EX-YU,  Jugoszlávia,  Repülős

Ötvenhat éve zuhant le Belgrádnál a szovjet delegáció repülőgépe

1964. október 19-én történt az egyik legsúlyosabb repülőgépszerencsétlenség Belgrádnál a II. világháború után.

A szerbiai főváros melletti Avala hegy lejtőire zuhant repülőgépben életét vesztette az akkori Szovjetunió delegációja, akik azért utaztak Belgrádba, hogy részt vegyenek a felszabadulás huszadik évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségeken. A delegációt Szergej Birjuzov marsall és Vlagyimir Ivanovics Zsdanov tábornok vezették, akik maguk is harcoltak Belgrádban.  

Szergej Birjuzov és Vlagyimir Ivanovics Zsdanov

Az Il-18-as repülőgépet az előzetes tervek szerint 9.30-ra várták, amit később 11.45-re módosítottak. A repülőtéren 11.30-ra minden készen állt a fogadásukra, felsorakozott a díszszázad, a zenekar, ott voltak a delegációt fogadó hivatalosságok.

A gépet utoljára 11:34-kor látták a radarképernyőn, majd eltűnt. A repülésvezető utoljára akkor volt  vele kapcsolatban, amikor ötezer méter magasságban repült, és engedélyt kért süllyedésre háromezer lábra. Ezt az irányító helybenhagyta, mert az Avala legmagasabb csúcsa kb. 1700 láb magasságban van. Minden valószínűség szerint a navigációs berendezések hibája és a sűrű köd miatt a gép a hegy lejtőire zuhant. Száz méter szélesen letarolta a fákat, körülbelül háromszáz métert zuhant, végül egy dombnak ütközött és felrobbant alig kétszáz méterre az ismeretlen katona emlékműjétől. A repülőgép teljesen megsemmisült, a törzs helyett csak megfeketedett alumíniumkupacokat találtak.

A repülőgép teljesen megsemmisült, a törzs helyett csak megfeketedett alumíniumkupacokat találtak.

A fedélzeten tartózkodó 18 utas, közte a hétfős delegáció, valamint a tizenegyfőnyi személyzet életét vesztette. A jugoszláv vezetés azonnal kétnapos gyászt rendelt el, lemondtak minden nyilvános ünnepi megemlékezést, beszedték a városban az összes  ünnepi dekorációt. Belgrád az ünnepi hangulatból megemlékezésbe fordult.

Emlékmű az Avalán

Az Avalán a következő évben az áldozatok tiszteletére emlékművet állítottak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük