1992. május 2. Anyu születésnapja volt – az ötvenötödik. Azon a reggelen, először a szarajevói tüntetés óta, ahol meghalt Suade Dilberović és Olga Sučić, szélesre tártam az erkélyajtót az Alipasino Polje kerületi lakásunkban. A szobát betöltötte a lentről jövő frissen levágott fű illata. Habár tudtuk, hogy semmi nem ugyanaz, mint korábban és többé nem is lesz, úgy tettünk, mintha minden rendben lenne. Így eljött a volt sógornőm, aki korábban elvált a bátyámtól, de a régi szokások szerint a lányával jött megköszönteni születésnapján az anyukámat. Virágot is hoztak. A kamrából, ami anyunak köszönhetően úgy fel volt töltve, mintha százéves háborúra készülne, kivettem a születésnapi torta hozzávalóit. Őrült voltam. Igaziból, ha jól…

A mese 1884 szilveszter éjszakáján kezdődött. A legenda szerint azért, hogy Pest vagy Bécs utcáin nehogy valami hiábavaló dolog jelenjen meg, az osztrák-magyar hivatalnokok úgy döntöttek, hogy kipróbálják a lóvasutat elsőként Szarajevóban, amit Kállay Béni kormányzó is erősen támogatott. 1884. augusztus 28-án megkezdődött az építkezés, a sínek lefektetése. A tartományi kormány megrendelt négy darab villamoskocsit a grazi Weitzer cégtől.   A lóvasút 1885. január 1-jén ünneplőbe öltözött sokaság várta fázósan a faszerkezetű, lóvontatta villamost. A vagonon körben az ablakokon csipkés függönyök voltak, szinte úgy nézett ki, mint egy módos ház verandája. Miután az utasok felszálltak, megszólalt a csengő és Johann Hanke indulásra ösztökélte fehér lovát. A lóvasút a Ferhadijától a…

Egyszer régen, valamikor a 17. században Szarajevó városa úgy határozott, hogy dzsámit épít a Mekkába induló zarándokoknak, mert kellett egy hely, ahol az indulás előtt összegyűlnek az emberek. A tervezők eldöntötték, hogy a dzsámit a Miljacka folyó bal partján, a Szarajevóból kelet felé kivezető út mellett építik fel. Amikor már mindent előkészítettek és elrendeltek, maradt még egy kicsi ház, ami akadályozta a dzsámi építését.  A város vezetői bekopogtattak a házba és elmondták, hogy szeretnék szabaddá tenni az utat az új dzsámihoz, ahhoz azonban le kell bontani a házat. Ellentételezésként a tulajdonos választhat magának a városban bárhol telket és építenek neki rá egy szép házat. Az elöljáró legnagyobb meglepetésére a válasz…

Százhuszonöt éve, 1896. április 20-án adták át a boszniai főváros ikonikus épületét, a Városi Tanács házát, a Vijećnicát. Amikor 1878-ban Bosznia-Hercegovina az Osztrák-Magyar Monarchia fennhatósága alá került, szükség volt egy olyan épületre, ahol a bíróságot, különböző hivatalokat elhelyezhetnek. Tervezők, építők Mustaj-beg Fadilpasić polgármester 1881-ben javasolta városi tanács építését, a városi elöljárók és az osztrák-magyar hivatalok jóváhagyták a kinézett területet a Miljacka folyó jobb partján, az Apel rakparton. Az építését valóságos legendák kísérik. Az építkezésre elfogadott területen le kellett bontani két fogadót és egy magánházat. A fogadókkal nem is volt semmi gond, de a magánház tulajdonosának különleges feltétele volt. Azt követelte, hogy fizessék ki a háza árát, majd azt tégláról-téglára ugyanúgy…

Ramadán idején az iftar előtti órában hosszú sorok állnak a pékségek előtt, mert az étkezés elképzelhetetlen friss somun nélkül. Története több évszázados. A mongol hódító Timur Lenk (1336–1405) uralkodása alatt kezdődik. Az indiai hadjárat során a Timur Lenk vezette hadsereg a fagyos tél közepén a hegyekben rekedt, a hóval és a hideg széllel küzdve élelmiszerkészlet nélkül maradtak. Timur Lenk a kegyetlenségéről volt híres, az ettől és az éhhaláltól való félelem arra késztette a szakácsokat, hogy valami egyszerű ételt találjanak ki. Nyolc kilogramm tésztából negyven vékony cipót sütöttek, amit később somunnak hívtak. A név a görög “psomion” szóból származik, ami kerek kenyeret jelent. Boszniába a mondák szerint a középkorban az oszmán…