• EX-YU,  Jugoszlávia,  Repülős

    A Manchester United tragédiája Münchenben

    Hatvanhárom évvel ezelőtt, 1958. február 6-án a Manchester United labdarúgócsapata repülőgép balesetet szenvedett Münchenben. Huszonhárom utas, köztük nyolc játékos meghalt, 19 megsebesült. A csapat Belgrádban a Bajnokok Ligája negyeddöntőjét játszotta a Crvena zvezdával. Az első mérkőzést Old Traffordon 2:1-re nyerték, a visszavágó eredménye 3:3 lett. A mérkőzés után hazaindultak, útközben leszálltak tankolni Münchenben. James Thane és Kenneth Rayment pilóták kétszer is megpróbáltak felszállni, ám kisebb műszaki hiba miatt mindkét felszállást megszakították. A kapitány nem akart Münchenben éjszakázni, ezért harmadszor is megpróbált felszállni, időközben azonban eleredt a hó, a pályán lévő latyak és sár lefagyott és ez okozta a balesetet. A repülőgép letarolta a repülőtér kerítését, és belerohant egy házba. A…

  • Bosznia-Hercegovina,  EX-YU,  Repülős

    Szarajevóban nyit bázist a Wizz Air

    Május 20-án nyitja meg 41. bázisát a Wizz Air. Egy Airbus A320-as repülőgép telepítésével kilenc új útvonal beindítását tervezik Szarajevóból. A diszkont légitársaság a boszniai piacon a legnagyobb fuvarozó, de eddig főként Tuzlára összpontosított. 2013. májusban kezdtek el repülni Tuzla és Malmö között, a légitársaság első, és jelenleg egyetlen szarajevói járata 2017. áprilisban indult Budapestre. Az új bázisnyitással szinte egyidőben a légitársaság bezárja a tavaly év végén nyitott két norvégiai bázisának egyikét, a trondheimit. A kilenc új útvonal Szarajevóból: Brüsszel Charleroi, Koppenhága, Dortmund, Eindhoven, Basel Mulhouse Freiburg, Göteborg, London Luton, Memmingen, és Paris Beauvais. A járatok hetente kétszer, háromszor közlekednek. 2021-ben több mint 250 000 helyet kínálnak Szarajevóból, ez a…

  • Családi,  Repülős

    Kis Malév emlékezet

    Érettségit követően három hónapos várakozás után végre megjött a távirat: másnap jelentkezzen a Malév személyzeti osztályon. Őszintén szólva azt sem nagyon tudtam, hogy kell kimenni a repülőtérre, a belvárosból a Nagyvárad térnél tovább nem nagyon jártam, de persze leküzdöttem ezt az akadályt. Felvettek a számítástechnikai osztályra, és ahogy ballagtam a betonon az osztálynak helyet adó sárga barakk felé, és tekergettem a fejemet rácsodálkozva a fel-és leszálló gépekre, aztán elhaladva a hangár mellett a karnyújtásnyira álló Malév gépekre, már tudtam, hogy mindegy, mit kell csinálnom, én itt akarok baktatni minden nap. Beszippantott. Egyetlen zokszó nélkül keltem reggelenként fél 5-kor, hogy sokszor én legyek az, aki a körúti bérházban még a házmester…

  • Bosznia-Hercegovina,  EX-YU,  Repülős

    A mostari repülőgépgyár története

    A gyár építésének ötlete 1948-ban merült fel, és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság kormányának döntése után a következő évben megépült a Soko (Sólyom) repülőgépgyár Mostarban. A hely kiválasztásának egyik fő kritériuma volt az ország keleti határaitól való távolság a Szovjetunióval fennálló viharos kapcsolatok miatt. A Soko fontosságát mutatja, hogy ide költöztették Zimonyból az Ikarus repülőgépgyárat, és Novi Sadból a Majevica katonai építőipari vállalatot, aminek üzemeket és a dolgozóknak lakásokat kellett építeni. Jugoszlávia egyik legnagyobb és legfontosabb gyárának első igazgatója a jugoszláv néphadsereg ezredese, Ivan Sert volt. A következő években a Soko erőteljesen fejlődött mind technológiailag, mind személyi állományában. Tizenhat különböző típusú katonai repülőgépet, helikoptereket és különféle katonai felszereléseket gyártottak. A gyár…

  • EX-YU,  Horvátország,  Repülős

    Állami támogatást kap a Croatia Airlines

    Súlyos helyzetbe került a horvát nemzeti légitársaság, a Croatia Airlines. A cég az elmúlt években többször is a szakadék közelében járt, és annak ellenére, hogy többezer járatot üzemeltetett és többmillió utast szállított, hosszú ideje csak állami támogatással tudja a veszteségeket áthidalni és egyáltalán a piacon maradni. A kormány 2020 őszén, a társaság kérése, egy jelentős, 600 millió kunás (körülbelül 80 millió euró) pénzügyi injekcióról döntött. 350 millió kunát (46 millió euró) a társaság feltőkésítésére, 250 millió kunát (33 millió euró) hitelként a gazdasági tevékenység fenntartására a világjárvány alatt és után, a  likviditás megőrzésére. A koronavírus járvány idején több légitársaság csődjét is végig kellett nézni, a horvát légiközlekedési vállalatnál jóval erősebb…

