-
A belarusz eseményekről
Srećko Đukić szerb diplomata, országa egykori minszki nagykövete egy interjúban mondta el gondolatait a fehéroroszországi eseményekről. Belaruszban 1994 óta, mióta Alekszandr Lukasenko átvette a hatalmat, szinte nem volt választás, hogy az eredmények kihirdetése után ne vádolták volna szabálytalanságokkal, és ne lettek volna tiltakozások. A legutóbbi elnökválasztás után azonban, ahol Lukasenko a győzelmét a szavazatok 80 százalékának megszerzésével hirdette ki, az egész országra kiterjedő tüntetéshullám kezdődött, minden eddiginél nagyobb és intenzívebb. A nagykövet szerint a Lukasenko ellenes megmozdulásoknak több oka is van. Először is az a tény, hogy Lukasenko 26 éve van hatalmon, és ezalatt felnőtt egy új generáció politikai, társadalmi, üzleti, oktatási és minden más értelemben. Ők azok a…
-
A koppenhágai katasztrófa emlékére
Augusztus 28. A magyar polgári légiközlekedés, a Malév egyik fekete napja. 1971-ben ezen a napon Koppenhága mellett a tengerbe zuhant a MA-731-es járatának repülőgépe, az IL-18-as típusú HA-MOC. A katasztrófában a gép teljes személyzete és a 25 utasból 22 életét vesztette. A repülőgép parancsnoka Szentgyörgyi Dezső volt, akinek nyugdíjazása előtt ez lett volna az utolsó előtti útja. Szentgyörgyi kapitány a második világháború alatt 33 igazolt légigyőzelmet aratott, ezzel a legeredményesebb magyar vadászpilóta volt. 1946-1950 között a Maszovletnél repült, majd koholt vádakkal elítélték, a börtönből 1956-ban szabadult, és rehabilitálása után, 1957-ben lett a Malév pilótája. A katasztrófát kivizsgáló bizottság arra a következtetésre jutott, hogy annak bekövetkeztében valamilyen váratlan időjárási körülmény játszott…
-
Az első Miss Jugoszlávia
Országában legendává vált az egykori jugoszláv szépségkirálynő, Nikica Marinović. Ő volt az első Miss Jugoszlávia és ő volt az első, aki részt vehetett a Miss Világszépe választáson. 1966-ban Londonban második helyezést ért el, az indiai Reita Farija első udvarhölgyének választották. Ilyen, vagy akárcsak hasonló eredményt azóta sem sikerült elérni egyetlen jugoszláviai versenyzőnek. A belgrádi brit nagykövet kereste meg 1965-ben Pavle Lukač ismert újságírót és felajánlotta, hogy a Politika c. újság szervezzen Miss Jugoszlávia választást, a győztest pedig küldjék el a következő évi londoni világversenyre. Kis habozás után a jugoszláv politikusok megadták az engedélyt, és a szervezést a Bazaar c. női hetilap vette kézbe. Nikica Marinović teljesen véletlenül lett…
-
Kicsoda Alekszej Navalnij?
Alekszej Navalnij kómában van, állapota aggasztó, mondják az orvosok. A különrepülőgép, amit a német „Cinema for Peace” civil szervezet bérelt, szombaton, egynapos alkudozás után érkezett meg Berlinbe. Az orosz ellenzéki politikust a Caritas kórházba vitték, ahol korábban a szintén ellenzéki Pjotr Verzilovot is kezelték, akit ugyancsak a német civil szervezet szállított oda. Alekszej Navalnij Tomszkból Moszkvába tartva a repülőgépen lett rosszul és emiatt kellett a gépnek megszakítani az útját és szállt le a szibériai Omszkban, ahol kórházba került. Francia és német vezető politikusok még aznap bejelentették, hogy a két ország kész minden segítséget megadni Navalnijnak és a családjának a történtek kivizsgálására. Navalnij csapata azt gyanítja, hogy a repülőtéri kávézóban tettek…
-
Kis légiközlekedési körkép a Nyugat-Balkánról
Július, augusztus első fele csúcsszezon a légiközlekedésben, egy szerbiai repülős portál szakújságírója augusztus első hetének adatai alapján elemezte a régió helyzetét. Megpróbálom röviden összefoglalni. Várható volt, hogy Horvátországban a forgalom lényegesen erősebb lesz, mint a régió többi részén. Elsősorban azért, mert a diaszpórából azok, akik húsvétra jöttek volna, az akkor törölt járatok kompenzálásaként kapott vauchereket most váltják be, a szankciók enyhültével bátrabban elindulnak, másrészt a turisták inkább választják Horvátországot a koronavírussal sokkal jobban fertőzött Spanyolroszág, Franciaország, Olaszország vagy éppen Törökország helyett. Jellemző, hogy az utazók nem választanak távoli célpontot sem, attól tartva, hogy esetleg nem tudnak onnan hazajutni. Júliusban két és félmillió turista volt Horvátországban, ami a 2019-es hasonló…
-
Augusztus 20. Koszovóban
Nézném a királyi televízióban a vízi- és légi parádét, de nem jön. Már évek óta nem jön, most – nagyon helyesen – a koronavírus miatt nem, de azért hiányzik a régi. Mert én még ezen szocializálódtam, aztán még azután is volt, amikor már egyesek szerint nem is lehetett volna. Sőt, még olyan is volt, hogy a nemzeti légitársaság repülője húzott át a Duna felett. Emlékszem, annyi engedélyt kellett hozzá beszerezni, szerintem még a pilóták lábméretét is meg kellett adnunk. Nézhetném a katonai eskütételt, de mégsem, inkább előkerestem ezt az írást, mert még mindig mosolyogva gondolok arra a majdnem húsz évvel ezelőtti augusztus 20-ra Pristinában. Emlékszem, hogy a hétéves kisfiam a…
-
Utcanevek viszonossági alapon
Egy utca neve olyan, mint a márkaépítés. Elmeséli egy hely, egy város vagy ország történetét. Míg néhány európai város békében él a múltjával, másokban az utcanevek megváltoztatása viharos reakciókat vált ki. Az egykori Kelet-Berlinben a fal leomlása után évtizedekkel is sok utca még mindig a régi nevét viseli, mert úgy veszik, hogy ez az ötvenéves kommunista uralom különleges emlékműve. A balkáni országok ezzel szemben nagy számban sürgették, hogy a lehető leghamarabb megszabaduljanak a szocialista örökség ezen jeleitől. Romániában és Bulgáriában az utcák átnevezése meglehetősen egyszerű volt. Két alapelvet vettek figyelembe, egyrészt eltávolították azokat a neveket, amik a diszkriminált kommunista rezsim előtt tisztelegtek, másrészt visszatértek a két világháború közötti időszak úgynevezett…
-
Várna 1985
Az ember keres valamit és egészen biztos, hogy olyan akad a kezébe, amire nem is gondolt. Mint például egy fénykép Várnából, ami becsúszott két album közé. A kép 1985-ben készült a bolgár tengerparti városban, ahol a nyári szezonban dolgozott a férjem, mi pedig a maléves autó mellett alig észrevehető kb. 98 cm-es 20 hónapos lányunkkal osztoztunk “sanyarú” sorsában. A munka tenger sok volt (ezt azért a tengerparti városra jól kitaláltam), de tényleg úgy jártak az 54-esek a bolgár tengerpartra teletömve szakszervezetis nyaralókkal, mint ahogyan évekkel később mondta a 767-es típus főpilótája, miszerint „úgy járunk New-Yorkba, mint a villamos”. De ez egy másik történet. Magyar turistának lenni nagyon jó volt…
-
Felderítő úton Szarajevóban 1999-ben
A blogom neve ugyan Történetek a Balkánról, de azért odaírtam, hogy egy kicsi légiközlekedést biztosan bele fogok csempészni, mert az egykori nemzeti légitársaságnál eltöltött hosszú évtizedeink jó része is a Balkánhoz kötődik, Bulgáriához, Romániához, Bosznia-Hercegovinához és Koszovóhoz. A szarajevói háborús alagút egyik kommentelője azt írja, hogy egy muzeális értékű képe van, mert ahogy a bejáratnál fotózott, rákerült a képre a repülőtér egy része is, rajta a Malév géppel. Én is büszkén őrzöm azt a fényképet, amin a Malév repülőgép várakozik a szarajevói repülőtéren. A férjem építette fel a Malévet Szarajevóban. Egy aktatáskából kezdve lett a vonalhálózat egyik legjobban teljesítő járata. Erről majd egy kicsit később. Még előtte 1999 nyarán kimentünk…
-
Hol nyaralnak a szerbek?
Ha még csak néhány évvel ezelőtt is azt mondja valaki, hogy a szerbek tömegesen fognak Bosznia-Hercegovinában nyaralni és az ottaniaknak ez ellen semmi kifogásuk nincs, akkor azt nagyon kételkedve fogadtam volna. Úgy tűnik, hasonlóan vélekednek az érintettek is, azt mondják, egyéb körülmények között valószínűleg nem történt volna meg, hogy Neum, a Belgrádtól mindössze 500 km-re fekvő dél-hercegovinai kisváros lesz az új szerb kedvenc nyári üdülőhely. A koronavírus járvány adatai újra gyorsan romlanak Szerbiában, emiatt a szerb állampolgárok előtt egyre több ország zárja le a határait, míg Bosznia-Hercegovina minisztertanácsa úgy határozott, hogy minden szomszédos ország – Szerbia, Montenegró, Horvátország – előtt megnyitja. Más országok állampolgárainak 48 óránál nem régebbi negatív tesztre…




























