EX-YU,  Repülős,  Szlovénia

Jugoszlávia első női pilótája a Jumbo balülésében

Nem volt könnyű eljutnia álma megvalósításához Jugoszlávia első női kereskedelmi pilótájának. Karrierje kezdetén valódi szélmalomharcot vívott az előítéletekkel csak azért, mert nő.  

A kezdetek

A szlovén Marjana Dežnak 17 éves korában Lesceben kezdett el vitorlázó repülni, és 1976-ban elhatározta, hogy repülős iskolába megy. Abban az időben csak két pilótaiskola volt, az egyik a JAT akadémia Belgrádban, a másik mindenki más számára Zágrábban. A nagymama kivételével az egész család ellenezte a döntését, apja azt mondta, ha Ljubljanában marad, mindent megkap, ha elmegy Zágrábba, akkor magának kell eltartania magát. A nagymama azonban az apa kijelentésére, miszerint nincsenek nők a repülésben azt mondta: “Mit számít, hogy nincsenek? Itt a mi Marjanánk, ő lesz az első!”

17 éves korában Lesceben kezdett el vitorlázó repülni.

Egy évig egy fűtés nélküli szobában élt Zágrábban egyedül, minden idejét a tanulásnak és a repülésnek szentelte. Megszerezte a kisgépes repülési engedélyt és már utasokat is szállíthatott. Akkoriban rendszeresen repültettek üzletembereket, turistákat Lesceből Bohinjba, Triglavba.

Az első útja pilótaként nem alakult túl jól. Megérkezett a repülőtérre a három utas, Marjana előkészítette a gépet, beültette az utasokat, megmutatta, hogy kell a biztonsági övet becsatolni, majd maga is beült, és engedélyt kért a kigurulásra. Az utasok megrökönyödve nézték, majd hangosan méltatlankodva kérdezték, hogy hol van a pilóta? Nem akarták elfogadni, hogy egy fiatal nő a pilóta és olyan ellenállást tanúsítottak, hogy a pályáról vissza kellett fordulni. Egy későbbi interjúban nevetve emlékezett: „a repülőtéren minden kollégám, szerelők szurkoltak értem, az első utasos járatomért, ami aztán kudarcot vallott. Ez a három bátor férfi egész nap a repülőtéren várta a pilóta érkezését, aki elviszi őket Triglavba. Minél többször mondták nekik, hogy csak én vagyok elérhető, annál inkább ragaszkodtak ahhoz, hogy megvárják a pilótát.” 

Egyedül nőként valódi szélmalomharcot vívott

Az eset előrevetítette, hogy milyen nehéz dolga lesz. A repülős iskolában megesett, hogy hárman vizsgáztak, két férfi és ő. Az első nem tudta a választ, a második rossz választ adott, a vizsgabiztos ránézett, Marjana jót válaszolt, mégis azt mondták neki, hogy elvtársnő, még tanuljon egy kicsit, nem vagyunk biztosak benne, hogy jól érti az anyagot. Ez szinte mindennapos volt. Később a gyakorlati feladatok során is máshogy viselkedtek vele, mint a férfiakkal. Az oktatók nem akartak túl sokat foglalkozni vele, mondván, csak időpocsékolás. 

Emlékezetes volt az első rádiózása Zágráb felett.

„Felkészültem, elmondtam, semmi. Elmondtam újra, semmi. Nem értettem. Talán rosszul állítottam be a rádiót? Aztán egyszer csak ezt hallottam: mi van, te nem tudsz főzni, vagy mi?”

Az oktatók és a tanárok csak az utolsó évben enyhültek meg, akkor már komolyan foglalkoztak Marjanával. A repülősiskola befejezése után szerencséje volt. Abban az évben az Adria Airwaysnek 16 pilótára volt szüksége, de vele együtt is csak tizenegyen voltak, így mindenkit felvettek. Akkor volt 22 éves. Most is úgy gondolja, ha egy évvel korábban vagy egy évvel később végez, nem vették volna fel.

