A szarajevói Teleki Blanka

Bosznia-Hercegovina első nőiskolájának alapítója, első női írója, első női tanítója, a női egyenjogúság harcosa volt Hajji Staka Skenderova szerb ortodox apáca. Amikor az írás, olvasás tudománya szinte kizárólag a gazdag férfiak előjoga volt, 1858-ban megnyitotta a Szent Száva lányiskolát Szarajevóban. Megírta A boszniai krónikát (1825-1856), beszélt oroszul és törökül, egy ideig asszisztensként dolgozott a bosznia-hercegovinai orosz konzulátuson.

Családja a szerb Prijepolje városból költözött Szarajevóba. Nincsenek pontos adatok arról, hogy mikor született, egyes írások szerint 1828-ban, mások szerint 1831-ben. Legtöbben ez utóbbit fogadják el hitelesnek. Arról sincsenek hivatalos írásos feljegyzések, hogy bármilyen iskolában tanult volna, feljegyzések arról írnak, hogy autodidakta módon tanult meg írni, olvasni. Úgy emlegették, hogy a lány, aki „sokat olvasott”. Korán megtanult törökül, mert idősebb testvére bőrmunkásként dolgozott a török hadseregnek, és ez a nyelvtudása később nagy segítségére volt a török hatóságokkal folytatott tárgyalásai során.

Életének fő műve a Szent Száva lányiskola. Az iskola alapítását az orosz konzul, a szerb metropolita és a török hatóságok is segítették. Staka volt az első szarajevói nő, akit Isztambulban fogadott Abdul Aziz szultán, akitől ugyancsak az iskola támogatását kérte. A porta és a török hatóságok támogatása és önmagában a lányiskola létesítése heves ellenállást, sőt ellenségeskedést váltott ki az irigykedő szerbekből és a szerb szövetségek által kiadott lapok részéről. Ebben a környezetben nyílt meg az iskola 1858. október 19-én. Öt osztálya volt, az órarendben számtan, olvasás és írás, rajz, ószláv nyelv, kézimunka, zsoltáros, imádságos énekek és liturgikus kántálás szerepelt.

Az iskola egyik legnagyobb erénye, hogy bár kezdetben csak ortodox lányoknak indult, a hírnevének köszönhetően hamarosan fiatal muszlim, zsidó és katolikus lányok is beiratkoztak. Az akkori szarajevói nagyvezír, Topal Oszmán pasa gyorsan felismerte egy ilyen intézmény fontosságát, jóváhagyásával támogatta megnyitását, sőt beíratta a lányait, pozitív példát mutatva másoknak.

Csak a gazdag családok fizettek tandíjat, a szegény diákoknak ingyenes volt, nekik Staka nemcsak a tanáruk, hanem a nevelőjük, védelmezőjük is volt. Sok árva teljesen tőle függött, öltöztette, etette őket. Azoknak a lányoknak a nevelését is felvállalta, akiknek az anyja bordélyokban dolgozott, hogy új életkilátásokat nyisson meg számukra. Szigorú, de tisztességes tanárnak ismerték. A diákok jobban féltek a szemrehányástól, mint a testi fenyítéstől.

Minden tanév végén nyilvános vizsgákat tartottak, amelyeken maga a boszniai pasa, vagy helyettese, az egyház képviselői és a diákok szülei vettek részt. Minden évben volt kézműves kiállítás, vasárnap és ünnepnapon a diákok kórusa lépett fel a templomban Skenderova irányításával.  Bár sokan gáncsoskodtak ellene, az iskola működött. 1858-ban 75 lány járt órákra, 1861 augusztusában pedig már 120.

Az első dokumentum, amely az iskolában tartott vizsgákat említette, a The Bosnian Vijesnik 1866-os kiadása volt, amely méltatta Staka és asszisztenseinek kemény munkáját és erőfeszítéseit, és külön megemlítette a diákok kézimunkáit.

1868-ban egy külföldi utazó Szarajevóból írt a zágrábi barátjának: „Van itt egy meglehetősen csodálatos dolog. Szarajevó közepén, ahol sűrűn nőnek a vadság gyomnövényei, megjelent egy tanár, egy Staka Skenderova nevű lány, aki számunkra olyan volt, mint egy Deiphobus…”

Tanítványai közül ketten az első női tanárok lettek Mostarban, ketten az ő iskolájában maradtak tanárnak. Az iskola az oktatáson kívül humanitárius szerepet is vállalt, ismerték és gondozták a szegény családokat, segítették őket a tanulásban, Stakát köztisztelet és szeretet övezte a város szegényei között.

Az iskola fenntartása azonban nem volt olcsó. A számlákat az orosz konzul fizette, rendszeres pénzügyi támogatást kaptak a török kormánytól, ennek ellenére 1865-re anyagi helyzetük kritikussá vált, a segítség az orosz külügyminisztériumtól érkezett, de az adósságok továbbra is fennmaradtak. 

1870-ben Staka a Szentföldre utazott. Útja Konstantinápolyon át vezetett, ahol Topal Oszman pasa közbenjárására fogadta őt a szultán, és fizette tízezer groschen útiköltségét is. Jeruzsálemben apácává szentelték. Az útja egy egész évig tartott, ami példa nélküli volt. A bosnyák társadalomban akkor illetlennek tartották, hogy a nők az istentiszteleteken egyedül, családtag, vagy férfi kísérő nélkül vegyenek részt, ebben az esetben pedig egy asszony egyedül mert elutazni a Szentföldre, sőt találkozhatott magával a szultánnal is. Staki visszatérése Szarajevóba diadalmas volt, emberek tömege jött elé, hogy üdvözölje. De ez sem tudta az iskolát megmenteni.

Topal Oszmán pasa távozásával az intézmény fokozatosan eszközök nélkül maradt, az új orosz konzul érkeztével is csökkent az iskola iránti érdeklődés. 1870 után egyre ritkábban emlegették az újságokban, az utolsó híradás 1874-ből való, amikor a Bosna című folyóirat a tanítványainak sikeréről ír.

Az iskolát az 1878-as osztrák-magyar annektálás után a szultán és Oroszország pénzügyi támogatásának megszűnése miatt bezárták. Az új boszniai hatóságok nem érdeklődtek egy ilyen oktatási intézmény működtetése iránt.

Egy Szarajevóban élő angol filantróp, Miss Adelina Pulina Irby gondoskodott a bezárt iskola árván maradt lányairól, egy időben működtetett egy szarajevói lányiskolát, de ugyanazokkal a problémákkal találta szemben magát, mint Skenderova. 

A Szent Száva lányiskolában végzettek voltak az első tanult nők Bosznia- Hercegovinában.  Staka egész életét az embereknek szentelte, utolsó éveit mégis magányban és szegénységben élte. Család nélkül maradt, feledésbe merült, életének középpontjában álló jótékonysági munkájához nem volt pénz. Miss Irbynél lakott, ő gondoskodott róla, miután minden vagyonát elvesztette egy tűzben.

Élete tragikusan véget ért. 1891. május 26-án egy jótékonysági rendezvény után Ilidžán egy lovaskocsival ütköztek és olyan súlyosan megsebesült, hogy másnap a kórházban meghalt.