EX-YU,  Koszovó

Nemzetközi bíróság előtt a koszovói államfő

Miután a hágai Koszovó Különleges Bíróság a speciális ügyészség vádemelési indítványára elrendelte Hashim Thaci államelnök, Kadri Veselji, a Koszovói Demokrata Párt vezetője, Rexhep Selimi, az Önrendelkezési Mozgalom képviselője, és Jakup Krasniqi, a koszovói közgyűlés elnöke  letartóztatását, a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) egykori vezérkarának tagjai napok óta a nemzetközi bíróság scheveningeni börtönében vannak.

Jack Smith legfőbb ügyész április 24-én nyújtotta be a vádiratot, a bíró pontosan hat hónappal később, október 26-án erősítette azt meg.

Mind a négyüket tíz pontban vádolták meg politikai és etnikai alapon elkövetett gyilkossággal, erőszakkal, emberek erőszakos eltűntetésével, üldöztetéssel, törvénytelen letartóztatással, fogvatartással és kínzással. Ezekből hat vádpont emberiség elleni, négy vádpont háborús bűncselekmény, amikért egyenként is büntetőjogi felelősséggel tartoznak. A vádiratban felsorolt cselekményeket 1998. március és 1999. szeptember között követték el Koszovóban és Albániában. 

Jack Smith legfőbb ügyész április 24-én nyújtotta be a vádiratot, a bíró pontosan hat hónappal később, október 26-án erősítette azt meg. A vádirat az Európa Tanács különleges képviselőjének, Dick Martynak az UCK Koszovóban és Albániában 1998 és 2000 között elkövetett bűncselekményeiről szóló jelentésén alapul.

Hashim Thaci és Jakup Krasniqi a hágai bíróságon

Ebben a 2011-es jelentésben Marty az UCK Drenica csoport vezetőjeként azonosította Thacit, akinek vezetése alatt a csoport embertelen körülmények között tartott, kínzott és ölt meg elfogott szerbeket, nem hűségesnek tartott embereket koszovói és albániai ideiglenes táborokban.

“Koszovó egész területén, valamint az észak-albániai Kukesban és Cahanban a koszovói felszabadítási hadsereg vád alá helyezett vezetői bűncselekményeket követtek el többszáz civil és nem harcos ellen” – áll a vádiratban.

Az áldozatok szerbek, romák, katolikusok voltak, civilek, akikről úgy vélték, hogy együttműködnek vagy kommunikálnak a szerb hatóságokkal, albánok, akik támogatták a Koszovói Demokratikus Ligát (Ibrahim Rugova néhai elnök mozgalmát), vagy kapcsolatban voltak vele és más pártokkal, és szerintük UCK ellenesek voltak. Thaci, Veselji, Selimi és Krasniqi nemcsak kiadtak parancsot az UCK ellenfeleinek „kezelésére”, hanem személyesen is részt vettek megfélemlítésükben, kihallgatásukban a helyszínen vagy az őrizetben.

A jelentésben Marty megbízható információkat közölt arról, hogy Albániában az elfogott szerbek egy részének posztumusz eltávolították szerveit, és azokat a feketepiacon értékesítették. A jelentés Veseljit nevezte meg a Drenica-csoport „motorjának”, aki a kábítószerkereskedelmet, emberkereskedemet és más bűncselekményeket irányította.  

“Az ellenem és harcostársaim ellen indított eljárás csekély ár, amit hazánk szabadságáért kell fizetnünk.”

Hasim Thaci államfő a vádemelés megerősítése után lemondott tisztségéről, azt a koszovói közgyűlés elnöke, Vjosa Osmani vette át és tölti be az alkotmány szerint hat hónapig. Thaci sajtótájékoztatón azt mondta:

“Nem könnyű időszak ez számomra, a családom és mindazok számára, akik támogattak és bíztak ebben a három évtizedben a szabadságért és a függetlenségért vívott harcban. Hiszek az igazságban. Elnyertük Koszovó függetlenségét, most Koszovó államot építjük. Az ellenem és harcostársaim ellen indított eljárás csekély ár, amit hazánk szabadságáért kell fizetnünk.”

Az első meghallgatási napon, november 9-én a hágai bíróság előtt Hashim Thaci ártatlannak vallotta magát. “A vád teljesen megalapozatlan. Kijelentem, nem vagyok bűnös egyetlen vádpontban sem”– mondta.

A Koszovói Felszabadítási Hadsereg vezérkarának tagjai
Hashim Thaci (középen) Kadri Veselji (mögötte)

A védelem kérte Thaci ideiglenes szabadlábra helyezését, hangsúlyozva, hogy nincs ok az őrizetben tartására, mivel Koszovó volt elnöke évek óta kifejezte együttműködését a hágai nemzetközi bírósággal. Az indítványt az ügyészség nem támogatja a vádak jellegére és súlyosságára, valamint a szökés és az eljárás akadályozásának lehetőségére hivatkozva. Emlékeztettek arra, hogy azon a napon, amikor értesítették a letartóztatásáról, a még hivatalban lévő államfő kegyelmet adott két gyilkosságért elítélt munkatársának.

Ugyancsak ártatlannak vallotta magát Jakup Krasniqi, az UCK volt szóvivője, a koszovói közgyűlés elnöke.

„Szeretném megismételni, hogy nem érzem magam bűnösnek vagy felelősnek a vádiratban szereplő vádak egyikében sem. Nem vagyok bűnös. Nincs semmi, amit rám foghatnak”- mondta.

A háborús bűnökkel vádolt politikus azt mondta, hogy ezek a vádak óriási igazságtalanságok a koszovói nép ellen.

“A vádirat sértés számunkra és népünk számára, mert nagyon régen, egy olyan helyzetben, amikor életről és halálról döntöttek, mi úgy döntöttünk, hogy a NATO-val, az EU-val és az ENSZ-szel együttműködve saját államot hozunk létre. Mindannyian egy állam létrehozására törekedtünk. A bűnözöi csoportok pedig a nemcsak a szerbiai szerbek és a belgrádi vezetők voltak, hanem azok is, akik támogatták Belgrád politikáját” – mondta Krasniqi.

A nemzetközi bíróság előtt hozzájuk hasonlóan ártatlannak vallotta magát Kadri Veselji és Rexhep Selimi is.

kiemelt képen: Hashim Thaci, Kadri Veselji, Jakup Krasniqi, Rexhep Selimi