Harmincnyolc évvel ezelőtt kezdődött a XIV. téli olimpia
1984. február 8-án volt Szarajevóban a XIV. Téli olimpia ünnepélyes megnyitója. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1978-ban Athénban döntött arról, hogy az akkor jugoszláviai város kapja a rendezés jogát. Az olimpiai játékok történetében a második szocialista országbeli város volt (az első Moszkva 1980-ban), ahol olimpiát rendeztek. Az utolsó fordulóban a versenytársak Sapporo és a közösen kandidáló két svéd város, Falun és Göteborg voltak.
A város kiválasztása beleillett abba a folyamatba, ami 1968-ban indult. Az OECD országok Párizsban kidolgoztak egy projektet a szarajevói régió turisztikai fejlesztésére, hangsúlyozva, hogy a kontinentális turizmus egyik legvonzóbb területe a téli sport kedvelői számára. Hatalmas fejlesztések, építkezések történtek a városban, Szarajevó új szállodákat, új repülőtéri terminált kapott, modernizálták az infrastruktúrát a városban és a versenyeknek helyet adó környező hegyekben, a Bjelasnicán, a Jahorinán és az Igmanon.
Az olimpiai fáklya a görögországi Olimpiából indult, repülővel érkezett Dubrovnikba. Jugoszlávián keresztül 2289 kilométert tett meg, végül a Kosevo stadionban 60 ezer jelenlévő néző előtt a műkorcsolyázó Sanda Dubravčić gyújtotta meg az olimpiai lángot.
Az olimpia kabalafiguráját a jugoszláv újságok, magazinok, a televízió nézői választották ki hat döntőbe jutott figura közül. Volt kabalaválasztási bizottság, az elnöke Mersad Berber festőművész. A győztes Vučko, a kis farkas lett, egy barna farkas vörös sállal a nyakában. Jože Trobec szlovén tervező és illusztrátor tervezte, a mai napig Szarajevó egyik szimbóluma.
Nem volt izgalommentes a játékok kezdete, a város és a versenyek helyszínei hómentesek voltak. Már egy hónapja nem esett! És akkor február 7-ről 8-ra virradó éjszaka megindult a havazás! Nagy hó esett, igazi téli hangulatot adott a városnak. A hóval borított Kosevo stadiont reggel kézzel takarították a Prva és a Druga gimnázium diákjai, hogy a megnyitóra fogadni tudja a nézőket.
A városlakók a legkisebbektől a legidősebbekig minden útról eltakarították a havat, habár erre senki nem szólította fel őket. Az üzletek, éttermek, a bankok munkaideje korlátlan volt, addig dolgoztak, amíg szükség volt rájuk. Az egész város az olimpia lázában égett. Tódultak a nézők és a turisták Szarajevóba. 250 ezer jegyet adtak el, ebből kétszázezret külföldön. A játékokról 4500 újságíró tudósított.
A jugoszláv csapat legnagyobb sikerét a szlovén Jure Franko érte el óriás műlesiklában. A második helyezése Jugoszlávia első téli olimpiai érme volt. A helyiek a pálya mellett traszparensekkel buzdították, amiken ez állt: „Jobban szeretjük Jureket, mint a bureket”.
A versenyek 10 napján a legtöbb érmet – 25-öt – a Szovjetunió szerezte, a legeredményesebb versenyző a finn Marja Lisa Hamalainen volt, aki északi sífutásban három aranyérmet, a váltóban egy bronzérmet szerzett. Szarajevó sztárja azonban kétségkívül a brit Jayne Torville és Christopher Dean jégtáncpáros voltak, akik szabadkorcsolyázásukra a bíróktól minden idők legmagasabb pontszámát kapták.
Szarajevóban az olimpiai létesítmények mellett 2850 új építésű lakás maradt, és 9500 új munkahely jött létre. A téli olimpia minden bizonnyal az egyik legjobb dolog, ami Szarajevóval és Bosznia-Hercegovina állammal történt. A város lakói ma is büszkén emlékeznek:
“Mindannyian büszkék voltunk … és úgy dolgoztunk, mint a hangyák – a játékok különleges erőt adtak… Mindannyiunknak voltak vendégeink más köztársaságokból… összetartozás és testvériség… a város tele volt külföldiekkel. A bankban vendégeink voltak a Deutsche Banktól, akik figyelemmel kísérték az eseményeket és a munkánkat Csodálatos volt büszkének lenni városunkra és munkánkra!”
2001-ben ugyanezen a napon a korcsolyapályán a Kosevo stadionban a gyerekek a téli olimpia megnyitójára emlékeztek, köztük az óvodás kisfiam is. A jelmezük ugyanaz volt, amit a hasonló korúak viseltek 1984-ben. Az edzőjük akkor szervező volt és a háború alatt megőrizte ezeket a relikviákat.
Mert élni kell.
