Egy mozi a háború őrületében

A Szarajevói Filmfesztiválon fotókiállítás nyílt a legendás háborús mozi, az Apolló működése során készült képekből. A legtöbbet a jelenleg Párizsban élő Milomir Kovačević Strašni, az egyik legjobb bosznia-hercegovinai fotós készítette és állította ki.

Az első háború mozi, az Apolló

A háború kitörése, a város blokád alá vonása után 1992-ben az egy évtizeddel ezelőtt megalakult Előadóművészeti Akadémia még megmaradt tagjai Obala Művészeti Központ  néven Mirsad Purivatra vezetésével.

Az emberek idegei megkoptak, miután hónapokig áram, víz, étel, gáz nélkül voltak. A tüzérség éjjel-nappal bombázta a várost. Akik elhagyták a menedékeket, hogy utánpótlást keressenek, azt kockáztatták, hogy szerb mesterlövészek lelövik őket. De az ostrom folyamatos mindennapjai is súlyosan igénybe vették az embereket pszichésen.

„Még a bombázások alatt, a mesterlövészek mellett, a pincében élve azt mondtuk: fizikailag talán túléljük, de hogyan éljük túl szellemileg? – mondta Purivatra. – Azt mondtuk, hogy az ember alapvető szükséglete a kultúra és a művészet, nem csak az élelem és a fűtés.”

A csoport bekapcsolódott a nemzetközi hálózatba, és hamarosan művészeti kiállításokat rendezett Anthony Gormley brit szobrásztól, Christian Boltanski francia szobrásztól és Annie Leibovitz amerikai fotóstól, akik veszélyes utat tettek meg a háborús Szarajevón keresztül, hogy meglátogassák a központot.

„Az ostromlott városba érkeztek, és olyan fontos energiát hoztak nekünk, ami azt mondta: Nem vagy egyedül. Új értéket hoztak azoknak az embereknek az életébe, akiket elhagytak a többiek. A világ.”

Aztán Mirsad Purivatra úgy döntött, hogy 1992-ben megnyitja az első háborús mozit. Ez volt az Apolló.  „Az ötlet az volt, hogy kimeneküljünk az ostrom alatt álló élet rideg valóságából, és érezzük a méltóságot a művészettel való találkozás során” – mondja Purivatra.

„Az Apollo háborús mozi nagyszerű emlékeztető arra, hogy Szarajevó polgárai még a legnehezebb időkben is civilizált életre vágytak. Emlékeztető arra, hogy az élelem és a víz nem elég a túléléshez” – mondja Srđan Vuletić rendező.

A mozi az akadémia alagsorában kapott helyet, ahol az Obala még békeidőben elismert színpadi produkciókat hozott létre, amelyek bejárták a világot. Nem volt könnyű megközelíteni. A látogatók az akadémia kertjét körülvevő falon vágott lyukon keresztül jutottak be egy kis udvaron át az épület hátsó ajtajához, és egy meredek lépcsőn ereszkedtek le az alagsorba. Ahogy a szemük hozzászokott a sötétséghez, halvány fény izzott a távolban.

Az ostrom alatt Purivatra és kollégái kapcsolatban álltak a városban állomásozó külföldi újságírókkal, akik az ostromon túli világról hoztak nekik híreket. Segítségükkel az Obala megkereste az ENSZ képviselőit. Egy napon az ENSZ békefenntartói generátorral és benzinnel érkeztek az akadémia küszöbére. Mentőöv volt ez az Obala háborútól megfáradt lakói számára. Leporoltak egy kis videovetítőt, kifeszítettek egy vetítővásznat és felkutatták a könyvtárat VHS kazettákért. A békefenntartók folyamatosan biztosították a benzint a lámpák és a kivetítő működéséhez.

„Az első reakciók elképesztőek voltak” – mondja Purivatra, emlékezve arra, hogy a közönség, bármennyire is rövid időre „ki tudott szabadulni a napi rettegésből, a napi tragédiákból, a félelemből.”

Az underground mozi híre gyorsan, szájról-szájra terjedt. A sokkolt városban nem voltak plakátok, amik hirdették volna. Még a rádiót is, amely a közel négyéves ostrom alatt a város lakói számára kulcsfontosságú információforrás volt, túl kockázatosnak tartották. Mintha célkeresztet rajzolnának vele a mozilátogatók hátára.

Az Apolló moziba a belépés ingyenes volt, bár a szervezők végül jelképes díjat kezdtek felszámolni, egy szál cigarettát. Az összegyűltek először megnézték a filmeket, utána ottmaradtak még egy-két órát, hogy beszélgessenek róla.

Kezdetben hetente csak egy filmet vetítettek, de gyorsan nőtt az igény a további vetítésekre. A helyiek éheztek nem csak a kultúrára, hanem a háború előtti életre való emlékeztetőkre is. Az Apollo nemsokára minden nap vetített filmeket.

