, gazdag város, a város szélén óriási ipari létesítmények, raktárak, repülőtér. Szóval minden adott arra, hogy egy kiemelkedően fejlődő városról beszéljünk. De nekünk a történelmünk része.
A Farkas utcai református templom előtt áll a Kolozsvári testvérek Sárkányölő Szent György szobrának másolata. Amíg ott álltunk két általános iskolai osztály is megállt és mi velük együtt hallgattuk a történelemtanáruk szavait. De szinte az egész belvárosban minden házból, szoborból ránk köszönt a történelem. Mátyás király szülőháza és a Mátyás szobor a négy vezérrel, a Szent Mihály templom, kertjében Márton Áron püspök szobra. 2026 Márton Áron születésének 130. éve, az egész évet Márton Áron emlékévnek nyilvánították.
És körben a Fő téren a Bánffy palota, a Teleki palota, a Rhédey palota, a Jósika palota. Történelmi családok lakhelyei.
Néhány méterrel távolabb láttam meg a magyar főkonzulátus épületét és eszembe jutott 1988, amikor az akkori rezsim egyik napról a másikra bezáratta a kolozsvári főkonzulátust és minden dokumentum lekerült Bukarestbe.
A délutánt Válaszúton töltöttük a Bánffy kastélyban és megnéztük Kallós Zoltán elképesztően gazdag magángyűjteményét.
A szállásunk Nagybányán a Rivulus szállodában volt. A vacsoránál a leves és a főétel között a helyi román iskola kisdiákjai máramarosi folklór műsorral lepték meg a csoportunkat. A végén még meg is táncoltattak minket!
A nagybányai festők és Petőfi nyomában
A negyedik nap volt a legkényelmesebb. Nem rohantunk, megnéztük az ásványtani múzeumot és a szépművészeti múzeumot. A nagybányai művésztelepet Hollósy Simon alapította 1896-ban és a hozzá csatlakozó alapító társak: Ferenczy Károly, Réti István, Thorma János és Iványi Grünwald Béla. Szobruk a Fő téren látható.
Koltón Petőfi nyomában jártunk a Teleki kastélyban, ahol 1847-ben a mézesheteit töltötte Szendrey Júliával, és itt írta meg a Szeptember végén c. verset. Ezt a verset a kiállítás egyik termében különféle feldolgozásokban fülhallgatóval meg is lehet hallgatni.
Öröm volt látni a szomszédban, az ugyancsak Teleki által épített „vörös kastély” szépen felújított épületét, ahol a Petőfi Sándor általános iskola és kollégium működik.
Visszafelé Nagybányára még útba ejtettük Misztótfalusi Kis Miklós emlékházát.
Máramaros
Eljött az utolsó nap, reggel elindultunk Máramarossziget felé. Az út a 116 kanyarral, közte számtalan hajtűkanyarral tűzdelt Gutin-hágón vitt keresztül. Rövid sétát tettünk Máramarossziget belvárosában, megnéztük a 2 méter magas Szöget, amit a város polgármestere állíttatott 2017-ben a városháza közelében. Mert azt mondják, ez az a hely, ahol a térképet szögre akasztják, nos, itt a szög!
Szaploncán a vidám temetőben a különleges kék színű, román nyelvű vicces feliratok mellett megnéztük az ortodox templomot és a számos árusnál némi vásárfiát is vettünk.
Az utazást Adyval kezdtük és Érmindszenten Adyval fejeztük be. A múzeum még nem készült el, de Ady szülőháza látogatható, megnéztük a tiszta jeles bizonyítványát is a tárlóban. De a térképen Érmindszentet már nem találjuk, valami sajátos elgondolásból a települést Ady Endrének hívják.
És elindultunk Budapestre. Élményekkel teli, sok kedves emlékkel, jó beszélgetésekkel és életre szóló látványokkal.
Emlékekkel gazdagodva
Ez a vidék, amit most bejártunk, Nagyvárad és Kolozsvár kivételével általában kiesik a magyar utazók által bejárt „fősodorból”. Éppen ezért választottuk. Kíváncsi voltam, milyen ez a vidék? Megkaptam a választ. Látványos, szemet gyönyörködtető, a hegyek zöldje és az ég kékje lelket nyugtató. A hatalmas sziklák és kőtömbök árnyékában mindenki megérezheti, hogy milyen porszemek vagyunk.
Építkeznek, fejlődnek, a felszabadított eu-s pénzeket a gazdaság erősítésére is használják. Az utak minősége pedig kiváló. Az országúton is és a településeken is. Nagyon tetszett, hogy a zebrák előtt már kb. 10-15 méterrel pirosra van festve az úttest, hogy még véletlenül se mondhasd, hogy nem vetted észre. A közlekedési lámpákon mindenhol ott számláló, hogy hány másodperced van átjutni akár gyalogosként, akár autósként. Nem mellesleg mindenhol elektromos buszok közlekednek. Ezeket is eu-s pénzből szerezték be.
A csoportunk nagyon jó volt. A busz kényelmes, az idegenvezető Endre tájékozott és segítőkész, a gépkocsivezetőnk abszolút profi. Juli minden indulás előtt létszámot ellenőrzött, azt bemondta a gépkocsivezető Zolinak, és csak ezután indultunk J Miklós két mankóval tényleg csak azokat a helyeket hagyta ki, amik valóban nem voltak akadálymentesítettek. A többi programon mind részt tudott venni. De valóban azt volt a cél, hogy mindenki azokon a programokon vegyen részt és annyit, amit fizikailag bír. És ez így is történt.
Bízom benne, hogy a többiek is ilyen szép emlékekkel gazdagodtak és egyéb programjainkon is találkozunk.
