Huszonöt évvel ezelőtt kezdődtek a NATO légicsapások Jugoszlávia ellen
1999 március 24-én a NATO megtámadta a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságot, hogy megakadályozza a koszovói humanitárius katasztrófát.
Nem volt ENSZ felhatalmazás
A délszláv háborúk után Belgrád 1998 elejére már háborúban állt a koszovói albánokkal, a fő fegyveres erejével, az UCK-val. 1999-re az etnikai tisztogatásnak becslések szerint kilenc-tízezer, elsősorban albán áldozata volt, a menekültek száma meghaladta a nyolcszázezret.
Több hónapig tartó, eredménytelen tárgyalások után avatkozott be az Észak-Atlanti Szövetség a polgárháborúba. A NATO-országok szerbiai célpontok elleni légicsapásokkal arra akarták kényszeríteni Slobodan Miloševićet, hogy állítsa le a koszovói etnikai tisztogatást. A NATO a srebrenicai és a vukovári mészárlás megismétlődéséről tartott.
A NATO preventív céllal döntött a katonai beavatkozás mellett. A légicsapásról szóló döntés azonban igen ellentmondásos volt. Nem volt ENSZ mandátum, nem övezte nagyhatalmi konszenzus, és formálisan nem volt összhangban a nemzetközi jog normáival sem.
Megindultak a légitámadások
A Jugoszláv Hadsereg vezérkarának első bejelentése szerint március 24-én 20 óra 45 perc körül az első rajtaütés során több mint 20 objektumot vettek célba. Az első rakéták 19:53-kor estek a prokupljei laktanyára. Ezt követte Priština, Kuršumlija, Batajnica és Straževica elleni támadás. Katonai célpontokra, hidakra, repülőterekre, ipari létesítményekre, kommunikációs központokra hullottak a bombák. Támadás érte a belgrádi televíziót és a belgrádi kínai nagykövetséget is. Tizenkilenc NATO-ország a bevetéseket az Adrián állomásozó hadihajókról és négy olaszországi légibázisról indította. Magyarország néhány nappal korábban csatlakozott az Észak-Atlanti Szövetséghez. Az akcióhoz a légterét, repülőtereit és kommunikációs rendszerét bocsátotta rendelkezésre.
Az 1150 NATO-gép 2300 bevetés során 22 ezer tonnányi bombát dobott le, és 1300 manőverező robotrepülőgépet vetettek be. A jugoszláv légvédelem március 27-én lelőtt egy amerikai lopakodó repülőgépet, ez volt a háború legnagyobb jugoszláv sikere.
Manipulálás a halottak számával
A 78 napig tartó légicsapásoknak a preciziós célratartó lövedékek ellenére sok civil áldozata volt, a pontos számuk azonban 25 év után sem ismert. Ez lehetőséget ad arra, hogy a politikusok manipuláljanak a számokkal.
Aleksandar Vučić szerb elnök 2023. március 24-én kijelentette: „…a NATO kiszakította egy részünket (Koszovó), 79 gyereket, 2500 embert ölt meg, és nemcsak civileket, hanem katonákat és rendőröket is.”
2021-ben „2500 megölt civilről, de katonákról és rendőrökről is” beszélt; 2019-ben “2500 civil haláláról” beszélt, 2017-ben pedig azt mondta, hogy “több mint 2000 civilt és csaknem 1000 katonát és rendőrt veszítettünk el a három hónapos bombázások és gyilkosságok során”. A média minden évben 1200-2500 áldozatról ír. A Human Rights Watch 2000-es jelentésében 488–527 jugoszláv civil halálos áldozatról ír.
A kumanovói megállapodás
A bombázás után a NATO és a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság küldöttsége megállapodást írt alá a macedóniai Kumanovóban. A megállapodás rögzítette azokat az elveket, amelyek szerint a Jugoszláv Hadsereg és a szerbiai Belügyminisztérium erői kivonulnak Koszovóból. 1999. június 10-én az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244. számú határozata alapján Koszovó ENSZ védnökség alá került. Ezt követően a koszovói nemzetközi békefenntartó erők, a KFOR katonái
Belgrádban március 23-án este este pontosan éjfélkor látványos fáklyás megemlékezést tartottak a belgrádi erőd, a Kalemegdan tetején, és kibontottak egy óriás molinót, amelyen ez állt: „Amikor a hadsereg visszatér Koszovóba”.
forrás: BIRN, DW,
