Bulgáriai nyaralás 2024-ben

Harminckilenc év után utaztunk újra Bulgáriába. Az 1985-ben Várnában és Burgaszban töltött hónapokról itt és itt írtam már. Nem éreztük úgy, hogy szeretnénk oda visszamenni, de az idei nyaralás tervezésnél egyszer csak elénk jött, hogy a Ryanair épp a születésnapomon, június 2-án indítja burgaszi járatát és azt gondoltuk, miért ne?

Hosszasan keresgéltem a szállodák között és rátaláltam az ötcsillagos (ez bolgár ötcsillag, de négycsillagos mindenhol lenne) Moonlight hotelre Szveti Vlasz üdülőhelyen. Szveti Vlasz a Naposparttól északra fekszik, Neszebar közigazgatási területhez tartozik. Több mint kétezer éves település, kis halászfalu volt, ami mára kedvelt üdülőhellyé változott. Közvetlenül a tengerparton végig szállodák, a hegyoldalban apartmanházak, lakóparkok.

Előszezonban voltunk, még kevés vendég, kényelmesen lehetett pihenni. A Ryanair járata korán, reggel fél 9-re érkezik Burgaszba, így a szállodában várni kellett a szobára. Még bőven reggeliző idő volt, a teraszon kávézva várakoztunk, és jöttek a sirályok. Amikor az egyik asztalra többször is lecsaptak, egyikük a bundás kenyeret felkapva repült tovább, eszembe jutott a várnai szomszédok, a lakástulajdonos intelme: nehogy bármilyen rágcsálnivalót adjak a babakocsiban ülő Ági kezébe, legyen az kifli, vagy ropi, mert a sirályok megtámadhatják, voltak ilyen jellegű sérülések.

Ezt persze akkor azonnal megfogadtam, később már a szemetet sem mertem egyedül levinni, mert a nyolcemeletes ház konténereinek tetejét szinte ellepték a sirályok. Nos, ez az elmúlt negyven évben nem változott. Elképesztő milyen rendetlenséget okoznak, szétszedik a kitett szemetet, és szinte félelmet keltően nagyok.

De mindegy is, mert a fontos a napsütés és mindenekelőtt a TENGER. Ami gyönyörű, a hangja a legszebb zene, a színe minden napszakban lenyűgöző. Sokat sétáltunk. Az természetes, hogy nagyon sok bolgár autót láttunk az apartházak előtt, de ami feltűnő volt, az ennél nem sokkal kevesebb ukrán rendszámú autó. Később olvastam, hogy a bolgár kormány elkötelezett a háború ellen menekülő ukránok védelmében, az érkezőknek ugyanolyan jogokat biztosít a munkához, a szociális és egészségügyi ellátáshoz, az oktatáshoz, mint az uniós országok polgárainak. Emellett meglepően sok lengyel rendszámú autót láttunk, sőt, néhány apartman eladását lengyel nyelvű molinón hirdették. Szinte a két kezemen meg tudtam volna számolni a német és a francia rendszámú autókat.

És ezzel elérkeztünk a szálloda vendégeinek összetételéhez. Mi voltunk az egyetlenek, akik nem oroszok, lengyelek vagy románok voltunk. Slussz. Az elutazás előtt két nappal láttunk érkezni egy mödlingi rendszámú autót, amiből persze egyáltalán nem biztos, hogy osztrák vendég szállt ki.

Neszerbárba helyi tömegközlekedéssel mentünk, útközben a Naposparton azért szálltak fel németül és angolul beszélők, de ott kis kisebbségben voltak. A buszjegy 3 leva volt (1 leva=204 forint), a buszon a kalauztól kellett megvenni, aki minden megálló után keresztültört a tömegen és valahogy tényleg ki tudta választani, hogy kik azok, akik újonnan szálltak fel.

Mindent összevetve kellemesen telt a hét. Az egészen üdítő volt, hogy nem voltak háborús óriás plakátok, uszító reklámok, a tv-ben stúdióbeszélgetések voltak az eu-s választáson induló pártok képviselőivel, egyik sem szította a gyűlöletet az Unió ellen. Ugyanakkor a „szocialista” feelingből egy hét elég volt.