• Bosznia-Hercegovina,  EX-YU,  Horvátország

    29 évvel ezelőtt írták alá Párizsban a Daytoni békeszerződést

    1995 novemberében a daytoni Wright Paterson katonai bázison a már négy éve háborúban álló felek megállapodást írtak alá, és 1995. december 14-én a párizsi Elysée palotában ratifikálták. A világ egyik legbonyolultabb rendszere Bosznia-Hercegovinában három évtizede az egyik legbonyolultabb politikai rendszer működik. A két etnikai entitásnak, a boszniai Szerb Köztársaságnak és a Bosznia-Hercegovina Föderációnak külön parlamentje, kormánya és elnöke van, mint ahogyan Brčko körzetnek is. A Föderáció tíz kantonra oszlik, mindegyik önálló törvényhozó és végrehajtó hatalommal a saját területén. Az állam élén a háromtagú államelnökség egy tagja áll, akik a három alkotmányozó nép képviselői és rotációs rendszerben váltják egymást. Összesen tehát 14 kormány vezeti a körülbelül 3,4 millió lakosú országot, ami…

  • Egyéb,  EX-YU

    Amerikai külügyminiszterek és a Balkán

    Winston Churchill mondta: A Balkán több történelmet gyárt, mint amit el tud fogyasztani. És valóban, a Balkán gyakran, az 1990-es években pedig ismét a világesemények középpontjában állt. Az utóbbi évtizedek öt amerikai külügyminisztere –  Henry Kissinger, James Baker, Warren Christopher, Madeleine Albright és Hillary Clinton – jelentős befolyással bírt a térségben.   A szövetségtől a pufferzónáig Szerbia 1882-ben, Milan Obrenović király uralkodása alatt kötött diplomáciai kapcsolatot az Egyesült Államokkal. A kapcsolat kezdetben szimbolikus volt, az első világháború aztán meghozta az első szövetséges kapcsolatot is, ami a háború után is megmaradt. Amerika volt a második ország, amely elismerte az 1918-ban megalakult Szerb-Horvát-Szlovén Királyságot. Az Egyesült Államok a második világháborúban is Jugoszlávia…

  • Bosznia-Hercegovina,  EX-YU

    Taps nélküli ugrás a mostari Öreg-hídról

    A mostari Öreg-híd lerombolásának 31. évfordulójára emlékeztek. Armin Karalić hídugró a háború alatt veszélyt jelző sziréna hangjára pontosan 10.16 perckor ugrott a Neretvába.   1993. november 9-én kétnapos ágyúzás után a horvát hadsereg újabb lövése 10.16 perckor lerombolta az Öreg-hidat. A folyóba zuhant a híd kőboltozata, ami évszázadokon át összekötötte a Neretva két partját. A Hídugrók klubjának elnöke, Lorens Listo elmondta, hogy ez a hagyományos ugrás minden évben ugyanezen a napon, ugyanebben a percben történik. Abban a percben, amikor az Öreg-híd összeomlott. Nincs taps, nincs gratuláció. Emlékezés van, és a Hídugrók klubja így emlékezik.  Mert fontos, hogy ne felejtsük el, mit tett a háború Mostarral, ne felejtsük a legsúlyosabb tettet,…

  • Bosznia-Hercegovina,  Egyéb,  EX-YU

    Medjugorje – csoda vagy csalás?

    Néhány hete Ferenc pápa áldását adta az évtizedek óta vitatott, ámde rendkívül népszerű zarándokhelyre, a boszniai Medjugorjére. A pápa ezt mondta: “Itt az idő, hogy lezárjuk a Medjugorje szellemi jelenségeit övező hosszú és összetett történetet.” A Vatikán hivatalosan elismeri a zarándokhelyet, és „nihil obstat”-ot (lat: semmi akadálya) ad ki. Ez lehetővé teszi Szűz Mária tiszteletét, és ártalmatlannak minősíti a Medjugorje felé vezető zarándoklatokat. Egy zarándokhely, amelyről a katolikusok évtizedek óta vitatkoznak A Mostartól alig 30 kilométerre, a hegyekben lévő kis faluban a legenda szerint 1981. június25-én délután 6 óra körül jelent meg hat helyi fiatalnak – négy lánynak és két fiúnak – Szűz Mária. Ők hatan: Ivanka Ivanković, Mirjana Dragićević,…

  • Egyéb,  EX-YU,  Horvátország

    Tömegturizmus

    Miközben Európa-szerte terjed a tömegturizmus elleni tiltakozás, Horvátországban az idei turisztikai szezon miatt aggódnak. A horvátországi “túlturizmus” A tavalyi drágulás miatt Horvátország a Földközi-tenger legdrágább nyaralóhelyeivel került versenybe. Érzékelhető a német turisták számának kismértékű visszaesése és ők adják a beutazók legnagyobb számát. Júliusban Dubrovnik-Neretva kivételével valamennyi Adria-menti megyét kevesebb turista kereste fel.   A turizmus részesedése a horvát gazdaságban 11,3 százalék, jóval több, mint az Európai Unió országainak átlaga, ami 4,5 százalék. Nem meglepő, hogy az ország inkább támaszkodik a turizmusra, mint lázad ellene. Azért a zsúfoltság enyhítésére igyekeznek racionális döntéseket hozni. Split napi két nyaraló hajóra korlátozta a kikötést, és megpróbálják róluk elosztani a turistákat. El akarják érni, hogy az…

  • Egyéb,  EX-YU,  Repülős,  Szerbia

    A szerb kormány felszólítja a VINCI-t, hogy “tegyen valamit”

    A belgrádi Nikola Tesla repülőtér üzemeltetője, a VINCI Airports az utóbbi hetek problémái miatt arra indította a szerb kormányt, hogy felszólítsa: „tegyen már valamit!”, és ennek érdekében tárgyalást kezdeményez a repülőtér francia vezetésével. Az elmúlt hetekben sorozatos járatkésések voltak a számítógépes szoftverrel, egyebek mellett a check-in szoftverrel kapcsolatos technikai gondok miatt. Szinte minden második nap volt szoftverleállás. Járattörlésre nem került sor, de jelentős késéseket generált, leginkább az Air Serbia járatainál.   A közlekedési miniszter úgy nyilatkozott, hogy „a repülőtér koncessziós jogosultjának össze kell szednie magát, és ilyen esetekben tartalék megoldást kell biztosítania. Többször kértünk magyarázatot a VINCI-től az ügyben. A közelmúltban felmerülő problémák elfogadhatatlanok, mivel a VINCI a koncessziós szerződés…

  • Bosznia-Hercegovina,  Egyéb,  EX-YU

    Három évtized filmvarázslat – Elkezdődött a 30. Szarajevói Filmfesztivál

    Három évtized nem kis jubileum a háború utáni Bosznia-Hercegovinánál gazdaságilag fejlettebb országok, fejlettebb társadalmak számára sem. Harminc év folyamatos munka és eltökéltség eredményeként a dacos, “csakazértis” egykori vállalkozásból Délkelet-Európa legnagyobb, legrangosabb filmfesztiválja lett.   Filmesek találkozóhelye Szarajevó négyéves ostromának vége felé, 1995-ben az Obala Művészeti Központ elindította a szarajevói filmfesztivált. A még mindig ostrom alatt álló város olyan fesztiválnak adott otthont, amely a civilizáció összes pozitív értékét tükrözte. A város, amely éppen túlélte hosszú történelmének legsúlyosabb traumáját, úgy döntött, hogy a háború utáni újjáépítés egyik fontos eleme az ország kulturális megerősítése. A szarajevói filmfesztivál tökéletesen illeszkedett ezekhez a törekvésekhez, és rövid idő alatt a háború sújtotta régió legjelentősebb filmeseinek és…

  • Egyéb,  EX-YU,  Szerbia

    Novak Djoković a csúcson

    Novak Djoković Párizsban karrierje csúcsára ért. Az olimpiai aranyéremmel feltette a koronát eddigi versenyzői pályafutására.   „A legkülönlegesebb érzés. Az eddigi legjobb érzés 2012-ben a londoni olimpia megnyitóján volt, ahol engem ért az a megtiszteltetés, hogy az ország zászlaját vihettem. Most ez az érem felülmúlta mindazt, amit valaha átéltem. Mindent, amit valaha is elképzeltem, reméltem, szerettem volna… Most 37 évesen legyőztem egy 16 évvel fiatalabb játékost, aki megnyerte a Garrost és a Wimbledont. Ez pályafutásom legnagyobb sportsikere – mondta a sajtótájékoztatón. – Ez a sport nagyon sokat adott nekem az életben, vissza akarok fizetni neki. Olyan keményen dolgozom, mint bármelyik fiatal játékos a világon, talán még keményebben is. Éppen ezért…

  • Bosznia-Hercegovina,  Egyéb,  EX-YU

    Szarajevó ikonikus villamosai

    “A villamos hangja nélkül Szarajevó halott” – mondja Indira Husejnović, a tizenkét női villamosvezető egyike. A Szarajevói Közlekedési Vállalat 1944 óta alkalmaz női villamosvezetőket, mert sok férfi kollégájukat besorozták a második világháború alatt, és néhányan soha többé nem tértek vissza. A szarajevói villamosok évtizedek óta formálják a város arculatát. Egyes modellek, mint a Tatra T3SUCS, még ma is szállítanak utasokat. A legtöbbet a prágai ČKD-Tatra gyárban gyártották, és ritkán még láthatók Kelet-Németországban, például Magdeburgban, Gerában, Görlitzben és Plauenben. Itt is, ott is kultusszá váltak. Európa egyik legrégebbi villamoshálózata Európa egyetlen városa sem kapcsolódik annyira történelmileg a villamosokhoz, mint Szarajevó. A kapcsolat egyik oka, hogy Szarajevóban 1885 óta közlekedik a villamos.…

  • Bosznia-Hercegovina,  EX-YU

    Repültek a „mostari fecskék”

    Ha július utolsó vasárnapja, akkor hídugrás Mostarban. Idén 458-dik alkalommal gyűltek össze versenyzők a régióból és nézők távolabbi országokból is. Az ugrásnak több évszázados hagyománya van. Először rögtön az átadás után, 1566-ban ugrottak. „Amikor odafutnak és elrugaszkodnak a hídról, ugranak a folyóba, szinte repülnek a levegőben, mint a madarak, az mindegyikük számára egyfajta akrobatika. Az egyik meredeken ugrik, a másik mintha ülne, felhúzott lábbal, néhányan kétszer, háromszor is ugranak, aztán boldogan kimásznak a vízből, felmásznak a sziklákon, feljönnek a hídra és fogadják az elismeréseket, az ajándékokat, az elsők jutalmát” – írta 1644-ben a kor neves oszmán történész-utazója  Evlija Čelebi. A versenyek évszázadok alatt alig változtak, Mostar féltékenyen őrzi ezt a…