Fodrásznál

Életvitelszerűen külföldön élni számos feladat elé állítja az embert. Fel kell deríteni, hol lehet bevásárolni, hova fognak járni a gyerekek óvodába, iskolába, és persze, hol van jó fodrász? Kezdetben megoldható, hogy hajvágásra, festésre négy-hathetente hazarepüljek, de azért ez évekig nem tartható.

A szarajevói barátnőm vitt el Jusufhoz, és három évig hűséges, heti egy-kétszeri vendége voltam. Útbaesett, ahogy leértem a hegyről, közvetlenül a Ciglane piac tőszomszédságában volt, bejelentkeztem, beszaladtam, beszárírottak és húsz perc múlva már mentem is a dolgomra.

Jusuf mesterfodrász volt, a háború előtt számos külföldi verseny nyertese, amiknek az oklevelei a szalont díszítették, és zsűritag nemzetközi versenyeken Ljubljanától Milánón át Nizzáig.

A szalon nem volt túl nagy, három munkahely és két fejmosó volt benne, egyszerre négyen-öten dolgoztak. Hogy hogyan, az pestiesen szólva, nem volt semmi.

Volt maga a Mester, még egy fodrásznő és három segéd, akik között szemmel láthatóan volt valamiféle hierarchia.  

A segédek mostak hajat és előkészítették a vendéget a Mesternek. Ennek különböző fokozatai voltak a munka természetétől függően: csak szárításnál előszárítottak és Jusuf végezte a végső formázást. Ha vágni is kellett, akkor feladták a köpenyt, feltették a nyakra a steril papírcsíkot, az asztalon kézhez igazították az ollókat, fésűket. A festést a hierarchia legmagasabb fokán álló segéd végezte a Mester utasításainak megfelelően.

A segédek mindig csináltak valamit. Soha nem tudtam úgy menni, hogy akár egyikük is tétlenkedett volna: vagy a polcokat törölgették, vagy a kirakatüveget tisztították, és ha már végképp nem volt mit csinálniuk, akkor hátratett kézzel álltak a Mester mögött és nézték, hogyan dolgozik. Az ő feladatuk volt a megfelelő időben a hajsütővas felmelegítése is.

Megkülönböztetett figyelemmel bántak a vendégekkel. A szalon előtt két-három autónak volt parkolóhely, amikor bekanyarodtam a kis piros Opellel, mire kiszálltam, már kinyitották az ajtót, bent lesegítették a kabátot és beakasztották egy gardróbszekrénybe. Csak telefonos bejelentkezésre fogadtak, ha mégis várakozni kellett, akkor természetesen kávét és teát kínáltak. Az asztalon a színes magazinok mellett mindig ott volt a három országos napilap, a Dnevni avaz, az Oslobodjenje és a Nezavisne Novine is.

Jusufnak impozáns vendégköre volt, színészek, politikusok, közéleti személyiségek, külföldiek. Kezdetben elég szűkszavú volt, ez akkor változott meg, amikor kiderült, hogy Magyarországról jöttünk. Azonnal elmesélte, hogy kint volt a stadionban 1985. április 24-én, amikor a Videoton az UEFA kupában elütötte a továbbjutástól a Željezničart.

Szerettem a szalonba járni. A légkör barátságos, kellemes volt és nem utolsó sorban a hajam három éven át mindig rendezett. Egy szárítás 10KM (kb. 5 euró), egy festés emlékeim szerint 60-70KM (kb. 30-35 euró) volt.     

A képek illusztráció