Bosznia-Hercegovina,  EX-YU

Művészek a háborúban

A negyedszázada véget ért, közel négy évig tartó szarajevói ostrom ismert és ismeretlen hősei voltak a városvédők mellett a művészek. Ők voltak azok, akik gondoskodtak arról, hogy a városban élők ne veszítsék el teljesen szellemi identitásukat, az ő képeik járták be a világot és hívták fel a figyelmet a kis ország szenvedéseire. A háborúval szembeni ellenállás egyik formája lett a kultúra és a kreativitás. Aktivizálódtak színészek, írók, zenészek, festők. Voltak színházi előadások, koncertek, kiállítások, könyvbemutatók. Úgy dolgoztak, mintha minden új alkotás az utolsó lenne az életben, ami lássuk be, nagyon is reális esély lehetett.

Vedran Smajlovićnak, „Szarajevó csellistájának” képe bejárta az egész világot, ahogy a kiégett városi könyvtár, a Vijećnica romjain játszik. 

A romokon játszó zenészek képei, a tudósítások a zsúfolt színházakban gyertyafénynél játszott háborúellenes előadásokról, a külföldi előadók vendégszerepléséről rendszeresen megjelentek a világsajtóban.

A Szarajevói Háborús Színházat – Sarajevski Ratni Teatar, SARTR – az ostrom kezdete után néhány nappal, 1992. május 17-én alapították, a társulat tagjai három olyan színház színészei és munkatársai voltak, akiknek a háború miatt fel kellett függeszteni a működésüket. A háború alatt a 250 néző befogadására alkalmas színház folyamatosan működött. 1992 őszén volt az első bemutatójuk, a Sklonište – Menedék, háborús színházi játék Dubravko Bibanović rendezésében A közel négy év alatt a SARTR színészei kétezer előadást tartottak. A színház ma is működik.

A közel négy év alatt a SARTR színészei kétezer előadást tartottak.

A nyolcvanas években az előadóművészek legnépszerűbb alternatív társasága volt az Open Scene Coast. amiből létrejött az Obala Art Centar. Az ostrom alatt kiállításokat, filmvetítéseket szerveztek, könyveket adtak ki. Az Apollo moziban a „háborús mozi” program keretében VHS kazettákról vetítették a filmeket minden nap.  Rendbe hozták és galériává alakították a Művészeti Akadémia épületének előcsarnokát. Ezek voltak a csírái a mára világszerte jegyzett filmfesztiválnak, hogy a szarajevóiak, hacsak rövid időre is, úgy érezzék, normális életet élnek.

Joan Baez

És jöttek külföldi előadóművészek. 1993. április 14-én az Imperijal moziban Joan Baez, 1994-ben az Iron Maiden adott koncertet. Ez utóbbiról Bruce Dickinson, az együttes frontembere ezer ember előtt azt kiáltotta színpadról, hogy “ez egy olyan koncert, amiről soha senki nem fogja elhinni, hogy megtörtént.” Pedig megtörtént, és aki részese volt, még ma is emlegeti.   

Az Iron Maiden a Skunkworks albummal turnézott Nagy-Britanniában, amikor  Bruce Dickinson felkérést kapott egy ENSZ-békefenntartótól: “Hé, ugorjatok már el Szarajevóba egy koncertre!” A skót Trevor Gibson volt ez a békefenntartó, aki korábban már megpróbálta a Rolling Stones-t, de ők visszautasították, a Motorhead tagjai az utolsó pillanatban meggondolták magukat, de nem mondott le egy olyan koncert szervezéséről, ami véleménye szerint sokat segítene a város hangulatán.  

“Annyit tudtam, hogy valami történik ott, és hogy Splitből nem lesz könnyű eljutni Szarajevóba, de azt nem tudtam, hogy ott a pokol van” – idézi fel Dickinson. Az együttes kereskedelmi repülőjárattal érkezett Splitbe és a terv szerint onnan helikopterrel mentek volna tovább, de azt előző nap ellenséges tűzben lelőtték, így némi tanakodás után nem maradt más, mint a közút. Egy humanitárius segélyt szállító csoporthoz csatlakozva egy teherautóban indultak útnak.

Az Iron Maiden egy humanitárius segélyt szállító csoporthoz csatlakozva egy teherautóban indult útnak.

Az ENSZ-nél tolmácsként dolgozó békefenntartó katona három koncertet szervezett. Egy nagyot, ezer embernek, és két kisebbet. Egyet egy árvaházban a frontvonalon és egyet az ENSZ tűzoltóbázisán ötven dolgozónak.

“A koncert földöntúli intenzitású volt, és valószínűleg a világ legnagyobb és legfontosabb koncertje számunkra és a közönség számára, és egyáltalán nem számított, hogy a világ nem tudott róla. Teljesen megváltoztatta az addigi felfogásomat életről, halálról és embertársainkról” – mondja Dickinson életrajzában.

Az együttes basszusgitárosa arra emlékezett, hogy egy fiatal bosnyák fiú  megkérdezte tőle, hozott-e kábítószert, esetleg heroint? Amikor a zenész elég komolyan azt válaszolta, hogy “a drogok nagyon károsak az egészségre”, a fiú azt válaszolta, hogy a legtöbb barátja már meghalt, és “az én szavatosságom is majdnem lejárt”.

“ez egy olyan koncert, amiről soha senki nem fogja elhinni, hogy megtörtént.”

Vedran Smajlovićnak, „Szarajevó csellistájának” képe bejárta az egész világot, ahogy a kiégett városi könyvtár, a Vijećnica romjain játszik. 

1993. december 31-én az “Orchester de Sarajevo” a romok között adta elő a Beethoven III., Eroica szimfóniát.

1993. novemberben a boszniai elnökség meghívására érkezett Hugues Reiner francia karmester, és hét hétig tartózkodott Szarajevóban, hogy szerb, horvát és bosnyák zenészekkel újra összehozza a Rádió-Televízió Zenekarát. 1993. december 31-én az “Orchester de Sarajevo” a romok között adta elő a Beethoven III., Eroica szimfóniát.

A művészeknek a legnagyobb elismerés talán egy néző megjegyzése volt egy SARTR előadás után:

„Köszönjük, hogy segítettetek abban, hogy ne őrüljünk meg.”

A kiemelt kép a Szarajevói Háborús Színház

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük