EX-YU,  Repülős,  Szlovénia

Új légitársasága lesz Szlovéniának

Új légitársaságot hoznak létre Szlovéniában SouthEast Airlines néven.  Az új társaság székhelye Trbovljében van, alapítói és vezetői között pilóták és mérnökök, szerelők, pénzügyi és egyéb légiközlekedési szakemberek vannak. Az egyik alapító Blaž Berdnik Airbus A320-as oktató kapitány, 22 év repülési tapasztalattal a háta mögött.

Kezdetben charter járatokat kínálnak és szolgáltatásokat ajánlanak más légitársaságoknak, mint repülőgép és/vagy személyzet  kölcsönzés, karbantartás stb.

a légitársaság elsősorban Dél-Kelet-Európában működik majd, Szlovéniára, Horvátországra, Bosznia-Hercegovinára, Szerbiára, Koszovóra, Görögországra és Törökországra fókuszál

Húsz hónapja dolgoznak a projekten, idén januárban jelentették be hivatalosan a szlovén légügyi hatóságnál az új légitársaság létrehozásának szándékát. A társaság a tervek szerint egyelőre egy 180 férőhelyes Airbus A320-as repülőgéppel kezdi meg működését, és ebben az évben még egy Airbus A320-assal szeretnék bővíteni a flottát. Első körben három-négy személyzetet vesznek állományba, ez a földi személyzettel együtt körülbelül 35 munkavállalót jelent.

A további bővítési programjukban 2022-re a flotta megduplázása szerepel, és 2023-at hat Airbus A320-as repülőgéppel szeretnék zárni. Az egész program feltétele a légiközlekedési ágazat fellendülése a járvány után, ezért a terveket szükség esetén kiigazítják és módosítják.

Az első járatot 2021. júniusra tervezik

Ahogy a neve is mutatja, a légitársaság elsősorban Dél-Kelet-Európában működik majd, Szlovéniára, Horvátországra, Bosznia-Hercegovinára, Szerbiára, Koszovóra, Görögországra és Törökországra fókuszál, de az idei év második felében az indulásnál az Európai Unió piacaira összpontosítanak annál is inkább, mert júniustól Szlovénia tölti be az Unió elnöki tisztét.  

Az Adria Airways csődje óta Szlovéniának nincs nemzeti légitársasága, de azt még nem lehet tudni, hogy a SouthEast Airlines azzá válhat-e?

„A repülés nem csak „A” pontból „B” pontba való repülés, vagy az utasok szállítása, ahogy sokan gondolják. A repülés technológia, előrelépés, űrtechnika. Az ezzel foglalkozók magas hozzáadott értéket képviselő vállalkozások. Az az ország, amely nem rendelkezik professzionális repüléssel és légitársasággal, határozottan veszít, ezért ebből a szempontból a SouthEastnél készek vagyunk együttműködni potenciális üzleti partnerekkel” – mondta Berdnik kapitány.

forrás: Sierra5.net