Neves támogatók 30 évvel ezelőtt

A mozinak a háború sújtotta városon túl is voltak hősei. Köztük az Oscar-díjas Phil Alden Robinson rendező, aki az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbizottsága által meghívott írók egy csoportjával látogatott Boszniába. Egy segélykonvojt kísértek el néhány hónappal a háború kezdete után. Robinson a boszniai háborús erőfeszítések szenvedélyes szószólója maradt az ostrom alatt. Több mint 100 VHS kazettát küldött az Universal stúdiótól.

Mark Cousins skót filmrendező és történész akkoriban az Edinburgh-i Filmfesztivál szervezője volt, és tagja annak a kulturális delegációnak, akiket meghívtak Boszniába. Egy zágrábi katonai repülőgép fedélzetén érkezett Szarajevóba. „A moziban mindenki dohányzott. A 120 fős közönség a legvegyesebb volt, amit valaha láttam. Sok helyi lakos, fiatal aktivista, katonák, segélymunkások, egy-két nagykövet” – emlékezik.

A blokád, a mesterlövészek és a városra zúduló tüzérségi lövedékek folyamatos bombázása ellenére Cousinst telt ház várta.

„Az Apollo háborús mozi kristálytiszta, gyémántkemény volt a célját tekintve: defibrillálni. Hogy életben tartsuk Szarajevót”– mondta a rendező.

Marco Müller volt a Locarnói Filmfesztivál igazgatója, amikor az Obala egyik képviselője Svájcba utazott, hogy támogatásért forduljon a svájci fesztiválhoz. Müller beleegyezett, hogy Szarajevóba repüljön egy filmválogatással, beleértve az adott évi fesztivál összes díjazott alkotását. Yervant Gianikian olasz-örmény filmrendezővel együtt érkeztek két VHS kazettákkal megtömött hátizsákkal a háború alatt katonai parancsnoki központtá vált szarajevói repülőtérre. „Az UNPROFOR nem szerette, hogy kulturális diplomaták utazzanak katonai repülőgépeiken” – mesélte nevetve Müller. Olyannyira, hogy minden teketória nélkül kirakták őket a repülőtérről az éjszakába. „A semmi közepén találtuk magunkat mérföldekre a városközponttól.” Közel egy óra elteltével sikerült leállítaniuk egy ukrán tankot, és Müller nagyon szerény orosz tudásával elmagyarázta a megdöbbent katonáknak, hogy a két filmesnek fuvarra van szüksége a városba.

Purivatra gálaestet szervezett a tiszteletükre. „Ahhoz, hogy elérjük a mozit, egy falban lévő lyukon és földalatti járatokon kellett keresztülmenni – mondja. – Nagy meglepetésemre ezen a földalatti járaton keresztül gálaruhába öltözött tömeg érkezett. A székeket estélyi ruhás nők és teljes katonai díszbe öltözött tábornokok töltötték meg. Rendkívüli volt. Telt ház volt.”

Az Apolló mint a szarajevói filmfesztivál elődje és alapja

Az Apolló háborús mozi tekinthető a Szarajevói Filmfesztivál elődjének. Ebből nőtte ki magát 1995-re az első filmszemle ugyancsak Mirsad Purivatra kezdeményezésére. Az akadémia pincéjében elültetett mag a Balkán régió legbefolyásosabb filmfesztiváljává nőtt, ami kiindulópontot kínál a feltörekvő filmeseknek, méltó környezetet a közönségnek és az iparági szakembereknek a feltörekvő tehetségek felfedezéséhez. Purivatra közel három évtized után tavaly távozott a fesztiváligazgatói posztjáról.

„Nagyon büszke vagyok arra, hogy legalább egy kicsit hozzájárultunk azoknak az embereknek a méltóságához, akik úgy döntöttek, hogy maradnak.”

Mark Cousins 29 év után idén először tért vissza Szarajevóba. „Azok az emberek, akik mostanában először járnak Szarajevóban, azt mondják, nehéz elképzelni az ostromot, az atrocitásokat. Azóta 23 nagyjátékfilmet, 30 rövidfilmet és 40 órányi tévéműsort rendeztem. Mindegyiknek a lényege a dac, a kreatív dac, amit Szarajevóban láttam.” A fesztiválon Cousins Tiszteletbeli Szarajevó szíve díjat kapott.

Az Apollo mozi történetét először Srđan Vuletić háború alatt forgatott rövid dokumentumfilmje, majd 2015-ben Šejla Kamerić és Mark Cousins ​​tizenöt perces dokumentumfilmje mutatta be.

forrás: AJB, variety.com

fotó: Milomir Kovačević Strašni