Az Adria Airways

Másodpilótaként repült MD-80-as és DC-9-es gépeken. Amikor meglett a szükséges repült órája a kapitányi vizsgához, nem kapta meg hozzá az orvosi igazolást. A belgrádi orvos ajtót mutatott neki, és azt mondta: „Örülj, hogy nőként eddig is megkaptad!”

Marjana azonban makacs és kitartó volt, minden szükséges feltétellel rendelkezett, nem hagyta annyiban. Orvostól orvosig járt, de mindig újabb és újabb feltételeket szabtak. Közben olyanok is utolérték, akik sokkal később kezdtek és sokkal rosszabb teljesítményt nyújtottak, ezért végül 1988-ban kilépett az Adriatól.

Egy pillanatra sem mondott el arról, hogy Jumbo jet pilóta legyen.

Az álma arról, hogy egyszer Boeing 747-es pilóta legyen, nem halványult el egy pillanatra sem. Még pilótaiskolás korában mondta a többieknek: ezt fogom repülni! Később, amikor már a Martinairnél repült, az MD-80-assal egyszer egy 747-es mellé parkoltatták. A kis repülőgépet az óriás mellé. Akkor azt gondolta magában: „Marjana, látod, legalább közel kerültél hozzá. Legalább egy társaságban vagytok.”

Miután kilépett az Adria Airwaystől, rövid ideig Egyiptomban repült DC-9-essel, majd a véletlenek szerencsés együttállása után a holland Martinairnél kapott munkát és nyugdíjig ott dolgozott.

Húsz év a Martinairnél

Különböző típusú repülőgépekkel repült, MD-80-assal, DC-9-essel, Airbus A310-essel és végül teljesült az álom: Boeing 747-es pilóta lett. Később így emlékezett:

„Amikor először mentem fel a fedélzetre, először kezdtem meg az előkészületeket, és hívtam a tornyot engedélyt kérve a gurulásra, szinte sokkot kaptam, hogy milyen magasan vagyok!”

Abban az évben, amikor letette a vizsgát, az egyetlen női Jumbo jet kapitány volt a világon.

Karrierje nagy részét kapitányként repülte Boeing-747-esen

Húsz évig repült a Martinairnél, nagy részét kapitányként a Boeing 747-esen. Az állandó időzóna változások azonban kikezdték az egészségét. Amellett, hogy szinte soha nem volt otthon, megjelentek a fizikai tünetek is: álmatlanság, émelygés reggeli ébredéskor, gyakori felébredés éjszaka, romló memória és koncentráció. Sokat változtak az előírások is, gyakran elviselhetetlenül sokat követeltek a pilótáktól. Mondott is rá példát:

„Korábban ha Szingapúrból Sydney-be repültem, öt napig szabad voltam. Az utóbbi időben ugyanazon az útvonalon csak 14 órát vagyunk szabadok, ezt követi egy út Hong Kongba, majd 14 óra pihenés után onnan máshova. Minden este más országban, más időzónában alszol! Nem lehet megszokni. A test megköveteli a magáét. Állítólag még öt évig dolgoztam volna ezzel az életmóddal és megbetegedtem volna. Mivel volt rá lehetőségem, 2010 elején nyugdíjba mentem. Harminc évig repültem, több mint tizenötezer órát töltöttem a levegőben.”

Négy évig tartott, amíg visszaszokott a normális ritmusba. Marjana élete mára alapvetően megváltozott. Teljesen ellentéte az előzőnek. Szlovéniában, egy csendes kis faluban él. Szeret sétálni a közeli dombokon, szereti az egyszerű házi ételeket, a kényelmet. Nem jár éttermekbe, nem szereti a szállodákat, amint meglátja a recepciót, szinte rosszul lesz.

Már nem akar repülni, de több előadást is tartott egy repülésbiztonsággal foglalkozó svéd vállalatnál.

Azért teljesen nem változott meg. Most is keresi a kihívásokat. Ötvenévesen tanult meg wakeboardozni, hatvanévesen kezdett el súlyt emelni.

„Korábban két ujjal emeltem meg 400 tonnát, most tíz kilogrammokkal küzdök, de kitartok.”

forrás: 24ur.com

kiemelt kép: Boeing 747-es pilótafülkéjében