  • Repülős

    A MOHelénre emlékezünk

    1975. január 15-e fekete nap az egykori nemzeti légitársaság történetében és szívszorító emlékezés mindenkinek, aki akkor már ott dolgozott. Mert erről a katasztrófáról nem az újságból értesültek, nem a televízióban láttak borzalmas képeket, azon a napon a tragédia fizikai közelségbe került. Sok kollégám a munkahelyétől alig néhány méterre veszítette el barátait, munkatársait. Napok óta rossz idő volt, a berlini járat visszaútját előbb január 14-re, majd a továbbra is kedvezőtlen időjárás miatt 15-re módosították. Aznap délután két járat indult Schönefeldről, a MA801 és a MA801A, ami utasok nélkül repült haza. Mindkét repülőgép rendben elindult, majd útközben Budapest ismét romlást jelentett, kitérő repülőterek jöttek szóba: Prága, Debrecen. Az utasokkal érkező MA801-es járat…

  • EX-YU,  Montenegró,  Repülős

    A Montenegro Airlines leállásáról

    Mindig fájdalmas egy légitársaság leállításáról olvasni. December 26-án leállt Montenegro nemzeti légitársasága, a Montenegro Airlines (YM). Az új kormány néhány nappal előtte hozta meg a döntést, hogy nem finanszírozza tovább egy olyan társaság működését, aminek egy heti üzemeléshez elengedő tartaléka sincs. A légitársaság évek óta veszteséges, bár az elmúlt két évben az üzleti veszteségek csökkentek, a flotta egységesült, beruházások történtek a vállalat új arculatának kialakításába. A pénzügyi katasztrófa közvetlen oka azonban az volt, hogy a hazai versenyvédelmi ügynökség  kimondta, hogy az állam által 2012 óta nyújtott 155 millió euró támogatás törvénytelen volt. Szerbia-Montenegró 1994-ben alapította a Montenegro Airlinest, az első járat 1997. május 7-én szállt fel. A flotta ma három…

  • EX-YU,  Jugoszlávia,  Repülős

    A volt Jugoszlávia legsúlyosabb légikatasztrófája

    A volt Jugoszlávia polgári légiközlekedésének legsúlyosabb katasztrófája történt 1981. december 1-jén Korzikán. Lezuhant az Inex-Adria légitársaság JP-1308 járatszámú, YU-ANA lajstromjelű MD-81-es típusú repülőgépe.  A 173 utas és a hétfőnyi személyzet életét vesztette. 1981. december 1. kedd volt, Jugoszlávia születésnapjának ünnepe miatt nemzeti ünnep, munkaszüneti nap. Az Inex-Adria egynapos korzikai utat kínált a saját és a Kompas utazási iroda alkalmazottainak. A Ljubljanából Ajaccioba közlekedő charter járat tele volt. Az időjárás Korzika felett ködös, esős és szeles volt, de a szerencsétlenségnek nem ez volt az oka. A vizsgálat megállapításai szerint a balesetet valószínűleg a személyzet és a repülésirányítás közötti kommunikációs félreértés okozta. Az irányítás állítólag úgy vélte, hogy a gép a tenger…

  • Repülős

    Néhány gondolat a Tu-154-esről

    Ötven évvel ezelőtt, 1970. november 23-án mutatta be az Aviaexport Ferihegyen az új, Tu-154-es repülőgépét. A gép a Tupoljev tervezőiroda első olyan utasszállítója, amit eleve polgári célra terveztek. A kísérleti példány 1966-ra készült el a moszkvai Opit gépgyárban, az első felszállást 1968. október 3-án hajtotta végre. A berepülőpilóta Jurij Szuhov volt. 1969-ben kiállították a huszonhetedik Paris/Le-Bourget Airshown. 1970-ben kezdődött meg a sorozatgyártása a Kujbisevi Repülőgépgyárban. A típus összes változatából 1025 darabot gyártottak. A Malév 1973-ban állította forgalomba. Szeptember 5-én dr. Fülöp András főpilóta repülte haza az első gépet, a HA-LCAladárt, szeptember 13-án teljesítette első menetrendszerinti járatát Moszkvába. Fülöp András volt, aki megvalósította a háromfős pilótakabin kialakítást – kapitány, másodpilóta, fedélzeti…

  • Bosznia-Hercegovina,  EX-YU,  Repülős

    Bosznia fölött lelőtt vadászpilóta a Pentagonban

    Scott O’Grady volt amerikai vadászpilóta lesz a Pentagon új védelmi miniszterhelyettese. A most 55 éves O’Grady a részt vett a balkáni háborúban a Szerb Köztársaság hadserege elleni NATO-műveletekben, 1994. február 28-án Banja Luka közelében egy légicsatában több szerb vadászrepülőgépet lőtt ki. 1995. június 2-án egy F-16-ossal volt bevetésen, amikor Bosznia-Hercegovina felett lelőtték. Az eset Mrkonjić Grad közelében történt, O’Grady csaknem hétezer méter magasból katapultált és hat napot töltött a Bihać melletti erdőben.  Volt némi élelmiszer tartaléka, de az ilyen helyzetekre is kiképzett pilóta megtalálta az erdőben a túléléshez szükségeseket. Az amerikai tengerészgyalogság széleskörű keresést szervezett és egy kockázatos akcióban – mivel a szerbek is nagy erővel kutattak utána – kimenekítették.…