-
Az első Miss Jugoszlávia
Országában legendává vált az egykori jugoszláv szépségkirálynő, Nikica Marinović. Ő volt az első Miss Jugoszlávia és ő volt az első, aki részt vehetett a Miss Világszépe választáson. 1966-ban Londonban második helyezést ért el, az indiai Reita Farija első udvarhölgyének választották. Ilyen, vagy akárcsak hasonló eredményt azóta sem sikerült elérni egyetlen jugoszláviai versenyzőnek. A belgrádi brit nagykövet kereste meg 1965-ben Pavle Lukač ismert újságírót és felajánlotta, hogy a Politika c. újság szervezzen Miss Jugoszlávia választást, a győztest pedig küldjék el a következő évi londoni világversenyre. Kis habozás után a jugoszláv politikusok megadták az engedélyt, és a szervezést a Bazaar c. női hetilap vette kézbe. Nikica Marinović teljesen véletlenül lett…
-
Kicsoda Alekszej Navalnij?
Alekszej Navalnij kómában van, állapota aggasztó, mondják az orvosok. A különrepülőgép, amit a német „Cinema for Peace” civil szervezet bérelt, szombaton, egynapos alkudozás után érkezett meg Berlinbe. Az orosz ellenzéki politikust a Caritas kórházba vitték, ahol korábban a szintén ellenzéki Pjotr Verzilovot is kezelték, akit ugyancsak a német civil szervezet szállított oda. Alekszej Navalnij Tomszkból Moszkvába tartva a repülőgépen lett rosszul és emiatt kellett a gépnek megszakítani az útját és szállt le a szibériai Omszkban, ahol kórházba került. Francia és német vezető politikusok még aznap bejelentették, hogy a két ország kész minden segítséget megadni Navalnijnak és a családjának a történtek kivizsgálására. Navalnij csapata azt gyanítja, hogy a repülőtéri kávézóban tettek…
-
Kis légiközlekedési körkép a Nyugat-Balkánról
Július, augusztus első fele csúcsszezon a légiközlekedésben, egy szerbiai repülős portál szakújságírója augusztus első hetének adatai alapján elemezte a régió helyzetét. Megpróbálom röviden összefoglalni. Várható volt, hogy Horvátországban a forgalom lényegesen erősebb lesz, mint a régió többi részén. Elsősorban azért, mert a diaszpórából azok, akik húsvétra jöttek volna, az akkor törölt járatok kompenzálásaként kapott vauchereket most váltják be, a szankciók enyhültével bátrabban elindulnak, másrészt a turisták inkább választják Horvátországot a koronavírussal sokkal jobban fertőzött Spanyolroszág, Franciaország, Olaszország vagy éppen Törökország helyett. Jellemző, hogy az utazók nem választanak távoli célpontot sem, attól tartva, hogy esetleg nem tudnak onnan hazajutni. Júliusban két és félmillió turista volt Horvátországban, ami a 2019-es hasonló…
-
Augusztus 20. Koszovóban
Nézném a királyi televízióban a vízi- és légi parádét, de nem jön. Már évek óta nem jön, most – nagyon helyesen – a koronavírus miatt nem, de azért hiányzik a régi. Mert én még ezen szocializálódtam, aztán még azután is volt, amikor már egyesek szerint nem is lehetett volna. Sőt, még olyan is volt, hogy a nemzeti légitársaság repülője húzott át a Duna felett. Emlékszem, annyi engedélyt kellett hozzá beszerezni, szerintem még a pilóták lábméretét is meg kellett adnunk. Nézhetném a katonai eskütételt, de mégsem, inkább előkerestem ezt az írást, mert még mindig mosolyogva gondolok arra a majdnem húsz évvel ezelőtti augusztus 20-ra Pristinában. Emlékszem, hogy a hétéves kisfiam a…
-
Utcanevek viszonossági alapon
Egy utca neve olyan, mint a márkaépítés. Elmeséli egy hely, egy város vagy ország történetét. Míg néhány európai város békében él a múltjával, másokban az utcanevek megváltoztatása viharos reakciókat vált ki. Az egykori Kelet-Berlinben a fal leomlása után évtizedekkel is sok utca még mindig a régi nevét viseli, mert úgy veszik, hogy ez az ötvenéves kommunista uralom különleges emlékműve. A balkáni országok ezzel szemben nagy számban sürgették, hogy a lehető leghamarabb megszabaduljanak a szocialista örökség ezen jeleitől. Romániában és Bulgáriában az utcák átnevezése meglehetősen egyszerű volt. Két alapelvet vettek figyelembe, egyrészt eltávolították azokat a neveket, amik a diszkriminált kommunista rezsim előtt tisztelegtek, másrészt visszatértek a két világháború közötti időszak úgynevezett…
