Harminc évvel ezelőtt nyitották meg újra a szarajevói repülőteret
Harminc évvel ezelőtt, 1996. augusztus 15-én nyitották meg újra a szarajevói nemzetközi repülőteret a polgári légiforgalom számára. Ez a négy évig tartó ostrom, az elszigeteltség, a világgal való kommunikáció megszakadása után a normális élet visszatérését jelentette.
Sokkoló volt
Ide érkeztünk meg három évvel később a külszolgálatra, és az élmény sokkoló volt. Mindenütt homozsákok, kéksisakos békefenntartók. Az épületben két határőrfülke dolgozott, a falak feketék voltak, a mennyezeten szabadon futottak a csövek, a váróteremben vágni lehetett a füstöt. Légitársasági irodák nem voltak, igaz, külföldi légitársaság is csak négy üzemelt ekkor még: a Malév, a Lufthansa, a Swissair és egy török légitársaság. Laci aktatáskában hozta-vitte az irodáját, a váróban egy széken ülve állította ki a jegyeket és intézte az ügyeket.
A kintlétünk négy éve alatt a repülőtér gyorsan fejlődött, új terminál épült, igyekeztek a háború nyomait minél előbb eltüntetni. Ám a repülőtér fekvése gyakran okozott gondot. Szarajevó egy katlanban van, többezer méter magas hegyekkel körülvéve, és ha oda beült a köd, az bizony volt, hogy napokig nem szállt fel. Nem egyszer előfordult, hogy az utasokat végül vonattal kellett Budapestre küldeni.
A szarajevói repülőtérnek saját története van
Más, sőt sokkal nagyobb európai repülőterekkel ellentétben a szarajevói repülőtérnek van valamije, ami különlegessé teszi: a saját története!
A légi személyforgalom már a második világháború előtt megkezdődött. 1930-ban megnyitották a Belgrád—Szarajevó—Podgorica vonalat. A második világháború kezdete a polgári repülés teljes felfüggesztését hozta az akkori Jugoszláv Királyság egész területén. A rendszeres polgári légiforgalom a háború után, 1947-ben állt helyre. Megindultak a Szarajevó-Belgrád, Szarajevó-Zágráb járatok. A forgalmat a JUSTA, a jugoszláv-szovjet légiközlekedési vállalat bonyolította a butmiri repülőtérről.
A megnövekedett igények és az új típusú sugárhajtású repülőgépek megjelenése időszerűvé tette egy új repülőtér építését. Sokéves elemzés és vizsgálat után döntöttek a meglévő Butmir repülőtér közvetlen közelében, a Sarajevsko poljen megépítendő repülőtérről. Az építkezés 1965 végén kezdődött, és valamivel több, mint három évig tartott. Megépült a szükséges repülőtéri infrastruktúra: pálya, gurulóutak, előtér, szerény terminál és adminisztrációs épület, valamint az irányítótorony.
A polgári repüléseket teljesen felfüggesztették, míg a katonai és humanitárius járatokat az UNPROFOR egységei újraindították.
1992. április 4-ről 5-re virradó éjszaka a JNA (Rajlovaci Légierő Akadémia) tagjai és szerb félkatonai alakulatok elfoglalták a repülőteret. A háború első napjaiban emberek tömege próbálta meg a repülőtéren keresztül elhagyni a várost. Már hangzottak a robbanások. Az egyetlen célpont, ahová repülővel lehetett eljutni, Belgrád volt. A szerb katonák döntöttek arról, hogy ki szállhat fel a gépre. Közben a szerbek leszerelték a drága rádiónavigációs berendezéseket, amit nem tudtak Szerbiába szállítani, azt megsemmisítették.
A repülőtér 1992. május 2-án került ismét a figyelem középpontjába, amikor a lisszaboni tárgyalások után hazaérkező boszniai küldöttséget, és Alija Izetbegović elnököt elfogták és egy repülőtéri irodában fogva tartották.
A háború első hónapjaiban Szarajevó lakói még reménykedtek abban, hogy az agresszió brutalitása nemzetközi katonai beavatkozáshoz vezet. Hamarosan rá kellett azonban jönniük, hogy ez nem fog megtörténni. Minden remény szertefoszlott Francois Mitterrand francia elnök meglepetésszerű látogatása után. 1992. június 28-án szállt le Szarajevóban. A várt katonai beavatkozás helyett “nagylelkűen” felajánlotta, hogy a szarajevói repülőteret az ENSZ ellenőrzése alá helyezi.
A leghosszabb humanitárius légihíd
Már 1992 júliusában átvette a nemzetközi szervezet a repülőtér irányítását a szerbektől. Megkezdődött a humanitárius segélyek légi úton történő szállítása. Naponta 30-40 katonai szállító repülőgép szállt le. Az UNPROFOR, az UNHCR és a Vöröskereszt használta őket. Szakemberek, diplomaták, újságírók, humanitárius szervezetek munkatársai és néhány helyi szerencsés utazott rajtuk.
Ez volt a leghosszabb ideig tartó humanitárius légiszállítás, amely egy ostromlott várost ellátott. Három év alatt közel 13 000 járatot hajtottak végre. Hetente 1500-2000 tonna élelmiszert szállítottak a városba. Jelentősen túllépték ezzel a nyugati szövetségesek által a hidegháború alatt Nyugat-Berlin ellátására létrehozott légihíd teljesítményét.
Egy visszaemlékezésben olvastam a keserű mondatot: A nemzetközi közösség nem hagyta, hogy Szarajevó népe üres gyomorral haljon meg.
Öngyilkos vállalkozás: átkelés keresztül a pályán
A civilek és a bosnyák hadsereg katonáinak szigorúan tilos volt a pályán átkelni, de Dobrinja védői az elsők között voltak, akik terveket dolgoztak ki az átkelésre. Visszaemlékezések szerint az első ember, aki átkelt a pályán, egy Amir nevű férfi volt két szarajevói katonával. Akkor a már említett köd a szövetségesük volt. A hír olyan gyorsan terjedt a városban, hogy már másnap többszáz ember akart szerencsét próbálni. A szarajevóiak a pályát a városból való menekülésre, élelemszerzésre, a bosnyák hadsereg katonái fegyverszállításra, a katonák szabad területekre történi kijuttatására használták.
Éjszaka a pályán átjutni élet-halál futás volt. Négy hosszanti irányú szögesdrótsort kellett átugrani, amelyek között mozgásérzékelőket helyeztek el. A pályán ENSZ katonák járőröztek. Ha elkaptak valakit, elvették tőle az összes árut, és visszaküldték oda, ahonnan jött. Volt, akit egy éjszaka többször is elfogtak.
A reflektorokkal megvilágított pálya, a környező hegyekben lévő szerb állásokról kilőtt jelzőrakéták fénye könnyű célpontot jelentett a mesterlövészeknek. Szinte nem volt olyan éjszaka, hogy ne lettek volna halottak és sebesültek. És nem csak a szerbek lőttek. Az UNPROFOR katonák maguk is zavarodottak voltak, megállapodás kötötte őket. A Szeresd felebarátodat című könyvében Peter Mass így írja le a repülőteret őrző francia katonákat:
„Olyanok voltak, mint a legtöbb UNPROFOR katona Boszniában. Gyerekek, akik meg sem próbálták megérteni a háborút, és akik nyugtalanul érezték magukat, mert nem voltak biztosak benne, hogy a jófiúkon vagy a rosszfiúkon segítenek.”
A repülőtér pályája alatti alagút megépítéséig 800 szarajevói polgárt öltek meg, akik megpróbáltak átszaladni a pályán.
Újjáépítés a romokból
A háború előtti alkalmazottak egy része már a háború vége előtt terveket készített a repülőtér újjáépítésére. A pálya és a terminál felújítása, a berendezések beszerzése, a személyzet képzése így a daytoni békemegállapodás aláírását követően azonnal megindulhatott.
Szó szerint a romokból építkeztünk. Mindannyian arra vágytunk, hogy újra tegyünk valamit, hogy életet leheljünk az országba – emlékszik vissza Mirzeta Šehović-Kadić, akkori légiutaskísérő, ma a repülőtéri földi kiszolgálás igazgatóhelyettese.
Bosznia-Hercegovina polgári hatóságai 1996 áprilisában kezdték meg a repülőtér irányítását, és augusztus 15-én a polgári forgalom megnyitásával a Szarajevói Nemzetközi Repülőtér újjászületett.
40 célállomás Európa- és világszerte
A repülőtér Bosznia-Hercegovina egyik legfontosabb infrastrukturális és fejlesztési erőforrása, szerepe messze túlmutat a légiforgalom határain. A turizmus, a nemzetközi kereskedelem, a befektetések és az üzleti mobilitás fejlesztésének kulcsfontosságú tényezője. Jelentős szerepet játszik Bosznia nyitott és könnyen megközelíthető úti célként való népszerűsítésében. Az elmúlt három évtizedben több millió utas érkezett és indult a légikikötőből.
„A háború utáni megnyitás 30. évfordulóját ünnepelve tisztelettel adózunk minden dolgozónak, partnernek és intézménynek, akik részt vettek a szarajevói repülőtér újjáépítésében és fejlesztésében. Víziójuk, bátorságuk és kitartásuk tette lehetővé, hogy a háború sújtotta repülőtér modern vállalattá váljon, amely ma sikeresen megfelel a modern repülés követelményeinek” – mondta a repülőtér igazgatója.
