Birtokba vettük a várnai lakást

A várnai nyolcadik emeleti lakás nem volt nagyobb, mint harmincöt négyzetméter. A hálószobában a franciaágy és a szekrény mellett elfért Ági kiságya úgy, hogy a franciaágyat annyira rá kellett tolni a szekrényre, hogy éppen ki tudtuk nyitni az ajtaját. A másik szobában, a „nappaliban” volt egy sarokgarnitúra, amiből ágyat lehetett csinálni. A fő tartózkodási hely a konyha volt, no, nem azért, mintha állandóan főztem volna, sőt, hanem mert ez volt a lakás központi helyisége, itt volt egy kisképernyős tévé, egy asztal és innen lehetett kimenni az erkélyre is. A harmincöt négyzetméterbe még belefért egy fürdőszoba és az előszoba.

Tudtuk, hogy egy átmeneti szálláshely, nagyjából így is álltunk hozzá, de soha egy percre sem tudok úgy visszagondolni rá, hogy szívesen elmennék még egyszer akárcsak egy órára is. Nem a városba, ebbe a lakásba. A zuglói kényelmes, barátságos társasházi otthonunk után első látásra kicsit meghökkentő volt a környezet, a lakás, de az igazi megpróbáltatás nem a mérete, a kinézete volt, hanem a millió csótány és akkor még az áramszünetekről, a „rezsimről” fogalmunk sem volt.

A Pestről hozott kiságy négy lábát a szállásadónő tanácsára vízbe állítottuk. Hallottatok ilyenről? Mert én hitetlenkedve hallgattam, azt gondoltam, rosszul értem. De nem, váltig erősködött, hogy állítsam vízbe a kiságyat, hogy a bogarak nehogy bemásszanak. Nem vitatkoztam, fogtunk négy bögrét, megtöltöttük vízzel és beletettük az ágylábakat. Hát, így indult.

Említettem már, hogy fiatalok voltunk, és rántottunk egyet a vállunkon? Ez tényleg így volt, de a bogárinváziót képtelenség volt megszokni. Annyira rettegtem, hogy hazahozunk egyet is, hogy ahányszor Pestre jöttünk, minden ruhát, amit magunkkal hoztunk, ami rajtunk volt, először a fürdőkádba tettem és vizet engedtem rájuk. Teljes őrület volt.   

Na, még elmesélem a fürdőszobát! A zuhany a plafonból jött, a víz középen folyt le, és odafolyt a fürdőkádból is a kád oldalán lévő lyukon keresztül. Mosógép viszont nem volt, ami egy másfél éves pelenkással jó bulinak ígérkezett. Ám itt jött a maléves összetartás! A helyi alkalmazott kolléganő, Petya szerzett nekünk egy „hordozható” mosógépet (találtam róla képet a neten J), ami felbecsülhetetlen érték volt!

Megszoktam (a bogarakat kivéve) és elfogadtam, mert tudtam, hogy mikor lesz vége, és ott volt a biztos fogódzó, hogy bármikor felülhetek a repülőre, és hazajöhetek. Nem jöttem. Mi egy család vagyunk. Ha Várna, akkor Várna, ha harmincöt négyzetméter, akkor harmincöt négyzetméter. Együtt.