Tito diplomáciai szuperjachtja 

Rijekában, a Molo Lungón horgonyoz Joszip Broz Tito szuperjachja, a Galeb (Sirály).  Tito ezzel a hajóval Jugoszlávia vezetőjeként körbehajózta a világot, megtett 86 062 tengeri mérföldet (159 387 km). A diplomáciai utak során az El nem kötelezettek országok mozgalma egyik alapítójaként több mint száz államfővel és vezető politikussal találkozott és utazott a Galeben.

A hajó története

A később Galeb néven ismert hajót 1938-ban építették Genovában. Az Ansaldo hajógyárban készült az állami tulajdonban lévő Regia Azienda Monopolio Banane (RAMB) Királyi Banánmonopólium számára. Négy ilyen hajót építettek egyszerre a cégnek Afrika és Olaszország közötti banánszállításra.

A RAMB III. 117 méter hosszú és 15 méter széles volt, két Fiat dízelmotor hajtotta, ezek együttes teljesítménye 5000 lóerő volt. A hajó 17 csomós, azaz 31 km/h sebesség elérésére volt képes. Kereskedelmi szállítóhajóként évente több mint 50 000 tonna banánt szállított Olaszországba főként Szomáliából.

A hajó a megépítése után néhány évvel az olasz haditengerészet kötelékébe került, tüzérségi és légvédelmi ágyúkkal szerelték fel. A háborúban az Adriai- és a Földközi-tengeren többször került szembe brit rombolókkal. 1941. május 10-én a líbiai Bengázi kikötőjében horgonyzó HMS Triumph brit tengeralattjáró torpedója eltalálta és működésképtelenné tette. Az olasz haditengerészet a trieszti San Marco hajógyárba vontatta. 1943-ban javították meg, miután a német haditengerészet elfoglalta a várost. Aknavető hajóvá alakították és új nevet kapott. Kiebitz néven a német haditengerészetnél töltött ideje alatt több mint 5000 aknát fektetett le az Adriai-tengeren. 1944. júliusban Ancona kikötőváros közelében aknatelepítés közben saját aknájának ütközött és ismét működésképtelenné vált. Ezúttal Pulában vontatták, ahonnan javítás után átvitték Rijekába. 1944. november 5-én a brit légierő támadást indított a kikötő ellen, a hajót találat érte, és 22 méter mélyre süllyedt.    

Három évig feküdt a kikötő mélyén, amikor a Splitben lévő Brodospas hajózási társaság 1947 novemberében megkezdte a kiemelését. Egyévnyi munka kellett hozzá, hogy az elsüllyedt hajótesthez rögzített innovatív sűrített levegős tartályok alkalmazásával a Kiebitzet 1948 márciusában a felszínre emeljék. Ez volt az első alkalom, hogy ezt a módszert alkalmazták az Adrián elsüllyedt hajó kiemelésére. A hajót Rijekából visszaküldték Pulába, ahol az Uljanik hajógyárban teljesen felújították és újjáépítették a jugoszláv haditengerészet számára. Fényűző és extravagáns belső teret kapott. A haditengerészet fiatal tengerészek kiképző- és iskolahajójaként használta, és hivatalosan is a Galeb nevet kapta.

Az államelnök szolgálatában

Josip Broz Tito először 1952-ben a dalmát tengerparti városban, Podgorában lépett először a Galeb fedélzetére. Azonnal beleszeretett a hajóba, és elkezdte kizárólagos jachtjaként használni. Tito 1953 márciusában, néhány nappal Sztálin halála után indult a Galeben első nemzetközi útjára a montenegrói Zelenika kikötőjéből a Temzén át Londonba. Edinburgh hercege és Winston Churchill fogadta, ezzel is jelezve látogatásának fontosságát. Tito volt az első kommunista államfő, aki hivatalos látogatást tett az Egyesült Királyságban. A látogatásnak szimbolikus jelentősége is volt. Jugoszlávia NATO tagállamokkal szembeni nyitottabb hozzáállását és a Szovjetuniótól való eltávolodását mutatta.

A Galeb felszerelését és berendezését Zorko Lah, a Brodoprojekt építőipari cég horvát tervezőmérnöke végezte. Az impozáns szobákat nagyméretű, faberakásos falfestmények díszítették, az államelnök Kék Vonatjához hasonlóan. A kizárólag Tito számára fenntartott hálószobában elegáns, Chesterfield stílusú fejtámlákkal díszített ágyak álltak. A hajó felső fedélzetét teakfa padló borította.

A felsoroltak abban a korban talán valóban luxusnak számítottak, összességében azonban a korabeli szuperjachtokhoz, mega-óceánjárókhoz képest meglehetősen szerény és visszafogott volt.  

A hajón privát mozi is volt Tito útközbeni szórakoztatására. Egy forrás szerint az 1961-es afrikai 6 hetes útja során nem kevesebb, mint 52 filmet nézett meg. Gyakran vitt magával kisebb dzsesszegyütteseket, fúvószenekarokat, táncosokat és más élőzenei előadókat, látott vendégül hírességeket. A hajóval egy kisebb gépkocsi flottát is szállítottak, hogy a külföldi kikötőkbe érve Tito rendelkezésére álljanak. Gyakran vitték a Rolls Royce Phantom V-t, az 1953-as Cadillac Eldorado kabriót és Sztálin ajándékát, az 1937-es Packardot.

Közel húsz ország harminc kikötőjében

1952 és 1979 között Tito a Galeben közel 20 országot látogatott meg Európában, Ázsiában és Afrikában. Útközben nagyjából 30 különböző kikötőben állt meg. A hajó egyik legtávolabbi útja Indonéziába vezetett 1958-ban, ahova 23 nap folyamatos hajózás után jutott el a Szuezi-csatornán keresztül. Tito összesen közel egy évet töltött a Galeben.

Erősítve Jugoszlávia szerepét az El nem kötelezett országok Mozgalmában, számos politikus és országvezető találkozót tartottak a hajón. A fedélzeten alakult ki a hidegháború időszakának globális politikája. A hajó olyan világvezetőket látott vendégül, mint Dzsaváharlal Nehru, Gamal Abdel Naszer, Haile Szelasszié, Szukarno, Kvame Nkrumah, Leonyid Brezsnyev, Nyikita Hruscsov, Moammer al-Kadhafi, Indira Gandhi, Urho Kekkonen és mások.

A politikusok mellett számos hollywoodi sztár is megfordult a hajón. A vendégek között volt Kirk Douglas, Elizabeth Taylor és Sophia Loren. Tito egyik legkedvesebb vendége a Galeben Richard Burton volt, aki a jugoszláv elnököt alakította az 1973-as jugoszláv gyártású „Sutjeskai csata” című filmben.

Tito utolsó jelentős nemzetközi útjára a Galebbel 1976 augusztusában került sor a Srí Lanka-i Colombo városába. Részt vett az El nem kötelezett országok Mozgalmának 5. csúcstalálkozóján.  A csúcstalálkozó során ünnepélyes fogadást tartottak a hajón, amelyen 67 államfő vett részt.

Tito utolsó útja a brioni szigeti rezidenciájától a horvátországi Zadarba, majd vissza Brioniba vezetett 1979. augusztus 15-én és 16-án.

A Galeb későbbi sorsa

Tito 1980. május 4-én bekövetkezett halála után 1990-ig a Galebet iskola- és kiképzőhajóként használták főként jugoszláv kikötőkbe hajózva az Adriai-tengeren, néha elhajózva Görögországba, Törökországba és Afrikába. A délszláv háború kitörésekor, az 1990-es évek elején a Kotori-öbölben Tivat kikötőjébe szállították, ahol végül a montenegrói kormány tulajdonába került. 2000-ben eladták John Paul Papanicolaou görög hajómágnásnak, aki a rijekai Viktor Lenac hajógyárat bízta meg a javítással. A hajótulajdonos azonban csődbe ment, így a javításokat nem végezték el.

2006-ban a horvát kulturális minisztérium Galebet a Horvát Köztársaság kulturális örökségének minősítette, majd 2009-ben Rijeka városa megvásárolta. A felújítást a Rijekai Múzeum irányítása mellett végezték, a költségek meghaladják a 10 millió eurót.

A jugoszlávok úgy tekintettek a hajóra, mint nemzetük befolyásának és presztízsének szimbólumára, ami az országuk tengerentúli diplomáciájának, nemzetközi kapcsolatai építésének fontos eszköze. A felújítás nem volt politikai vitáktól mentes. A Tito szocialista emlékét eltörölni kívánó szélsőjobboldali horvát nacionalista és a jugoszláv múltban a Rijeka számára elképzelt antifasiszta és multinacionális városi társadalom modelljét kereső liberális politikai hangok időről időre felerősödtek.

Napjainkban Rijeka lakosai egyre frusztráltabbak a Galeb lassú előrehaladása és rendkívül magas ára miatt.

fotó: spomenikdatabase.org