Várna-Burgasz 1985

Rendőri látogatás Burgaszban

Néha elkísértük a Lacit Burgaszba. Ő minden nap utazott, mert egyik nap az egyik városba jött a repülő, másik nap a másikba. De, ahogy írtam, fiatalok voltunk, bírtuk, nevettünk, szerettük, azt csinálta, amit imádott, nem tudott elfáradni.

A lakás a hetedik emeleten volt, egy borzalmasan ronda lakótelepen. Jobbára csak azért mentünk át, hogy együtt legyünk, mert a környezet egy kicsit sem volt barátságos. Viszont ott láttam éltemben először és utoljára láncra kötött medvét táncoltatni. A tízemeletes házak által körülvett apró zöld területen. Hihetetlen volt! Ott láttam azt is, hogy benzinkút azért van zárva, mert nők (!) ecsettel a járda szélére festik a sárga csíkot. Burgaszban nagyon sok nőt láttam olyan munkát végezni, ami igazán férfimunka. Aszfaltozni, szemeteskocsin dolgozni.   

Ehhez hasonló házban volt a lakás…

A városban jelentős számú török kisebbség élt, a török határ közelsége miatt a rendőrök viselkedése merőben eltért attól, amit Várnában tapasztaltunk.

Egy este egyedül voltam otthon, a gyerek már aludt, vártam a Lacit, hogy megjöjjön a repülőtérről, amikor csöngettek. Természetesen ajtót nyitottam, hiszen a lakás tulajdonosával is jó viszonyban voltunk, akár ő is jöhetett volna, de nem ő volt. Három géppisztolyos rendőr állt az ajtóban, a géppisztolyával az első szó nélkül félrelökött, és hang nélkül berontottak a lakásba. Én persze rohantam utánuk, be a szobába, felkaptam a gyereket az ágyból és dermedten néztem, ahogyan a fegyveresek végigjárják a lakás helyiségeit a konyhától a wc-n át a fürdőszobáig, kimennek az erkélyre.

Miután a hatalmas lakást körbejárva konstatálták, hogy rajtunk kívül senki nincs ott, az, aki félrelökött – nyilván a parancsnok – annyit mondott: paszport. Addigra már egy kicsit magamhoz tértem, odaadtam az útlevelemet és megkérdeztem, hogy történt-e valami, kit keresnek, vagy ez valami rendszeres ellenőrzés, minden lakásba bemennek-e? Már csak, hogy tudjam. A parancsnokot láthatóan meglepte, hogy beszélem a nyelvüket, és zavartan mondta, hogy máshova nem mennek, csak ide jöttek ellenőrizni, hogy nem illegálisan tartózkodunk-e itt. (Azt a lakást akkor már ugyanattól a tulajdonostól évek óta bérelte a Malév teljesen szabályosan, legálisan természetesen.)

Nem tudom, elfogadásra került-e itthon az a néhány éve benyújtott javaslat, hogy a rendőrség bírósági ítélet nélkül is bemehet bárki lakásába? Nyilvánvaló, hogy ott, akkor, 1985-ben nem feltétlenül ellenünk irányult a rendőri akció, hanem esetleg a bérbeadó ellen, akit irigyeltek azért, mert egy külföldi, jól fizető cégnek tudta évekre kiadni a lakását. Hátha nincs is minden olyan rendben körülötte… Csak egy bejelentés… 

Kedves burgaszi kolléganőnk, Moszka Dobreva

Hogy milyen érzés, amikor fegyveresek lerohannak? Rossz. Nagyon rossz. Milyen érzés kiszolgáltatottnak lenni a hatalommal szemben egy idegen országban? Nagyon rossz. Még úgy is, hogy ott van a táskámban a repülőjegy, és ha túl sok, akkor bármikor elutazhatok. De az ott lakóknak nem volt hova utazniuk. Emlékszem a burgaszi maléves kolléganőre, 45-50 éves lehetett,  aki hiába ült a céges, diplomata rendszámú autóban a férjemmel, minden alkalommal kiült az arcára a félelem, ha bármilyen közúti ellenőrzés miatt megállították őket a rendőrök.

Egy nem elhanyagolható előnye a várnaival szemben azonban volt a burgaszi lakásnak. Valami megmagyarázhatatlan ok miatt ott nem voltak csótányok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük