Psszt!

Donna Corleone, mondta kajánul tegnap a Laci, amikor elindultunk az Ikea felé. Mondta ezt azért, mert most átmenetileg egy nagy, fekete, sötétített üvegű városi terepjáróval poroszkálunk az utakon. A fényképen a szám elé tett mutatóujj egy kis magyarázatra szorul.

A kétezres évek elején Pristinán két „család” osztozott, a Malév vezérképviselője az egyiknek a tagja volt. Laci kinevezésekor persze ezt nem tudtuk, aztán a dolgok szép lassan megvilágosodtak. Hogy a légitársaság képviselője miért éppen pont az az ember lett, azt a szüleimtől sokszor hallott, bár nem mindig alkalmazott „ne szólj szám, nem fáj fejem” elve miatt ennyi év után sem fogom leírni, de ő volt.

Történt, hogy egyszer együtt ültek a kocsijában a sofőr, a helyi ember és Laci. Kialakult egy forgalmi helyzet, amiben egy másik autó rájuk dudált. A mi emberünk a hátsó ülésről odafordult és szó nélkül a szája elé tette az ujját: psszt! És a dudálás abbamaradt.  

Keveset tudtam Koszovóról, bár tudósítóként néha írtam róluk, ha a szarajevói újságokban olyan hír jelent meg, ami itthon is érdekes lehetett. Olvastam persze a koszovói háborúról, a koszovói felszabadítási hadseregről, de őszintén szólva, ez nem volt nevezhető igazi tudásnak. A maffiacsaládokról pedig én egyáltalán nem tudtam. Szerintem Laci igen, de nem beszélt róla. Ezt a pristinai utcai esetet elmesélte, így aztán a járatnyitás alkalmából adott fogadáson, amikor a helyi ember azt mondta nekem, hogy üdv a családban, hát, kivert a víz!

Ezekről a dolgokról beszélgettünk, most már jókat nevetve rajtuk, és készült ez a kép ílymódon. Úgyhogy: psszt!     

kiemelt kép: Pristinai utca 2003-ban