-
Várna 1985
Az ember keres valamit és egészen biztos, hogy olyan akad a kezébe, amire nem is gondolt. Mint például egy fénykép Várnából, ami becsúszott két album közé. A kép 1985-ben készült a bolgár tengerparti városban, ahol a nyári szezonban dolgozott a férjem, mi pedig a maléves autó mellett alig észrevehető kb. 98 cm-es 20 hónapos lányunkkal osztoztunk “sanyarú” sorsában. A munka tenger sok volt (ezt azért a tengerparti városra jól kitaláltam), de tényleg úgy jártak az 54-esek a bolgár tengerpartra teletömve szakszervezetis nyaralókkal, mint ahogyan évekkel később mondta a 767-es típus főpilótája, miszerint „úgy járunk New-Yorkba, mint a villamos”. De ez egy másik történet. Magyar turistának lenni nagyon jó volt…
-
Felderítő úton Szarajevóban 1999-ben
A blogom neve ugyan Történetek a Balkánról, de azért odaírtam, hogy egy kicsi légiközlekedést biztosan bele fogok csempészni, mert az egykori nemzeti légitársaságnál eltöltött hosszú évtizedeink jó része is a Balkánhoz kötődik, Bulgáriához, Romániához, Bosznia-Hercegovinához és Koszovóhoz. A szarajevói háborús alagút egyik kommentelője azt írja, hogy egy muzeális értékű képe van, mert ahogy a bejáratnál fotózott, rákerült a képre a repülőtér egy része is, rajta a Malév géppel. Én is büszkén őrzöm azt a fényképet, amin a Malév repülőgép várakozik a szarajevói repülőtéren. A férjem építette fel a Malévet Szarajevóban. Egy aktatáskából kezdve lett a vonalhálózat egyik legjobban teljesítő járata. Erről majd egy kicsit később. Még előtte 1999 nyarán kimentünk…
-
Hol nyaralnak a szerbek?
Ha még csak néhány évvel ezelőtt is azt mondja valaki, hogy a szerbek tömegesen fognak Bosznia-Hercegovinában nyaralni és az ottaniaknak ez ellen semmi kifogásuk nincs, akkor azt nagyon kételkedve fogadtam volna. Úgy tűnik, hasonlóan vélekednek az érintettek is, azt mondják, egyéb körülmények között valószínűleg nem történt volna meg, hogy Neum, a Belgrádtól mindössze 500 km-re fekvő dél-hercegovinai kisváros lesz az új szerb kedvenc nyári üdülőhely. A koronavírus járvány adatai újra gyorsan romlanak Szerbiában, emiatt a szerb állampolgárok előtt egyre több ország zárja le a határait, míg Bosznia-Hercegovina minisztertanácsa úgy határozott, hogy minden szomszédos ország – Szerbia, Montenegró, Horvátország – előtt megnyitja. Más országok állampolgárainak 48 óránál nem régebbi negatív tesztre…
-
A Malév Il-18-as flottájára emlékeztünk
Az Il-18-as típusú repülőgép Malév flottába állításának 60. születésnapját ünnepeltük egykori malévesek, pilóták, légiutaskísérők, szerelők, rampások és forgalmisták, kereskedők és a repülés iránt érdeklődők július 26-án az Aeroparkban. Volt olyan látogató, aki azt mondta, muszáj volt jönnie, mert élete első repülőútja a MOAladárral volt, és ez olyan, mint az első szerelem. Nem lehet elfelejteni. A valódi születésnap április 2-án volt, aznap állította forgalomba 1960-ban az akkori szocialista országok közül elsőként a Malév az Il-18-as légcsavaros-gázturbinás repülőgépet. A szakemberek egybehangzó véleménye szerint ez a repülőgép egy jól sikerült konstrukció volt, 1958-ban a brüsszeli Világkiállításon aranyérmet kapott. A nemzeti légitársaság 1960-1967 között nyolc ilyen típusú gépet vásárolt a Szovjetuniótól, ezzel a típussal…
-
Beköszönő bejegyzés
2012-ben kezdtem el blogot írni, akkor a legegyszerűbb módszert választottam, a blog.hu oldalán tettem közzé az írásaimat. Sok emberhez jutottak el a bejegyzéseim, az elmúlt közel nyolc év alatt több mint kétmillió lapletöltés volt, amit a jelenlegi formában pillanatnyilag elérhetetlennek gondolok, de az Index körül történtek arra késztettek, hogy meglépjem azt, amit már évek óta fontolgatok, de soha nem volt hozzá bátorságom. Most akkor belevágok! Az új bejegyzések mellett feltöltöm a korábbi, szerintem érdekes írásokat is. Köszönettel veszem, ha megosztjátok/megosztják az oldalt ismerősökkel.


























